Cassandra Clare - Az angyal

Bonjour!
Gyerekek, máris van három feliratkozóm és 300 megtekintés, hát hogy a fenébe ne hoznám az első értékelést? :O Holnap péntek, ami a sorozatos értékelések napja, így hozom is a Lucifer értékelését. *.* Köszönöm, hogy itt vagytok! :3

Előszó

Akárki állította először, hogy a Végzet Ereklyéi milyen jó könyv, az nem normális! Bocs, hatalmas fan vagyok, ez van! Bár az író ugyanaz, és a téma is egyezik, a művek összehasonlíthatatlanok. Ez... ez csak egyszerűen fantasztikus és kész! A könyvet magát még nagyon régen ismertem meg, ez volt az első könyv, amit magamtól választottam ki, mert olvasni akartam, és örök szerelem a miénk! ♥

Az értékelés a fönt látható napon került ki először, azonban a blog indulása óta változtak a bejegyzéseim. Így az átírt verzió 2020. !!!!!!!!!-tól olvasható.

Író: Cassandra Clare

Magyar cím: Az angyal (Pokoli Szerkezetek 1.)

Eredeti cím: Clockwork Angel (The Infernal Devices 1.)

Fülszöveg

"A mágia veszélyes

– de a szerelem még veszélyesebb!

Amikor a tizenhat éves Tessa Gray megérkezik a viktoriánus Angliába, valami rettenetes vár rá a londoni Alvilágban, ahol vámpírok, boszorkánymesterek és más természetfeletti lények járják az utcákat a gázlámpák alatt. Tessának nincsenek barátai, és egyetlen pillanatra sem érezheti magát biztonságban, ezért menedéket kér az Árnyvadászoktól, akiknek egyetlen célja, hogy megszabadítsák a világot a démonoktól.

Ahogy egyre mélyebben merül el a világukba, a lány azt veszi észre, hogy egyszerre varázsolja el két legjobb barát, és nem sokára rá kell döbbennie, hogy a szerelem a legveszélyesebb varázslat mind közül."

Információk
 - Árnyvadászok
 - London
 - 19. század
 - Rejtélyek
 - Fordulatok

Borító

Nekem a fent látható borítóval került a könyv a polcra, és az a helyzet, hogy imádom. Imádom, hogy ezen Will van, hogy nem látszik az arca. Ott van az angyal, ami az egész történetben szerepet kap, ahogyan a háttérben is láthatjuk egy gépezet belsejét. Ráadásul a helyszínt is feltüntették, és ez így együtt tökéletes, úgy ahogy van, semmin nem változtatnék. Nekem szerelem volt első látásra! Az újabb kiadásról inkább a varázslatos szó jut az eszembe. A maga nemében gyönyörű, tetszik az elrendezés és a színvilág, az egyetlen problémám a rajta lévő szereplővel van. Őt egyáltalán nem érzem Willesnek, és ez az a részlet, ami elvette a borítótól a kedvemet. Mondjuk ez volt az első könyvem, amit én választottam, úgyhogy nincs az az isten, hogy valaha is lecseréljem!

