A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tag. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tag. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. december 31., hétfő

Újévi fogadalmak book tag

Sziasztok!
Ismét itt az év vége, és mi lenne alkalmasabb az év lezárása, mint egy book tag?

Előszó
Oké, az igazság az, hogy még tavaly kellett volna kitöltenem, és tételírás helyett tök lelkesen papírra is vetettem az akkori válaszaimat. Ahha, tavasszal fel is tűnt, hogy a blogos mappámban ott van ez a cetli. Úgyhogy úgy döntöttem, megvárom ezt a napot, és megnézem, mi sikerült az akkori terveimből. Plusz, közben lehet, hogy kedvet kapok az ideihez is.

2018. április 15., vasárnap

Dönts okosan book tag

Sziasztok!
Elképesztően régen hoztam más bejegyzést az értékeléseken kívül, úgyhogy most itt vagyok egy taggel. :3

Előszó
Ehhez mondjuk hozzátartozik, hogy most jöttem rá, hogy ez már kétszeresen várat magára, Kamilla nyolc hónapja, Orsi pedig hét hónapja hívott ki. Úgyhogy most sunnyogva ugyan, de meghoztam!

2017. október 8., vasárnap

Book tag - 2017

Sziasztok! 
Viszonylag régen hoztam taget, és tekintve, hogy a tételekkel tök jól állok, úgy döntöttem, ma lusta dög leszek, és a gép előtt töltöm a napot. :3

Előszó
Elég régóta húzom már az időt, de azt hiszem, itt az ideje, hogy a felhalmozódott tageket is kiszórjam. Úgyhogy elsőként itt is vagyok azzal, amire Kamilla hívott ki, a Könyves boldogság című blog írója!

2017. augusztus 1., kedd

Summer Days book tag

Sziasztok! :3
Jesszusom, annyira rám jött most ez az aludjunk érzés, hogy muszáj volt leülnöm a géphez, és addig írni, amíg kísértésbe nem esek itt. :DD

Előszó
Nos, molyon még nem hívtak ki, úgyhogy meglepő volt, mikor Kamilla megkért. Persze kapóra is jött, mert elég volt ilyen bejegyzés, úgyhogy nem is húzom tovább az időt! :3 És tekintve, hogy tök jól le tudom zárni a bejegyzést, inkább itt jelzem, bárki viheti a kihívást, azonban Zsazsinak 'kötelező'. :3

2017. június 14., szerda

Nyári book tag

Bonjour!
Kellemes nyarat mindenkinek!
Na jó, igazából nekünk holnap még suli lenne, nem tudom, ki van még így ezzel. Csak hát ofő nem lesz, így a három osztályfőnöki is elmarad, szóval pápá, tizenegyedik! :3


Előszó
Tudjátok, van az a pillanat, amikor teleírjátok a bejegyzést és utána mégis hajlandóak vagytok szenvedni. Lelkesen gépeled be a címkéket a megfelelő helyre, baromi büszke vagy magadra, hogy minden sorozat címe ott van, egy sem maradt ki. Aztán a blogger van olyan aranyos, hogy figyelmeztessen, 200 karakternél több nem lehet ott...

2017. május 9., kedd

Too much information book tag

Bonjour!
Nem tudok semmit hozzátenni, szóóóval...

Előszó
Elég régóta lógok már ezzel a bejegyzéssel, amit szintén Gab kérésére teljesítek, de őszintén szólva annyira sok kérdés van, hogy egyszerűen nem volt hozzá kedvem. Akárhányszor megláttam, csak grimaszoltam és inkább másra kattintottam.

2017. április 17., hétfő

Easter book tag

Bonjour!
Mostanában kicsit hanyagolom a blogokat, ezért elnézést kérek, és bár hallottátok tőlem, akkor is csak annyit tudok mondani, hogy igyekszem!

Előszó
Őszintén szólva sokkal jobban szerettem volna most értékelést hozni, mert jelenleg három könyv, egy sorozat két évada és egy film vár arra, hogy végre kiírjam magamból a gondolataimat. De mivel húsvét van, illő hozni az ezzel kapcsolatos taget, ha már Christine kihívott. Szóóóval, boldog nyuszit, és ha van kedved, akkor jó olvasást is!

