2017. január 15., vasárnap

Totally book tag

Bonjour!
Tudtátok, hogy 23 feliratkozónál és 6000 fölötti megtekintésnél járunk??? Annyira ritkán nézem már meg ezt, hiszen teljesen más a felület és valahogy sosem kattintok rá a statisztikára. A lényeg, hogy nagyon hálás vagyok! ♥

Előszó
A taget Zsazsitól kaptam, bár lehet,  hogy már tervben volt, ki tudja? Annyi félét láttam már, amit ki szeretnék tölteni, hogy összemosódnak.Elég régóta állt már itt, mert mindig beléptem a piszkozatba, töltögettem, aztán mentem is el a géptől. Most viszont végre elkészült! :3

1. Bárcsak kapott volna folytatást!
Moira Young: Vérvörös út. A Homokvidék első kötetét nagyon szerettem, azonban 2014 óta nem jött Magyarországon a folytatása, ami azért gáz, mert külföldön már rég kint van a folytatása... Kami Garcia is siethetne, ugyanis a Légió sorozat várat magára nem csak nálunk, külföldön is, én pedig olvasni akarom!

2. Bárcsak lenne egy spin-off-ja! 
Talán Spirit Bliss: Démoni érintés trilógiájának szeretnék egy spin-offot, mert nagyon érdekel, mi lett utána a szereplőkkel, hogy valóban megváltoztatták-e a múltat. Aztán ott van a Pokoli Szerkezetek; érdekelne, mi lett utána Tessával.

3. Bárcsak több könyvet írna!
Az összes kedvenc írómtól szeretnék még több könyvet! Ez természetesen egy enyhe célzás is a kiadóknak, hogy egy-egy sorozatot folytassanak, vagy kezdjenek végre fordítani. Szóval akkor sorban: Cassandra Clare, Gena Showalter, Jennifer Lynn Armentrout, Kami Garcia, Kelly Oram, Kendare Blake, Leiner Laura, Marni Bates, Moira Young, On Sai, Rick Riordan, Sarah J. Maas, Stephanie Perkins, Susan Ee. A kihúzott írókat is szeretem, de egyelőre csak egy-egy sorozatukat.

4. Bárcsak ne vele jött volna össze!
Igazából mindig a jó karaktert választottam ki egymásnak, úgyhogy ezzel nincs gondom. Egy olyan könyvet nem tudok mondani, amiben ne lenne együtt az, akinek kellene. Na jó, mondjuk Kendare Blake-re haragszom az A rémálmok lánya vége miatt!

5. Bárcsak máshogy ért volna véget! 
Cassandra Clare: A hercegnő. Igazából imádtam a trilógiát, de a vége... Will meghal, aztán összejön Jemmel. Jó, ez eléggé le van sarkosítva, hiszen Will megöregszik, és Jemmel azután, 2012-ben jön össze. De az ég szerelmére, én erre nem voltam kíváncsi! Alig hogy túl vannak mindenen, boldogok, ki kell nyírni Willt és évekkel később össze kell hozni Jemmel. Ez olyan bizarr!

6. Bárcsak film készülne belőle!
Sajnos én az a fajta lány vagyok, aki a kedvenceiből nem akar filmet. Egyszerűen rettegek tőle, hogy rossz színészeket keresnek, akik nem is illenek a könyvbeli szereplőkhöz, nem olvassák el a könyvet, elcseszik és egyszerűen borzalom lesz a film!

7. Bárcsak sorozat készülne belőle!
Ugyanígy vagyok a sorozatokkal is. Vannak jó színészek, de nem hiszem, hogy olyan jók lennének, mint a könyvekben...

8. Bárcsak egy másik szemszögből íródott volna!
Hű, hirtelen egy könyv sem jut az eszembe... Szerintem amit akartam, abból van is másik szemszög:D

9. Bárcsak megváltoztatnák a borítóját!
Nagyon szeretem Leiner Laura könyveit, és tényleg szépek az új borítók, de én azért a régiekért ácsingózok. Nagyon kíváncsi vagyok, milyenek lennének az azóta kikerült példányok a régi minta alapján. Persze ez nem olyan tragikus, mint némelyik könyv... A Cinder és Ella szerintem határozottan nem olyan, mint amit a belseje megkövetel. Szerintem Sarah J. Maas: Éjkoronája is rossz, nekem egyszerűen nem tetszik. Sokkal szebb a többi kötet!

10. Bárcsak megtartották volna az eredeti borítóját!
Gena Showalter: Az alvilág urai sorozat eredeti borítóját imádtam és mind külföldön, mind nálunk megtartottam volna ezt. Szó se róla, némelyik pasi nagyon jól néz ki a borítón, de ezek jobban tetszenek... Remélem nem gond, ha nem rakom ide a 13 eddigi kötet borítóját, plusz a köztes részekét.

11. Bárcsak ne is folytatódott volna!
Cassandra Clare: Bane krónikáit nagyon nem szeretem, úgy érzem, csak a pénzért lett kiadva. Ha annyira akarta volna a történeteit, miért nem adta ki egybe a 10 rövid kis szösszenetet? És a Végzet Ereklyéit sem szeretem tőle. Lehet, hogy egyszer ráveszem magamat arra, hogy elolvassam, adjak neki egy újabb esélyt, de egyelőre még így évekkel később is ódzkodom tőle.