Történet

Mint azt feljebb már többször is említettem, ez volt az első könyv, amit magamnak választottam. Az Alkonyattal kezdődött a könyvmolyságom, de azt a filmek miatt akartam elolvasni. Ezt viszont megláttam a polcon, és azonnal beleszerettem a borítójába, a fülszövege pedig olyan izgalmasnak tűnt, hogy azonnal vinni akartam. Szóval a kapcsolatunk ezzel a könyvvel már nyolc éve kezdődött, már háromszor olvastam a trilógiát, és mondhatjuk, hogy elfogult vagyok. De ettől függetlenül szerintem egy fantasztikus történet, amit érdemes elolvasni. És ha már ennyire felkonferáltam, ideje lenne beszélni is róla. Nagyon igyekezni fogok, hogy csak ennek a könyvnek a tartalma alapján írjam a véleményemet és ne ítéljek meg senkit a későbbi részek vagy éppen más sorozatok alapján. Viszont megeshet, hogy néha kizökkenek, ezért előre is bocsánat. Ami a legjobban tetszett, hogy ez nem napjainkban játszódik, hanem a 19. században. Amúgy nem vagyok nagy rajongója a régi korszakoknak, jobban élvezem a 21. századi történeteket. De ez is azon ritka könyvek egyike, amiknek jól áll a régi kor, és egy teljesen más hangulatot ad a történetnek. A fülszövegből nem sok derül ki, és szerintem nem is a lényegre koncentrál. Tessa korán elvesztette a szüleit, a nagynénje nevelte fel. Azonban a nő halála után Tessa nem tudna egyedül megélni ebben a korban, ezért a bátyja után megy Londonba. Tetszett, hogy az új lány, új helyen szituáció mennyire másnak és természetesnek tűnik ebben a formában. Tessa egyébként egy nagyon okos és talpraesett lány, de mégiscsak fiatal és egyedül volt egy új városban, nyilván kicsit elveszett volt. Így lehetőségük volt a Sötét Nővéreknek, hogy magukkal vigyék, és fogva tartsák. A lány nem sokáig raboskodik, ugyanis felbukkannak az árnyvadászok, hogy megmentsék. Igaz, ők egy másik nyom miatt jutottak el a Sötét Nővérekhez, de számunkra csak annyi a lényeges, hogy Tessa végre találkozik a londoni Intézet tagjaival. Ők pedig azonnal menedéket nyújtanak neki, amíg ki nem derítenek mindent az esettel kapcsolatban. Mielőtt rátérnék az ügyre, először jöjjenek a szereplők, és itt kell igazán résen lennem, hogy ez alapján a könyv alapján ítéljem meg őket. Tessa éppen csak belecsöppent ebbe a rejtett világba, így ebben a könyvben próbál lépést tartani. Sokat segít az Intézet lakóinak és ha kell, határozottan kiállt magáért vagy másokért. Én azonnal megszerettem az elszántsága és odaadása miatt, és alig vártam, hogy tisztában legyen az árnyvadászok ügyes bajos dolgaival. Lehet, hogy már csak utólag gondolom így, de remekül beillett ebbe a világba, és annyira szerettem volna, hogy ő is részt vegyen mindenben. Számomra már első olvasás után nagyon szimpatikus volt, és miután először olvastam a Csontvárost, össze sem tudtam hasonlítani Claryvel. Nálam abszolút befutó Tessa. Aztán ott van Jessamine, a másik fiatal lány árnyvadász. Őszintén mondom, ő volt az egyetlen, akit egyáltalán nem kedveltem ebben a történetben. Tudom, hogy csak normális életre vágyott, és ezt meg tudom érteni. Elvesztette a szüleit a természetfeletti világ miatt, és valószínűleg ő sem akart erre a sorsra jutni. De annyira utáltam, amiért ennyire elkeseredetten ragaszkodott egy olyan élethez, ami nem lehet az övé. Amíg az Intézetben élt, addig igazán foglalkozhatott volna mással is, azon kívül, hogy királykisasszonyt játszon. Nekem egyszerűen nem volt szimpatikus, ahogyan csak magával foglalkozott, mindenkit lenézett és hálátlan volt. Aztán ott van a két fiú, Will és Jem. Ők mindig is olyanok voltak, mint a tűz és a víz, nem véletlenül alkottak ilyen jó párost. Will forrófejű és vakmerő, csak a kaland és a veszély érdekelte. Mindenkivel nyers volt és modortalan, és mégis, azonnal beleszerettem. Nekem azóta is az egyik kedvenc szereplőm, nem tehetek ellene. Jem annyiszor utalt rá, hogy valamit magába fojt, ezért viselkedik így. És tudván, hogy ő az egyetlen, aki nem árva, hanem elhagyta a családját, valahogy meg tudja érteni az ember a keserűségét. Nem mondom, hogy ettől helyes, ahogyan viselkedett, vagy hogy néha nem küldtem volna el a fenébe. De a tüskés természete ellenére egy nagyon szerethető karakter volt, akire az ember óhatatlanul is kíváncsi. Jem pedig a nyugodt természetével teljesen az ellentettje. Neki is megvolt a maga titka, de ő nyílt lapokkal játszott, és nem rejtette el a problémáit. Az ember egyszerűen csak mellette akar lenni, mert tipikusan az az ember, akinek már csak a jelenléte is boldoggá tesz. Nagyon kedveltem a fiút, és imádtam, mikor Will-lel együtt voltak. És bár nagyon szeretem, és