Sarah J. Maas - Éjkorona

Bonjour!
Tudom, nem sokat vártam az előző rész kikerülése óta, de muszáj, mert úgy érzem, bár leírtam a negyedik kötetről a véleményemet, még mindig nem adtam ki magamból. Úgyhogy itt a következő rész és hamarosan jön a többi! 

Előszó

A legtöbb problémám azzal volt, hogy egyáltalán nem emlékeztem erre a könyvre, arra sem emlékszem, mikor kaptam kölcsön a könyvet, de tudom, hogy nálam volt! Azt is tudom, hogy kiveséztem valakivel, mert erre emlékszem! De a többi totál homály volt, csak fontosabb dolgokra emlékeztem, úgyhogy egy kicsit olyan volt, mintha először olvastam volna. Persze ahogy haladtam a könyvvel, egyre több minden ugrott be, de akkor jó volt! 

Író: Sarah J. Maas

Magyar cím: Éjkorona (Üvegtrón 2.)

Eredeti cím: Crown of Midnight (Throne of Glass 2.)

Fülszöveg

"Celaena könyörtelen küzdelemben legyőzte ellenfeleit és a király bajnoka lett. Ezentúl a király ellenségeit kell elpusztítania, akik kegyetlen uralmának akarnak véget vetni. A lány azonban ahelyett, hogy eltenné őket láb alól, figyelmezteti őket és ezzel segít nekik. Szörnyű titkát eleinte még Chaolnak sem meri bevallani, akihez akarata ellenére egyre inkább vonzódik. Mennyire bízhat meg benne? Végül is Chaol a királyi testőrség kapitánya. A szívére vagy az eszére hallgasson?"

Információk

 - Orgyilkos
 - Mágia
 - Mágikus lények
 - Jó és rossz harca
 - Titkok
 - Harc
 - Érzelmi hullámvasút
 - Egy kis romantika

Borító

A borítót én rettenetesen utálom, egyszerűen nem tetszik Celaena állása, olyan csapzott és mű, hogy sírni támad kedvem tőle. A háttér viszont teli találat, a belső, a valódi harcok jutnak eszembe róla!

