A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sci-fi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sci-fi. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. február 3., vasárnap

Pittacus Lore - Lorieni krónikák

Sziasztok! 
Bocsánat, tudom, hogy nagyon rég jelentkeztem, de elég nagy mennyiségű anyagot kellett megtanulnom a két vizsgára, és egyszerűen semmi időm nem volt másra. Úgyhogy a januárból fennmaradó kis időt olvasásra szántam, bejegyzéseket írtam, hogy valamit ki is lehessen tenni a blogra...

Előszó
Szerettem volna külön írni mindegyik könyvről, de az a helyzet, hogy az íróval nagyon elszúrtuk. Ő azért, mert túlságosan jó történetet írt, én pedig azért, mert képtelen voltam szünetet tartani. Úgyhogy csak olvastam a részeket, és annyira összefolynak már az események! Azért ne aggódjatok, a nagyon nagy titkokat nem árulom el, legyen meglepetés. Éppen ezért a fülszövegeket sem másoltam be a bejegyzésbe.

2017. október 2., hétfő

Sorozat #5 - Timeless [1. évad]

Sziasztok! 
Nem is olyan régen hoztam már sorozatról értékelést, de ezen a téren eléggé el vagyok maradva. Tekintve, hogy mostanában sok sorozatot félig nézek, félig hallgatok, ezért azt hiszem, ideje hozni a véleményemet.

Előszó
Mivel magyarul csak egy Viasat3-as ajánlót találtam, inkább egy angol trailert választottam. Szerintem könnyen megérhető, és higgyétek el, ha én értem, akkor bárki le tudja fordítani!:D A sorozatra egyébként a tévében bukkantam rá. Tételírás közben szeretem, ha megy valami film, vagy sorozat, és egy vasárnap délután, pont elcsíptem az első két rész premierét.

2017. július 22., szombat

Jennifer Lynn Armentrout - Feledés 3.

Sziasztok! 
Sokat hezitáltam, hogy ma hozzam-e az értékelést, vagy csúsztassam holnapra, de tekintve, hogy ezen kívül még van egy hat részes sorozat, egy regény, és most kezdtem bele egy újabb sorozatba, muszáj belehúzni...

Előszó
Ééés egy újabb csalódás! Nem tudom miért, de nem jönnek be ezek a kiegészítők, pedig Jennifer nagyon tud, ha akar. FIGYELEM! Csak akkor olvasd el ezt a bejegyzést, ha az előző részt már olvastad, különben tele lesz spoilerrel!
Nem tudod, milyen sorrendben olvasd el a köteteket? Itt egy kis segítség.

2017. június 29., csütörtök

Jennifer Lynn Armentrout - Függőség

Bonjour!
Egy nappal a szülinap előtt nagyon elégedett vagyok. Sikerült tartanom magam ahhoz, hogy rendszeresen hozzam a bejegyzéseket, így az elmúlt egy héten, plusz a mai napon is érkezett friss. Ráadásul holnap kikerül a kérdezz-felelek, úgyhogy igen. Elégedett vagyok magammal. :3 
Előszó
Serena és Hunter nem sokat szerepeltek az Originben, az Ellenállásban pedig egy kicsit többet, így már az első alkalommal nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre. Nos, második olvasásra is ugyanolyan hatalmas élményt nyújtott, bár azért egy-két apróság most szembeötlő volt.
Nem tudod, milyen sorrendben olvasd el a köteteket? Itt egy kis segítség.

2017. június 28., szerda

Jennifer Lynn Armentrout - Árnyak

Bonjour!
FIGYELEM!
Tudom, nem szólhatok bele, de tekintve, hogy spoilert tartalmaz a könyv, minimum az első két részt olvasd el, mielőtt belevágsz!

