A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Iskolák versenye. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Iskolák versenye. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. december 31., hétfő

Újévi fogadalmak book tag

Sziasztok!
Ismét itt az év vége, és mi lenne alkalmasabb az év lezárása, mint egy book tag?

Előszó
Oké, az igazság az, hogy még tavaly kellett volna kitöltenem, és tételírás helyett tök lelkesen papírra is vetettem az akkori válaszaimat. Ahha, tavasszal fel is tűnt, hogy a blogos mappámban ott van ez a cetli. Úgyhogy úgy döntöttem, megvárom ezt a napot, és megnézem, mi sikerült az akkori terveimből. Plusz, közben lehet, hogy kedvet kapok az ideihez is.

2018. november 24., szombat

Leiner Laura - Maradj velem

Sziasztok! 
Szombat lévén ismét itt vagyok egy értékeléssel. De a jó hír, hogy a vizsgaidőszakban csak 4 vizsgám lesz, és januárban nem is kell suliba mennem, úgyhogy egy kicsit több időm lesz olvasni. *.*

Előszó
El sem tudjátok képzelni, milyen nehéz volt megállni, hogy ne olvassam el! Konkrétan a megjelenés után már megkaparintottam, de voltam olyan hülye, hogy feltettem tétnek ezt a könyvet. Ha jól sikerülnek a zh-im, utána elolvashatom, ha viszont nem, akkor csak a következő megjelenése előtt. Nos, szerintem sokat elárul, hogy utána rávetettem magam, és pár óra alatt ki is olvastam...

2018. április 9., hétfő

Leiner Laura - Ég veled

Sziasztok! 
Tudom, tudom, szörnyű vagyok, Narniát ígértem. Igyekszem azokkal is, de őszintén szólva, semmit nem haladtam velük, és esténként inkább az számít, mihez van kedvem. Nem akarom teljesen összecsapni, csak mert fáradt vagyok, és nincsen kedvem a sorozathoz. Úgyhogy mivel ez a régebbi, a Viharok birodalma vár egy kicsit, hamarosan pedig hozom azt is. Remélhetőleg sikerül belehúznom, és akkor sorozatokat/trilógiákat egy napot teszek ki. 
Eszméletlenek vagytok, hogy még nem lincseltetek meg. Köszönöm a türelmet! ♥

Előszó
Leiner Laura könyvei mondhatni egész életemben jelen voltak. Általánosban az A Szent Johanna Gimi, gimiben a Bexi, most pedig utolsó évben elkezdtem az Iskolák versenyét, de azt hiszem, majd csak egyetem alatt érek a végére. Ez teljesen más, mint az eddigi olvasmányaim az írónőtől, úgyhogy nagyon kíváncsi voltam, vajon tetszeni fog-e.