2017. március 7., kedd

Könyvmolyok Problémái Tag

Bonjour!
Elég régen írtam bármilyen bejegyzést, úgyhogy azt hiszem, ideje volt összekapnom magam így hétközben, ha már a hétvégém foglaltak voltak. *Burkolt célzás, hogy miért ne okoljatok*

Előszó
Elég régen hoztam bármiféle taget, úgyhogy örültem, mikor Gab emlékeztetett rájuk. Csak épp arra nem számítottam, hogy nem csak, hanem két kihívással lógok neki, szóval gyorsan lecsekkoltam, hogy melyikről nem tudtam. Most pedig végre hoztam az egyiket, hamarosan jövök egy Vetkőzik a tanú értékeléssel és már csak évek kérdése, hogy befejezzem az egyik kívánságot! ;)

2017. január 15., vasárnap

Totally book tag

Bonjour!
Tudtátok, hogy 23 feliratkozónál és 6000 fölötti megtekintésnél járunk??? Annyira ritkán nézem már meg ezt, hiszen teljesen más a felület és valahogy sosem kattintok rá a statisztikára. A lényeg, hogy nagyon hálás vagyok! ♥

Előszó
A taget Zsazsitól kaptam, bár lehet,  hogy már tervben volt, ki tudja? Annyi félét láttam már, amit ki szeretnék tölteni, hogy összemosódnak.Elég régóta állt már itt, mert mindig beléptem a piszkozatba, töltögettem, aztán mentem is el a géptől. Most viszont végre elkészült! :3

2016. december 24., szombat

Sherlock tag

Bonjour!
Azért valami kerüljön már ki, ha egyszer itt beszélek a karácsonyról és a bejegyzésekről. Szóval előszedtem egy kész bejegyzést és nos... Boldog karácsonyt ismét! :3

Előszó
Szintén az Illúzióromboló oldalán láttam ezt, de mivel ott nincs meg az utolsó kérdés, ezért keresni kezdtem. Találtam egy angol oldalt, ahol kérdések vannak, úgyhogy gondoltam onnan hozom a kérdéseket, mellé írva a vélt fordítást. Így ha valamit rosszul fordítanék, a jobb angolos, aki szeretné elvinni, az korrigálni tudja.

2016. december 4., vasárnap

Karácsonyi tag

Bonjour!
Eredetileg múlt vasárnap, az első gyertyagyújtáskor akartam hozni a bejegyzést, de szokás szerint csúsztam mindennel és nem volt időm. Úgyhogy most itt vagyok és a második gyújtást kihasználva, ki is teszem!

Előszó
Az Illúzióromboló oldalán láttam meg ezt a taget, és azonnal megtetszett, mivel őrülten szeretem a Karácsonyt! Szóval azonnal leültem a gép elé és pötyögni kezdtem a kérdéseket, illetve válaszokat, mert hát emberek! Mindjárt itt a Karácsony! ♥

2016. november 16., szerda

Könyveim book tag

Bonjour!
Tudom, hogy régen hoztam értékelést, úgyhogy hamarosan szeretnék egyet!

Előszó
Ugyan eredetileg hétvégére ígértem ezt a bejegyzést, a francia miatt nem volt időm rá, hétfőn hosszú napom volt, a tegnapin pedig amennyi időm volt, a kritikára ment, úgyhogy mára csúszott. Köszönöm Gabnek a kihívást, remélem ő is talál benne néhány érdekes kötetet!