a szívem mindig is egy kicsit Jem párti lesz, én örökké a Will csapatban fogok játszani. Már nyolc éve olvasok, de soha nem találkoztam még olyan tökéletes szerelmi háromszöggel, mint ami ebben a trilógiában van. Általában idegesítenek, de ez nagyon, nagyon jó volt. Na de még nem beszéltem Charlotte-ról és Henryről. Amikor először olvastam, szentül meg voltam győződve, hogy ők ketten legalább harmincasok. Nem tudom, hogy siklottam el a koruk felett, pedig ki is volt emelve. De ők ketten is nagyon fiatalok, a húszas éveik elején járnak csak. Ennek ellenére csodásan vezetik az Intézetet, és tényleg egy családot alkotnak a lakókkal, és testvérükként szeretik a fiatalabbakat. Nekem ez a hangulat nagyon hiányzott a többi Clare könyvből, és emiatt marad ez a kedvencem örökké. Kedveltem Charlotte-ot az esze és a szíve miatt, még ha nem is ismertük meg igazán ebben a könyvben. Itt inkább a fiatalabbakra koncentráltunk, de ettől függetlenül is látszik, hogy milyen jó ember és vezető a lány. Henry pedig a maga hóbortjaival és rajongásával annyira édes, hogy nem lehet nem szeretni. Annak ellenére, hogy őt is csak felületesen ismertük meg. Talán még Sophie-t érdemes megemlíteni, mivel több jelenete is volt az árnyvadászokkal. Nagyon tetszett, hogy a szolgálók sem maradtak ki ebből a történetből. Ebben az időben még jelen voltak, nem úgy, mint a napjainkban játszódó Clare könyvekben. Őszintén, fogalmam sincs, ott hová tűntek azok a mondénok, akiknek megvan a Látás képessége. Tehát azok az emberek, akik érzékelnek valamennyit a természetfeletti világból. Szóval emiatt nagyon tetszett, hogy Sophie-n keresztül egy kicsit jobban megismerhetjük őket. Ráadásul nagyon jó viszonyban volt az ott lakókkal, és tetszett, hogy visszavágott vagy helyre tett bárkit, ha arra volt szükség. De már túl sokat beszélek a szereplőkről, jöjjön a történet! Miután Tessa bekerült az Intézetbe, és mindenki megismerte a történetét, Charlotte megígéri, hogy segítenek megtalálni Tessa testvérét, Nate-et. Cserébe Tessa is segít, amiben csak tud, hogy a Sötét Nővérek ügyét lezárják. Annyi minden történt, és mégis, most, hogy beszélnem kell róla, nem megy. Részben, mert nem akarom elrontani az élményt, részben azért, mert már így is titkolózok előtettek, de emiatt a fontos részlet miatt nem haladunk előre. Úgyhogy most elárulom, bocsánat. SPOILER. Tessa igazából nem ember, de nem tudják pontosan, hogy micsoda. Leginkább egy boszorkánymesterre hasonlít a képessége alapján, de senki sem biztos benne, tekintve, hogy nincsen semmilyen testi megnyilvánulása ennek. Azonban ez az oka annak, hogy a Sötét Nővérek magukkal vitték, és amíg náluk volt, addig megtanították neki, hogyan használja az erejét. Tessa ugyanis bárkinek a bőrébe bele tud bújni, és amíg a másik testében van, addig belelát a tudatába is. Emiatt akarja magának a Magiszter és emiatt bérelte fel a Sötét Nővéreket, hogy képezzék ki a lányt. Így tehát Charlotte elrendeli, hogy tovább nyomozzanak az ügyben, és derítsék ki, ki az a Magiszter és mit akar Tessától. SPOILER VÉGE. Az egész könyv erről a nyomozásról szól, és próbálják még azelőtt megoldani az ügyet, hogy bárkinek baja esne. Közben futólag megismerünk más árnyvadászokat is, és igen, Magnus Bane-t! Aki a Végzet Ereklyéivel kezdett, az már biztosan beleszeretett a boszorkánymesterbe, és a kapcsolatába Aleckel. Én viszont itt ismertem meg, és határozottan érdekesnek tűnt. Ebben a részben még nem sokat tudhattunk meg róla, de abban biztos lehetett az ember, hogy még találkozunk vele. Főleg az epilógus miatt, ami borzasztó függővég volt, és anno alig vártam, hogy végre tudjam, mi lesz a folytatása. Tudom, nagyon előreszaladtam, de képtelen vagyok erről a könyvről beszélni. Már 2016-ban is próbáltam, amikor először került ki a bejegyzés, de már akkor sem sikerült. Egyszerűen annyira összetett és fordulatos a történet, nem akarom véletlenül elszólni magam. Apróbb titkokat már így is felfedtem, de igyekeztem visszafogni magam. Erről a történetről csak úgy lehet igazán beszélni, ha már mindkét fél olvasta a történetet. Addig az egyik fél naivan lelkesedik, a másik pedig igyekszik nem lelőni a csavarokat. Úgyhogy azt hiszem, én itt abba is hagyom. Bocsánat, hogy főleg csak a szereplőkről beszéltem, de ígérem, a második részben már egy kicsit nyíltabban fogok beszélni. Ott már úgy veszem, hogy mindenki ismeri az itteni történéseket, és naaagyon sok titokról beszélhetek. Úgyhogy egyelőre csak annyit mondok, hogy ha még nem olvasta valaki, mindenképpen álljon neki. Fantasztikus történet, úgyhogy megéri!