Történet

Ha meg kéne mondanom, mi vezetett mindehhez, talán a bizalmatlanságot mondanám. Annyira erőteljesen jelen volt, és minél közelebb értem a végéhez, annál több bizalmatlanság volt. Senki nem mert szólni a másiknak, mert fel sem fogták, hogy barátok, akik bármikor számíthatnak egymásra. És bár tudom, hogy rengeteg akadály kellett ahhoz, hogy feltétel nélküli bizalommal forduljanak a másikhoz, azt is tudom, hogy ez csak a negyedik kötet után mondható el. Egészen odáig küzdenek a barátságért, hogy aztán pofára essenek és éppen ez okozza a kötődést és a bizalmat. Túl nagy spoiler lenne elmondani a végét, még akkor is, ha feltüntetem, úgyhogy nem árulom el azt a bizonyos dolgot. Ebben a könyvben mutatkozik meg igazán Celaena kora, mert bár próbálja a munkáját végezni, azért látszik, hogy egy fiatal lány, aki vágyódik a szerelemre. Nem csak Chaolra gondolok, akihez egyre közelebb kerül, hanem Archerre is, akitől sorra kapja a bókokat. És bár próbál nem törődni ezekkel, egy kis része képtelen rá. Na jó, nagyon előre szaladtam. Celaena hivatalosan is a király bajnoka, végre megtette, amire Elena kérte, és ez mind szép és jó, de az összes barátja ellenzi, hogy ártatlanokat öljön. Ami azért vicces, mert éppen ők segítették hozzá a győzelemhez, a munkához. Viszont hamar kiderül az olvasó számára, hogy nem ölte meg egyetlen áldozatát sem, ami annyira Celaenás! Folyton ellenszegül és azt teszi, ami szerinte helyes, nem törődve a saját életével. A barátaival viszont nagyon is, és olyannyira félti őket, hogy inkább be sem avatja egyiket sem. És körülbelül ennyi a bonyodalom nélküli rész, mert ez a legkisebb dolog. Celaena egy újabb nevet kap, egy régi ismerősét, Archerét, és neki is felvázolja a lehetőségeit, tehát azt, hogyan fogja megmenteni az életét. Azonban a fiú sokkal többet tud a király ellenes mozgalomról, mint kellene, így a mi kis orgyilkosunk ki is használja a fiút, amíg meg nem rendezi a halálát. Eközben tovább nyomoz és egy titkos labirintusra bukkan, amiben valami ismeretlen lény volt bezárva, most pedig kiszabadult. Nagyon érdekesek voltak ezek a részek és emlékszem, alig vártam, hogy rájöjjek, mi lehet a lény. Második olvasásra pedig már pontosan tudtam és annyira furcsa volt! Ráadásul Elena sehol, a kripta ajtaján viszont ott van Mort, aki egy ajtókopogtató, mágiával megáldva, de olyan szinten megszerettem, hogy az valami hihetetlen! Lehet, hogy csak egy 'élő' tárgy, de szerintem baromira hasonlít Celaenára, talán pont ezért nem bírja annyira a lány. És akkor ott van még az a szál, hogy Celaena levitte a kriptába Nehemiát és egy újabb nyomra bukkantak. Ezt azonban csak a hercegnő tudta megfejteni, így az orgyilkos kispadra került. Míg ő nyomozott, addig Celaena egyre közelebb került Chaolhoz és eddig is bírtam a testőrkapitányt, de ebben a könyvben nőtt igazán a szívemhez. Mert Celaena bármennyire is szívtelennek tűnik és bármilyen rossz is a szakmája, egy hihetetlenül erős és szeretnivaló nő, a férfi pedig úgy szerette, ahogy az jár neki. Mindkettejüknek járt. SPOILER. De éppen ennyire is haragudtam rá, mert eltitkolta Celaena elől, hogy Nehemia veszélyben van, amivel nem csak a hercegnő életét tette tönkre, de a jövőjét is a lánnyal. Persze Nehemiát sem kell félteni, mert ő is rejtegetett jó sok mindent, és azt a kis apróságot is elfelejtette megemlíteni, hogy tudja a lefelé vezető utat, ergo, már járt a kriptában és beszélt Elenával. Tényleg elhanyagolható információ. SPOILER VÉGE. Dorian is sunnyogott és természetesen ő sem bízott senkiben, ami részben elfogadható, mert mégis csak a gonosz kastélyában voltak, de akkor is! Most nem térnék ki rá, hogy mit titkolt a koronaherceg, mert sokkal hatásosabb, ha erre ti magatok jöttök rá. Hozzá kell tenni, hogy bármennyit is hibáztak a bizalmatlansággal, Nehemia döntése volt az, ami a végkifejlethez vezetett, mert nem lehet azt mondani, hogy az egész a négyük hibája volt. A hercegnő mindent megtett azért, hogy a céljait elérje, és itt is megmutatkozott Celaena kora, mert bármilyen gyorsan is kellett felnőnie, ott volt a gyerek énje, aki félt bizonyos kérdésekben dönteni. A múltja nem csak erőssé, de gyengévé is tette. Aztán ott van Sárgalábú Bába, aki a cirkusszal érkezik, és igen, tudom, ezt csak a következő kötetek olvasása miatt jut eszembe, de rengeteg plusz infót kapunk a múltról és bizonyos hát nem is tudom... Népekről, akik a későbbiekben is felbukkannak. Persze nem ez az egyetlen szerepe a hölgyeménynek, mert Dorian és Celaena is találkozik vele titokban, különböző okokból, és a boszorkány ki is használja ezeket. Nem mondom, hogy jó ötlet volt, mert élete legnagyobb hibáját követi el, de ha hiszünk azokban az istenekben, akikben a könyv szereplői... Akkor akár azt is mondhatnám, hogy Sárgalábú halála, tudom, spoiler, bocsi, de ez most olyan lényegtelennek tűnik utána!, a szükséges rossz, hogy majd a szereplők beteljesíthessék a sorsukat és így majd találkozzanak a megfelelő pillanatban és összeverekedjenek a megfelelő pillanatban, hogy a megfelelő pillanatban kössenek szövetséget. A megfelelő pillanatban. A könyvben a legidegesítőbb, hogy vannak ötletei az olvasónak, hová vezethet a szereplők bizalmatlansága, de amikor oda jutsz... Sokkal rosszabb lesz minden. VÉGIG SPOILER. És itt jön az a pillanat, amikor még mindig vigyáznom kell, mit mondok, mert nem akarom elvenni az olvasás élményét. A karakterek bárhogy is küzdenek, a végén minden szétcsúszik, eltávolodnak egymástól és egy kicsit maguktól is, bármilyen hülyén is hangzik. Megváltozik a kapcsolatuk, és megtudnak egymásról olyan dolgokat, amik veszélybe sodorják mindannyiukat. Ami olyan szürreális, mert küzdenek, hogy ne tudja meg senki, főleg ne a másik, a végén pedig sokkal rosszabb helyzetben kötnek ki, miközben mindenki tud, mindent! És miután megtörtént mindaz, Celaena elhagyja a mostanra otthonává vált helyet, egy még súlyosabb titkot akasztva Chaol nyakába. Az újabb vicc pedig az, hogy bármennyi tragédia történt, nincs időd feldolgozni, Sarah pedig számít erre, mert a következő kötetbe konkrétan Celaenával együtt fogod fel, hogy igen, mindez megtörtént. Esküszöm, ez a nő nem ember, és fogalmam sincs, hogy csinálja, de minden könyve egyre jobb, pedig már az előző is egy kincs volt! És ez még a negyediknél is igaz! 