Ha jól láttam, egyikőjük sem töltötte még ki, úgyhogy Christine és Gab a szerencsét... Akarom mondani, szerencsés, akit kihívok, de természetesen bárki töltögetheti.:D


Remélem, tetszett a bejegyzés,
xo Peetagey Smile

6 megjegyzés:

  1. Szia!
    A borítókhoz hozzászólva engem azok szoktak leginkább megnevettetni, ahol konkrétan le van írva, hogy néz ki a szereplő, és találnak egy tök más modellt... vaaagy leírják, hogy szőke, és rajzolnak a borítóra egy fehér hajú lányt. o-o
    /nekem leginkább az Üvegtrón könyvek hátulja nem tetszett, ahol ugye mindig "szép ruhában" van Celaena. Azok olyan bénácskák. Olyan merevek vagy púposak xD

    Én még hiszek abban, hogy léteznek jó adaptációk, szóval azt a részt nagy bátran kitöltöttem múltkor :')

    Látom, te sokkal nagyobb étvágyú vagy, több írót sürgetnél az írásnál :3

    Zsazsi :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:D
      Jaj, ne is mondd! Gondolom ezt Celaena/Aelin miatt mondtad:DD
      Hát, nekem könyvben csak a negyedik része van meg, ott pedig annyira imádom a hátulját is! *.*

      Jó, oké, képzeljük el, hogy megtalálják a tökéletes színészeket, a tökéletes szövegkönyvírót, aki olvasta a könyvet, vagy épp ő írta meg a könyveket, és a rendező is egy isten. Plusz van lóvé hozzá és nem csapják össze. Akkor én is megnézném filmbe a Pokoli Szerkezeteket, a Az alvilág urait, az Egy nem mindennapi lány meséit, a Luxent, a Várok rádot, a Gamble testvéreket, bár az utóbbi kettő +18-as lenne :D, aztán a Légiót, a Cinder és Ellát, a Szívzűrterápia stréberekneket, az Annát, a Bexit, a Smith gimit, a Rocksztárt kaptam karácsonyrát, a Vérvörös utat, az Apa, randizhatok egy lovaggal?-t, a Calderont, Percy Jacksont jobb változatban, az Üvegtrónt, a Tüskék és rózsák udvarát, a Démoni érintést, az Anna és a francia csókot, az Angyalok bukását! Talán még Christina Dodd, A sötétség örökösei sorozatát is megfilmesíttetném. Szóval ja, elég hosszú a lista...

      Igeeen! *.* Annyira akarok tőlük még! Oké, így sem fér több könyv a polcomra és néhányat ki kellett száműznöm a nappaliban lévő könyvespolcra, de na! Annyira szeretnééééééém *.*

      Törlés
    2. Igen, javarészt miatta, de legutóbb is olvastam egy könyvet... mit olvastam, belelapoztam, aztán menekültem a belőle csordogáló nyáltenger elől, szóval ott fél oldalon keresztül taglalják, hogy a fekete hajú srác 15 centivel magasabb (1 fejezet), aztán a borítón meg sikerült pont fordítva... vagy épp a "hétköznapi" látszólag "könyvmoly", "otaku" stb srác a képen egy szívtipró. Okés ízlések és pofonok, lehet, a borítótervező a bodybildereket gondolja a legnagyobb könyvmolyoknak, de...
      Már alig várom, hogy megkaparinthassam! Sajna az ünnepek alatt úgy kiköltekeztem, egy ideig csak a könyvtárból és más ingyenes könyvszerzési helyekből kell élnem.

      Nahát, mégis van egy kis listád! ÉS még milyen! XD
      /Az Üvegtrón vagy a Calderon megfilmesítéséről jut eszembe. Azt utálom a legjobban, mikor egy törékeny nádszál modellt akarnak beállítani legyőzhetetlen harcos amazonnak vagy hasonlók, bár Celaena pont, hogy kívülről gyönyörű és törékeny. Hm...

      Én múlt hétvégén kaptam egy újabb polcot :3 De még ez is kevés xD Pillanatok alatt betelt, és még minimum 6 könyv hever az íróasztalomon végleges hely nélkül :'D

      Törlés
    3. Jaj, igen, nekem is volt már pár ilyen csalódásom! Például a Lola és a szomszéd srácnál sem úgy képzelem el, és a társai:D

      Persze, hogy van, csak féltem őket :'D
      Jaj, igen! Meg amikor a könyvben egy molett lány van, a borítón meg vékony!

      Juj :'D Nekem az a gond, hogy nincs több hely a szobámban :'D

      Törlés
  2. Köszi a tag-et, amint lesz időm, kitöltöm! ;) ❤
    Am én is megnézném az új kiadású Bexi könyveket régi kiadásban.
    Ölel, Gab

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen, alig várom:D
      Jól van, legalább nem csak engem foglalkoztat ez:D

      Törlés