Bonjour!
Ismét egy taggel érkeztem, ha időm engedi, akkor pedig megírom a Rubinvörös című könyvről a véleményemet. Igazából a Tűz örököse helyett kezdtem el, mivel jobb, ha egy frissen olvasott könyvet hozok nektek. Aztán majd újraolvasom azokat, amiket nagyon-nagyon szerettem, most pedig értékelést szeretnék róla írni! :3
Előszó
Eredetileg Zsazsi mutatta ezt a kihívást, privátban beszéltünk róla, hogy milyen ötletes és jó kihívás is ez. Most pedig, hogy elkészült az ő bejegyzése, ideje az enyémnek is kikerülnie! Hozzá hasonlóan én is több csoportot készítettem, mert annyi könyv és szereplő akart versenybe szállni, hogy nem tudtam ellenállni! A csoportokba már a sorsolás szerint lesznek a könyvek, aztán már láthatjátok is, melyik szereplő jött ki a szabályok szerint. Óóó, és a több kötetesek esetén mindig azt választottam, amit utoljára olvastam! Vagy amit a legjobban szerettem. ♥
Szabályok
- Választani kell 5 könyvet.
- A címüket felírni fecnikre, majd belerakni egy olyan valamibe, ahonnan ki lehet húzni, melyik kérdéshez melyik könyv tartozik.
- A kihúzott könyvet véletlenszerűen fel kell csapni valahol és azzal a névvel kell válaszolni a kérdésre.
- A második kérdésre ugyanabból a könyvből kell válaszolni, mint az előzőre, ugyanezzel a módszerrel.
A könyvek ötösével
- 1. csoport
- Marni Bates: Menő-riadó Kambodzsában (Smith gimi 3.)
- Jennifer Lynn Armentrout: Várok rád (Várok rád 1.)
- Susan Ee: Túlélők világa (Angelfall 2.)
- Moira Young: Vérvörös út (Homokvidék 1.)
- Cassandra Clare: A hercegnő (Pokoli Szerkezetek 3.)
- 2. csoport
- Carrie Ryan: Kezek és fogak erdeje
- Jennifer Lynn Armentrout: Légy mellettem (Várok rád 2.)
- On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál (Calderon 2.)
- Gena Showalter: Kétszer olyan forró (Egy nem mindennapi lány meséi 2.)
- Amanda Quick: Menyasszonyt bérelnék!
- 3. csoport
- Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér
- Jay Asher: Tizenhárom okom volt...
- Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek (Szívzűrterápia strébereknek 1.)
- Jodi Picoult: Tizenkilenc perc
- Gena Showalter: Éjsötét hazugság (Az alvilág urai 6.)
- 4. csoport
- Kendare Blake: Rémálmok lánya (Anna 2.)
- Tamara Ireland Stone: Elválaszt az idő
- Leiner Laura: Hullócsillag (Bexi 2.)
- Kami Garcia: Jelöletlen (Légió 2.)
- Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyerekei (Vándorsólyom kisasszony különleges gyerekei 1.)
- 5. csoport
- Marni Bates: Rocksztárt kaptam karácsonyra
- Spirit Bliss: A jelen árnyai (Démoni érintés 3.)
- Jennifer Lynn Armentrout: Opál (Luxen 3.)
- Stephanie Perkins: Lola és a szomszéd srác (Anna és a francia csók 2.)
- Suzanne Collins: Kiválasztott (Az éhezők viadala 3.)Az első ember, aki meghal
- Houston | Miért pont ő? Houston túl jó pasi ahhoz, hogy zombik martalékává váljon...
- Travis | A sors iróniája, hogy egy zombis könyvben valóban meghal. Spoiler? Spoiler!
- Ruby | Nagyon halovány emlékeim vannak erről a könyvről, de Ruby nem rémlik, szóval nyugodtan megehetik...
- Carmel | Na ő az, akit nem engedek! Carmel az egyik legjobb mellékszereplő, akivel valaha találkoztam!
