2019. augusztus 30., péntek

Sorozat #12 - Ajánló

Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy megint eltelt egy hónap, egyszerűen összefolynak a napok, és sosem jutok oda a géphez. De szerencsére lassan kezdődik a suli, úgyhogy végre ismét képben leszek.

Előszó
Rengeteg olyan sorozat van, amit már végignéztem minimum egyszer, és annyira megszerettem, hogy meg akartam veletek osztani. Viszont ezek annyira a szívemhez nőttek, hogy biztos, hogy tele lenne nyáladzással és az égig magasztalnám. Éppen ezért, inkább csak nagyon röviden beszélek róluk, így egy bejegyzésbe tömörítve, aztán szemezgessetek!

2019. augusztus 1., csütörtök

Anne Bishop - Holló a hollónak

Sziasztok, sziasztok!
Nos, mint látjátok, élek, szóval jogos a kérdés, hogy mi volt ez a nagy kihagyás. Sajnos sokkal több időt vett el az egyetem és az utazgatás az életemből, mint arra fel voltam készülve, így nagyon, de nagyon elcsúsztam, úgy mindennel. Mivel nyár elején nem volt olyan könyv, amit frissen olvastam volna és/vagy olyan bejegyzés, amivel meg lettem volna elégedve, hogy oké, ez mehet ki, ezért szükségem volt a nyárból még egy kis időre. A hónap első napja pedig remek dátumnak tűnt a feléledésemnek.

Előszó
Az nem szokatlan, hogy ha egy új írótól olvasok egy történetet, egy-két kötet után beleszeretek. Utána vagy kedvenccé válik az író, vagy nem. Viszont Anne Bishop az egyetlen, aki már az első kötetével azonnal a legjobbak közé került a szememben. Egyszerűen fantasztikus volt a Vörös betűkkel, és alig vártam, hogy elolvashassam a folytatást!