2016. október 6., csütörtök

Zombiapokalipszis book tag

Bonjour!
Ismét egy taggel érkeztem, ha időm engedi, akkor pedig megírom a Rubinvörös című könyvről a véleményemet. Igazából a Tűz örököse helyett kezdtem el, mivel jobb, ha egy frissen olvasott könyvet hozok nektek. Aztán majd újraolvasom azokat, amiket nagyon-nagyon szerettem, most pedig értékelést szeretnék róla írni! :3

Előszó
Eredetileg Zsazsi mutatta ezt a kihívást, privátban beszéltünk róla, hogy milyen ötletes és jó kihívás is ez. Most pedig, hogy elkészült az ő bejegyzése, ideje az enyémnek is kikerülnie! Hozzá hasonlóan én is több csoportot készítettem, mert annyi könyv és szereplő akart versenybe szállni, hogy nem tudtam ellenállni! A csoportokba már a sorsolás szerint lesznek a könyvek, aztán már láthatjátok is, melyik szereplő jött ki a szabályok szerint. Óóó, és a több kötetesek esetén mindig azt választottam, amit utoljára olvastam!  Vagy amit a legjobban szerettem. ♥

2016. szeptember 28., szerda

Reread, Rewrite, Burn book tag

Bonjour!
Ideje, hogy hozzak egy bejegyzést, így gondoltam egy book taggel indítom a szünetet, ha már a következő két napban nincs tanítás. Igen, vagyok olyan mázlista, hogy holnap kikapcsolhassam az ébresztőt!

Előszó
Tizenöt könyvet választottam ki, ötöt, amit szeretet, ötöt, amit kevésbé szeretek és ötöt, amit imádok. Ezzel csak az a gond, hogy az öt szerettem, és szerelmemből állítottam össze az egészet! Na jó, van egy-két kevésbé kedvenc.  Mindenhol az első kötetet említem, de magára a sorozatra gondolok, mert én egybe tudom értékelni igazán! Szóval hármas csoportokba kisorsoltam, majd választanom kellett: újraolvasnám, újraírni vagy elégetném? Még elméleti síkon is borzalmas erre gondolni! Muszáj megemlítenem, hogy lesz egy kis változás a blogon, de erről majd a következő bejegyzésben írok!

2016. augusztus 31., szerda

Back to School book tag

Bonjour!
Abból kiindulva, hogy ezek a köszönés utáni részek egyre hosszabbak, kezdek arra gyanakodni, hogy lassan megőrülök a sok határidőtől, szóval. Rájöttem, hogy baromira nem dob fel, ha egy sorrend szerint haladok, úgyhogy amit eddig megígértem -Anna, Alvilág urai, stb.-, azt eltörlöm, mert elég a másik blogon tartanom a lépést! Úgyhogy azt hozom, amit szeretnék, plusz a kívánság még mindig áll, ha kértek igyekszem hozni, de nem minden vasárnap! 

Előszó
Eredetileg nem terveztem semmilyen sulival kapcsolatos bejegyzés írni, azonban Gab megjelölt egy ezzel kapcsolatos kihívásban, szóval most itt is vagyok! Amit még tudnotok kell, hogy a tanév kezdete kihat a blogra is. A fejlécen is fel van tüntetve, hogy ez egy nyári blog, illetve az információknál is felhívtam erre a figyelmeteket, de úgy éreztem, itt is meg kell említenem. Persze ez nem azt jelenti, hogy amíg tart a suli, addig nem lesznek bejegyzések, csak arról van szó, hogy kevesebbet jelenkezek.

2016. július 27., szerda

Chocolate book tag

Bonjour!
Mára két bejegyzést tervezek, úgyhogy jövök egy film értékeléssel is. Köszönöm a kattintásokat és a 13 feliratkozót! ♥

Előszó
Ismét egy könyves kihívással érkeztem, amelyet most Zsazsitól kaptam, a Haszontalan macska mesék írójától. A bejegyzését itt érhetitek el, hátha valakit érdekel az ő csokiválasztéka is! 

2016. július 18., hétfő

Népdalos book tag

Bonjour!
Megérkeztem a következő bejegyzéssel, de ma még számíthattok egyre, hiszen hétfő van, ami Ismerd meg!-et jelent! :3

Előszó
Oké, soha nem csináltam még ilyet, hacsak az a 30+1 nem számít annak. Na mindegy. Szóval, Ciara érdeme, hogy ez a bejegyzés most létrejön. Ő küldte (?) nekem ezt a feladatsort -vegyétek úgy, hogy képbe vagyok és tök profin bevezetem-, illetve ő is hozta létre ezt az egészet.