- Holly | Igazából bírtam Hollyt, de olyan kis esetlen volt az elején, hogy megértem, amiért áldozat lett...:D
A személy, akit elgáncsolsz, hogy elmenekülj a zombik elől
- Wesley | Ki? Esküszöm, imádtam azt a könyvet, de meg nem mondom, ki a fene az! Csak annyit, hogy egy gyerek, aki szintén utazott. Talán.
- Travis | Ismét. Szóval miattam halt meg, jó tudni. :')
- Katie | Igazából annyira nem kedveltem, szóval érthető.
- Cas | Ugyan már! Szellemeket öl, de egy zombi kinyírná? Ráadásul pont miattam? Esélytelen! :'D
- Cas | Ugyan már! Szellemeket öl, de egy zombi kinyírná? Ráadásul pont miattam? Esélytelen! :'D
- Dominic | Hááát, egye fene, egy picit bánnám, de a túlélés a cél, ugyebár. :3
Az első ember, aki zombivá változik
- Jimmie | Ööö... Azt hiszem, rémlik, hogy Avery barátnőjének szívszerelme, aki egy idióta volt és szabadulni akartak tőle? Azt hiszem. Ahha, határozottan mehet a zombik közé! :3
- Jack | Na neeeeeem, őt nem engedem! Az az édes kölyök nem lesz zombi! Inkább megyek én!
- Hannah | Igazából, a Walking deadet nézve még lehetséges is. Miután Hannah begyógyszerezte magát, átalakulhatott, mert az agya nem sérült.
- Bennett | Hát, aranyos srác, a könyv olvasása alatt szerettem is, de azért nem egy álompasi, szóval nyugodtan vihetik az agyzabálók!
- Vinc | Nem, nem! A történet egyik legjobb karaktere volt, csak a zombi testemen keresztül!
Az első ember, aki téged gáncsol el, hogy elmeneküljön a zombik elől
- Cam | Az az édes, szexi, imádnivaló srác nem tenne ilyet! ♥
- Jase | A másik tagja Hárememnek szintén nem merné, úgyhogy ettől nem tartok! ♥
- Mr. Porter | Hannah sem számíthatott rá az öngyilkosság előtt, én miért bízhatnék benne? Szinte várható is lenne, ha együtt éltük volna túl addig a pontig.
- Emma | Ki?
- Hale | Ez nem is lehetséges! A baba Hale-nél nyitottam ki, ő meg hogy gáncsolna el? :')
A csapat idiótája
- Rafi | Nem iiis! Khm... De... Khm...
- Taina | Na ő minden, csak nem idióta! Az egyik legzseniálisabb karakter mind a történetben, mind az összes eddigi olvasmányaimban!
- Grayson | Hááát, nem mondom, hogy nem volt az elején az... :3
- Nagy Márk | Csak meg ne tudja, sérülne az egója!
- Dee | Van benne igazság! ♥
A csapat agya
- Madeline | Nem is emlékszem ilyen karakterre! o.o
- Calderon | Határozottan egyetértek! Ez a pasi nagyban játszik.
- Aiden | Nos, bizonyos értelemben igen, de a könyvben jól elszúrta...
- Evelin | Igazából rá is igaz. :3
- Daemon | Te jó ég, ha ezt olvasná, az egója elbírná, hogy még ezt a bókot is elraktározza?
A csapat orvosa
- Rooster Pinch | Haha, jó vicc volt! Az a pasi minden, csak nem orvos. És semmi olyan, ami jó dolog lenne...
- Cody | Szívesen elviselném, ha engem vizsgálna! *.*
- Josie | Hát ööö... Inkább megvárnám a másik orvost...
- Andras | Ha ő orvos, nekünk végünk!
- Anna | Bírtam a csajt, de nem nagy karakter, úgyhogy passzolnám őt, mint orvost.:D
A csapat fegyverszakértője
- Lugh | A húgai jobbak nála...:')
- Rome | Határozottan! Adhatna is pár órát, ha már fegyverekről van szó. Persze csak a zombiapokalipszis miatt. Természetesen. Hogyne.
- Peter | *gúnyos mosoly* A sors iróniája, hogy ő volt a Tizenkilenc percben a merénylő.