 

Idézetek

"Henry ragyogott a boldogságtól, és elégedett arccal kezdte el ütögetni égett zakóját. – Tudjátok, mit jelent ez?
Will letette a vázát. – Hogy felgyújtottad magad, és még csak észre sem vetted?
– Hogy a lángtaszító keverék, amit a múlt héten fejlesztettem ki, működik! – jelentette be büszkén Henry. – Ez az anyag vagy tíz percig lángolt, és félig sem égett át. – Hunyorogva pillantott a karjára. – Talán meg kéne gyújtanom a másik zakóujjat is, hogy megnézzem, mennyi ideig…
– Henry – szólt közbe Charlotte, aki a jelek szerint magához tért a sokkból –, ha szántszándékkal felgyújtod magad, én beadom a válópert."

"– Éppen rólad beszélgettünk – mondta Jessamine, miután Tessa letelepedett az egyik székre. Odatolt egy ezüst kenyértartót a lány elé. – Pirítóst?
Tessa felvette a villáját, és feszülten nézett körül az asztalnál. – És pontosan miről volt szó?
– Természetesen arról, hogy mit kezdjünk veled – felelte Will. – Én azt javasoltam, hogy adjunk el Hampstead Heath-i cigányoknak – tette hozzá, majd Charlotte-hoz fordult. – Azt hallottam, hogy fölöslegessé váló nőket is vesznek, nem csak lovakat."

"– Camille finoman jár. Mint egy faun az erdőben. Nem úgy, mint egy kacsa.
– Nem úgy járok, mint egy kacsa.
– Én szeretem a kacsákat – szúrta közbe diplomatikusan Jem. – Főleg a Hyde Parkban lévőket. – A szeme sarkából Willre pillantott; mindkét fiú az asztal lapján ült, lábukat a levegőben lóbálták. – Emlékszel, amikor megpróbáltál rávenni, hogy etessek meg velük egy kacsapástétomot, mert szerettél volna kitenyészteni egy új kannibál kacsafajt?
– Be is falták – emlékezett vissza Will. – A vérszomjas kis dögök. Sose bízzatok egy kacsában!" 

"Gabriel arca elsötétült. – Van egyáltalán valami, amiből nem csinálsz viccet?
– Hirtelen nem jut eszembe ilyesmi.
– Tudod – mondta Gabriel –, egy időben azt hittem, barátok lehetünk, Will.
– Egy időben azt hittem, vadászgörény vagyok – felelte Will –, de aztán kiderült, hogy ez csak az ópium miatt volt. Tudtad, hogy ilyen hatása van? Mert én nem."

Remélem, tetszett a bejegyzés,

Peetagey Smile