Előszó
Nem is tudom, pontosan mire számítottam. Mindig féltem ettől a kötettől, kételkedtem benne, hogy lesz olyan jó, mint Daemon, vagy a kapcsolata Katyvel. Mégis azt reméltem, ezek csak aggályok maradnak és nem lesz igazam. De... De erre nem számítottam. És nem jó értelemben. FIGYELEM! Azért tettem ki a sorozat után, mert úgy veszem, te már olvastad és nyíltan beszélhetek mindenről!
Nem tudod, milyen sorrendben olvasd el a köteteket? Itt egy kis segítség.

2017. június 27., kedd

Jennifer Lynn Armentrout - Ellenállás

Bonjour!
Azért csendben araszolunk felfelé és már 9.300 kattintás fölött járunk! Köszönöm! ♥

Előszó
Bár utolsó kötet, még van hátra egy-két könyv, amiről írni fogok. Vagyis már régen megíródtak, ahogyan ez a bejegyzés is, gyakorlatilag ugyanazon a napon, de nemsokára kikerülnek azok is! Jaj, de nehéz a búcsú, akár először olvassa az ember, akár nem!
Nem tudod, milyen sorrendben olvasd el a köteteket? Itt egy kis segítség.

2017. június 26., hétfő

Jennifer Lynn Armentrout - Origin

Bonjour!
Te jó ég, ez az utolsó előtti kötet! Annyira fura lesz lezárni ezt a sorozatot. Oké, valójában utána rakok még ki bejegyzéseket, amik szintén a Luxen sorozat kötetei, de na! 

Előszó
Amikor először olvastam a sorozatot, volt egy kis időszak, amikor leálltam és hosszú kihagyás után tudtam a következő könyvet elolvasni. Ez egy két éves ugrás volt, és bármennyire is élveztem a könyvet, azért egyszer-kétszer éreztem, hogy bizony hiányosak az ismereteim. Úgy is élveztem, de azért az rontotta az élményt. Most, hogy újraolvastam, ráadásul rögtön, sokkal nyilvánvalóbb volt, és örülök, amiért így is elolvastam már!
Nem tudod, milyen sorrendben olvasd el a köteteket? Itt egy kis segítség.

2017. június 25., vasárnap

Jennifer Lynn Armentrout - Opál

Bonjour!
Istenem, most olvastam pár bónusz részt, amit Jennifer osztott meg, és eszméletlenek! Van olyan, ami egyes kötetekhez kapcsolódik, de utána játszódó is! Most legszívesebben halálra szeretgetném őket, mintha valami gyerekek lennének, de na! Imádom mindegyiküket! ♥

Előszó
Emlékszem, annyira vágytam erre a könyvre! De még nem kaptam meg, a szülinapomra kértem, az meg messze volt. Ezért szívás, hogy év végén, karácsony után van... Szóval amikor megtudtam, hogy megnyertem, konkrétan minden nap néztem a postást, és amikor megérkezett, ki sem engedtem a kezeim közül, amíg el nem olvastam! Megérte? Igen! Összetört? Apró darabokra! Sírni akartam, hogy most azonnal legyen meg a folytatás? Mint egy csecsemő!
Nem tudod, milyen sorrendben olvasd el a köteteket? Itt egy kis segítség.

2017. június 23., péntek

Jennifer Lynn Armentrout - Ónix

Bonjour!
Egy hét múlva egy éves lesz a blooog! :33

Előszó
El sem tudjátok képzelni, anno mennyire vágytam erre a könyvre! Az első részt viszonylag hamar megszereztem és kiolvastam, erre a kötetre meg baromi sokat kellett várnom. Még mindig emlékszem, hogy fel voltam pörögve, mikor a volt osztálytársam behozta a suliba. Nem is rémlik már, miért volt ott, talán olvasta, de nagyon az elején volt. Én meg kihasználtam, hogy a karácsonyi szünet előtt az ügyeletesek nem olyan szigorúak és bent a teremben belelapoztam a könyvbe! Óóó, istenem, a mennyországban éreztem magam és az sem érdekelt, hogy tök nagy spoilereket lövök le! Egyszerűen bele voltam zúgva az írónőbe, egy könyv után is! És ez azóta sem változott!
Nem tudod, milyen sorrendben olvasd el a köteteket? Itt egy kis segítség.