- Gabriel | Nos, van benne valami, de azért Csuhás az igazi szakértő! :3
- Cricket | Inkább ne feszegessük ezt a témát... :'D
A harcos
- Sophie | Teljes mértékben egyetértek! Az egyik legjobb mellékszereplő!
- Eleonora | Kétségtelenül okos nő, aki bármikor kiáll az igazság mellett.
- Gideon | De még milyen jó harcos!
- Abe | Hát, küzd a szeretteiért, de azért az előző pasit kérem! ♥
- Beetee | Ó, igen! Küzdött a végsőkig!
A csapatkapitány
- Magnus | Akár még lehetne is:D Jobban bírtam, mint a többi karaktert!
- Arthur | Tekintve, hogy ő bérelte Eleonorát, azt hiszem, ezzel egyet kell értenem:D
- Scarlet | Érthető... :3
- Emma | Ha nagyon muszáj, esetleg kiegyezek vele...
- Snow elnök | Isten, segíts!
- Snow elnök | Isten, segíts!
Kihívottam Christine, remélem ő is örömét leli ebben a kihívásban! :3 Illetve akinek kedve van, nyugodtan töltse ki.
Remélem tetszett a bejegyzés,
xo Peetagey Smile
Kicsit nehézkes volt összekötnöm, hogy épp mikor melyik könyvből érkezik a szereplő, de egy sima bontással megoldottam, hogy ne kelljen mindig visszanéznem :)
VálaszTörlésÉn igyekeztem olyan könyveket választani, amiket még a közelmúltban olvastam vagy annyira szeretek, hogy az óta is kívülről fújom a neveket. Kivétel volt ez alól a Boszorkányokkal suttogó, ami összevissznya 230 oldal, így még akkor, egy ültő helyemben belekezdtem, hogy újraolvassam :D A második újraolvasós könyvem pedig az Alkony lovai lett. Néha olyan jó belesüppedni valami kis könnyed, egyszerű, de még épphogy nem gyerekes történetbe egyrészt. Másrészt az a rövidség! Nem is tudom, mikor olvastam utoljára könyvet 130 oldal alatt :)
/Azért, hogy a te válaszaidhoz is hozzászóljak, amiket ismertem:
Igen, én Calderonnak nagyon drukkoltam vagy Tainának. Nálam nem sikerült megkaparintania a vezetést, így itt próbálkozott xD
És jól láttam, hogy olvastad a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit (de hosszú cím) nálam is várólistás javában. Előbb azonban még a Hamuváros következik, amin már vagy 2 hete ülök xD
Amilyen jó helyet kapott Calderon olyan rosszul számított Rafi xD Még elképzelni is xD
Uh, pedig úgy rémlik, a Roksztáros LOL könyvet olvastam... de azon túl, hogy a cím baromi ismerős, semmi... egyre bővül a könyvtári listám.
Aztán majd privátban kérnék két mondatnyi értékelést a Menyasszonyt bérelnék!-ről, mert olyan érdekes a címe :D
Ne haragudj, számomra így valamiért sokkal átláthatóbb... D:
TörlésÉn szerintem egyszer sem :o Talán csak Bree Tanner rövid második élete volt nagyon rövid, de azt sem tudom, mennyi:D *gyorsan meglesi Molyon* Jéé, még az is 150 oldalas. :o Akkor maradnak a kötelezők. :')
Törekvő a drága :'D
Haha :'D Én az elsőn ültem nagyon sokat, végül kínkeservesen kiolvastam és bele sem kezdtem a másodikba :') Persze még egyszer megküzdök vele, viszont szeretném ezt halogatni:D Igen, olvastam a Vándorsólymot, még talán három éve (3 éve volt nyolcadik :o). Anya munkatársa adta kölcsön és eleinte nem is akartam olvasni, de aztán megszerettem :3 A filmet meg ne nézd, a trilógia van belesűrítve!
Na igen :'D
Nekem is homályos néhány könyv, és amikor arra gondolok, hogy na, akkor újraolvasom, mindig van egy könyv, amit nem akarok megfosztani az élménytől, hogy elolvasok :O :'DDD
Nagyon jó, sok mondatot kap. *.* Meg majd idővel egy értékelést! *.*