 Idézetek

"Dorian is értette a pillantást, és vigyorgott. De még mielőtt megszólalt volna, unokatestvére alaposabban szemügyre vette Celaenát, valahogy túl alaposan.

 – Lehet, hogy alkalmanként együtt fogunk dolgozni, Lillian. Az ön pozíciója felkeltette a kíváncsiságomat.

Nem volt ellenére, hogy együttműködjön vele, de nem úgy, ahogy Roland gondolta. Inkább egy kés, egy lapát és egy névtelen sír képe rémlett fel lelki szemei előtt."

"Zokniba bújt lábával finoman bordán rúgta Chaolt.
– Csupán annyit akarok mondani, hogy néhanapján szívesen megennék egy csokitortát.
A kapitány behunyta a szemét.
– És egy almás sütit, egy vekni kenyeret, egy jó adag marhasültet, egy halom kekszet és egy... Celaena ekkor finoman fejen rúgta, de Chaol nevetve elkapta a lábát, és nem engedte el, hiába próbálta kiszabadítani.
– Nem túloztam, és ezt te is nagyon jól tudod, Laena.
– És ez miért baj? Nem érdemeltem ki azt a jogot, hogy annyit egyek, amennyit és amikor akarok? – A lány kihúzta a lábát a szorításból. Chaol mosolya lehervadt az arcáról.
– De – felelte olyan halkan, hogy még a tűz is hangosabban ropogott. – Van jogod hozzá.
Rövid hallgatás után felállt, és az ajtóhoz ment.
A lány a könyökére támaszkodott.
– Hová mész?
Chaol kinyitotta az ajtót.
– Hozok neked csokitortát."

"– Miért sírsz?
– Mert – suttogta remegő hangon –, mert arra emlékeztetsz, hogy a világnak milyennek kellene lennie, hogy milyen lehetne."

Muszáj Mortot is beletennem! 

"– Ne gúnyolódj velem, mert letéplek és megolvasztatlak.
– A világ legerősebb embere is gyenge ahhoz, hogy engem innen leszakítson. Brannon király saját kezűleg tett ide engem, hogy őrizzem a sírkamrát.
– Ilyen öreg lennél?
– Hogy te milyen tapintatlan vagy, hogy a korommal bántasz! – fortyant fel a koponya."

Egy Chaol és Celaena idézetet is! ♥

"Chaol felvonta a szemöldökét.
– Akkor én csak dísznek vagyok itt?
– Örülj neki, hogy méltó kelléknek talállak."

Meg aranyos Chaolt! ♥

" – De ha még egyszer ilyesmit csinálsz, akkor tömlöcbe vettetlek.
– Mert megöltem?
– Mert halálra rémisztettél!"

Egy egoista Celaena! ♥

"– Egyetértek. De ne gondold azt, hogy én bármi miatt is szégyenkeznék.
– Ki beszélt itt szégyenről? – Celaena a takaró alatt meztelen testére mutatott. – Őszintén szólva, meg vagyok lepve, hogy nem hordod fenn az orrod, és nem vágsz fel mindenütt velem! Én biztos, hogy ezt tenném, ha magamat lefektetném."
 

Egy idézet, egy bátor nőnek, egy bátor tettért...

"– Az elmúlt tíz évben csak azért dolgoztam, hogy elég híres legyek ahhoz, hogy meghívást kapjak ebbe az udvarba. Tíz év, hogy el tudjam énekelni itt a dalokat a mágiáról, amelyet ön megpróbált felszámolni. Azért, hogy ön hallja ezeket a dalokat, és tudja, hogy még mindig itt vagyunk, hogy ön betilthatja a mágiát, és ezreket lemészárolhat, de mi, akik a régi szokásokat őrizzük, mi még mindig emlékezünk.
A király mögött Roland felhorkant.
– Elég – szólt a király, és az ujjával csettintett egyet.
Az őrök meglökték a nőt, hogy a feje a tönkre került.
– A lányom tizenhat éves volt – folytatta a nő. Könnyek folytak az arcán, de a hangja határozott és hangos maradt. – Tizenhat, amikor ön megégette őt. Kaleennek hívták, a szeme olyan volt, mint a viharfelhők. Álmomban még ma is hallom a hangját.
A király intett a hóhérnak, hogy lépjen elő.
– A húgom harminchat éves volt. Liessának hívták, két fia volt, bennük lelte minden örömét.
A hóhér felemelte a fejszéjét.
– A szomszédom és a felesége hetvenévesek voltak. Jon és Estrel volt a nevük. Azért kellett meghalniuk, mert védelmezni merték a lányomat, amikor az ön emberei elhurcolták.
Rena Goldsmith még folytatta volna halottai felsorolását, amikor a fejsze lesújtott."

Remélem, tetszett a bejegyzés,

xo Peetagey Smile