2017. június 22., csütörtök

Jennifer Lynn Armentrout - Feledés

Bonjour!
Hű, nem is tudjátok, mennyire büszke vagyok magamra! Már régen lemaradtam az értékelésekkel,  sokkal többet olvastam mostanában, így jó pár könyv várt a sorára. Ma pedig már megírtam az Árnyak és a Függőség értékelését is, szóval nagyon királynak érzem magam! :3

Előszó
Óóó, istenem, nem is tudjátok, mennyire vágytam rá, hogy írhassak erről a könyvről! Nem csak azért, mert Daemon szemszögéből olvashattuk az eseményeket, de végre úgy beszélhetek a cselekményről, hogy nem kell figyelnem a spoilerekre! Istenem, imádom! FIGYELEM! Úgy vettem, hogy te már olvastad az első kötetet, úgyhogy csak akkor vágj bele, ha tényleg így van!
Nem tudod, milyen sorrendben olvasd el a köteteket? Itt egy kis segítség.

2017. június 19., hétfő

Jennifer Lynn Armentrout - Obszidián

Bonjour!
Már tegnap is szerettem volna kitenni, de tekintve, hogy úgy egy napra kettő jutott volna, inkább mára hagytam. Úgyhogy igen... Olvassátok.:D

Előszó
Még az Üvegtrónnal együtt kaptam kölcsönbe ezt a könyvet anno, és azóta bolondulok a történetekért. Persze nem mind tökéletes, de a hibáira majd mindig kitérek. Ennek ellenére szerintem örökké csodálatos marad a szememben a sorozat és maga az író!
Nem tudod, milyen sorrendben olvasd el a köteteket? Itt egy kis segítség.

2016. augusztus 15., hétfő

Kívánság #3 - On Sai - Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál

Bonjour!
Nagyon sajnálom, hogy nem tegnap került ki, de mindig próbálok nem ömlengeni nektek, hiszen arra senki nem kíváncsi, csakis a könyvekre. Úgyhogy mindig olvadozom a történeteken és több időt töltök a részek újraolvasásával és sóhajtozással, istenítéssel, mint kéne. 
Köszöntöm az időközben megjelenő újabb feliratkozókat, már 16-nál járunk! ♥

Előszó
A Calderon első részébe rögtön beleszerettem, így azonnal folytattam is a sorozatot. Kissé meglepett a vége, nem gondoltam volna, hogy a cím efféleképpen kapcsolódik majd a történethez, illetve a rosszfiúnk is megdöbbentett. Alig várom, hogy kijöjjön a harmadik kötet, mert nagyon érdekel már, mi sül ki ebből!
Az értékelés a fönt látható napon került ki először, azonban a blog indulása óta változtak a bejegyzéseim. Így az átírt verzió 2018. január 30-tól olvasható.

2016. július 24., vasárnap

Kívánság #2 - On Sai - Calderon, avagy hullajelölt kerestetik

Bonjour!
Nos, itt is van a következő kívánság. Nagy valószínűséggel ma kiteszem a STTIVU-ra a játékot, mivel már csak pár kattintás választ el a 20.000-től. Akit érdekel, az figyelje az oldalt! :)

Előszó
On Saitól még tavaly olvastam először, emlékszem, soha nem hallottam meg, ha valaki szólt hozzám vagy csak köszönt a buszon, annyira belemerültem! Nem vagyok oda a sci-fiért, de ez valahogy mégis a szívemhez nőtt. Egyébként is szerettem volna erről írni, azonban így, hogy Zsazsi kérte, írjak róla, rögtön átírtam a kívánságokhoz. Úgyhogy jövőhét vasárnap jön a második része, aztán írok Susan Ee: Angelfall sorozatáról. Az más kérdés, hogy a harmadik kötetet még nem olvastam, úgyhogy bele kell húzni!
Az értékelés a fönt látható napon került ki először, azonban a blog indulása óta változtak a bejegyzéseim. Így az átírt verzió 2018. január 28-tól olvasható.