2017. június 19., hétfő

Jennifer Lynn Armentrout - Obszidián

Bonjour!
Már tegnap is szerettem volna kitenni, de tekintve, hogy úgy egy napra kettő jutott volna, inkább mára hagytam. Úgyhogy igen... Olvassátok.:D

Előszó
Még az Üvegtrónnal együtt kaptam kölcsönbe ezt a könyvet anno, és azóta bolondulok a történetekért. Persze nem mind tökéletes, de a hibáira majd mindig kitérek. Ennek ellenére szerintem örökké csodálatos marad a szememben a sorozat és maga az író!
Nem tudod, milyen sorrendben olvasd el a köteteket? Itt egy kis segítség.


Író: Jennifer Lynn Armentrout
Magyar cím: Obszidián (Luxen 1.)
Eredeti cím: Obsidian (Lux 1.)

Fülszöveg
"Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.
Aztán a srác megszólalt.
Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.
A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.
Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.
Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…"

Információk
 - Költözés
 - Fénylények
 - Arumok
 - Bájos személyiség
 - Ikrek
 - Harcok
 - Titkok

Borító
Vagy ezerszer láttam már ezt a borítót, de egyszerűen nem tudom megunni! A modell H-I-H-E-T-E-T-L-E-N-Ü-L jól néz ki és igen, magyar! Egyébként szerintem tökéletes választás volt, mert egyszerűen tényleg így képzelem el Daemont! És a zöld szemet is megcsinálták neki, amihez passzol a háttér és az egész annyira tetszik! Nekem alapból az egyik kedvenc helyem a könyvben a tó, így külön örülök, hogy ez szerepel a borítón. Ráadásul a cím is jó színnel van rajta, ami higgyétek el, nagy szó! Van olyan kötet, ahol szerintem borzalmas a színe. A másik modellt sajnos nem látni, de ezzel inkább csak azt érték el, hogy ki akarom deríteni, vajon hasonlít-e Katyre.

Történet
Ez az egész új helyre költözök és ott minden megváltozik elég klisés már, de lássuk be, tényleg kellett ez a történethez. Vagy ez, vagy a földönkívülieknek kellene újnak lenniük egy városban és nem tudom, hogy vagytok vele, de úgy száz-kétszáz ember hirtelen odaköltözése elég feltűnő lett volna. Jaj, annyira nehéz erről a könyvről beszélnem. Az újraolvasásnak az lenne a lényege, hogy felfrissítsem a történetet és még részletesebben tudjam kifejteni a véleményemet. De néhány sorozatnál egyszerűen képtelen vagyok megállni és csak olvasok, anélkül, hogy leírnám a véleményemet. Ha pedig ott folytatódik a következő könyv, ahol az előző abbamaradt, csak még nehezebb az egész. Még mielőtt nekiálltam volna másodszor is kiolvasni, annyi minden eszembe jutott erről a sorozatról. Minden rossz dolog, minden csavar, minden egyes lezárás. Most pedig képtelen voltam nem úgy olvasni, hogy ne szoruljon össze a torkom, tudva, egyes emberekkel mi fog történni, amiről még fogalmuk sincs. Volt egy rész, amit muszáj volt kimásolnom ebből a könyvből, ezt majd az utolsó résznél szeretném megmutatni. Mert az az idézet, istenem, talán az indított el mindent. Az az egy jelenet juttatott el mindenkit oda, ahol tart az ötödik végén. Viszont aki mondta... Fogalma sem volt, hogy mit okoz ezzel, hogy ezzel megpecsételte mindenki sorsát. Bár lehet, hogy csak én magyarázom ezt be, fogalmam sincs. Majd az ötödiknél meglátjuk, becsszó. Visszatérve, vagy inkább végre rátérve a történetre. Már az első könyvben rengeteg minden történik és innentől kezdve konkrétan nincsen megállás, az ötödikig annyi minden ránk zúdul. Az olvasónak a fülszöveg alapján egyértelmű, hogy Daemon nem ember, azonban Katynek fogalma sincs erről. Természetesen rengeteg érdekes szituációt szül ez. Daemon naná, hogy egy önelégült tahó, hiszen a lányok többsége ezt imádja a könyvekben. Mégis ez a srác annyival másabb. Minden tette egy célt szolgál, hogy megvédje a családját, és ezt olyan mértékben próbálja elérni, hogy nem is érdekli, tulajdonképpen magát teszi tönkre. Nincs normális élete, mindig másokat félt, másokkal törődik. Amikor pedig Katy felbukkan, végre ő is szórakozni akar. Nyilván nem kezd el azonnal változni és továbbra is tuskó, de... De akkor is változni akar. Még ha kezdetben fel sem fogja. Dee, az ikertestvére viszont az ellentéte, aki élvezi az életet, vidám, barátkozós és azonnal megtalálja a közös hangot Katyvel, ahogy annak lennie kell. Daemon persze tiltja, szóval a szokásos klisés köröket lefutjuk itt is. Amikor azonban Dee lelép a családjához, Daemon elkezd igazán foglalkozni Kattel. És istenem, imádtam azokat a jeleneteket! Talán azért, mert első olvasásnál én is ilyen piszkálós kapcsolatot akartam, ahol nem csak a romantikus énjét mutatja meg az ember, most pedig azért, mert én is ilyen kapcsolatban élek. Mert ez dobja fel igazán, nem a napi huszonnégy órás, nyálas összeborulások. Jó, oké azok is határozottan jók, de azért... Okééé, nagyon elkanyarodtam, a lényeg, hogy ez az egész szurkálódás kell nekik. Katyt és Daemont ez jellemzi. SPOILER. Már a tónál és a túrázásnál is nyilvánvaló, hogy az utálaton kívül azért éreznek mást is, mégis az olvasó élvezi a csipkelődésüket. SPOILER VÉGE. Ami leginkább tetszett, hogy az ellenség előbb felbukkant, minthogy kiderült az igazság. SPOILER. Az arum felbukkanása csak még inkább felkelti az olvasó figyelmét, legalábbis velem ez volt a helyzet. Amikor fogalmad sincs, ki lehet az az ember, fogjuk rá, hogy ember, de tudod, hogy a Black családot akarja. Kat viszont nem. Daemon viszont felbukkan, megmenti Katyt és arra számítanál, hogy innentől kedves lesz, mert hát megtámadták. De ekkor is előtör a bunkó énje, ami egyszerűen kellett. Oké, sajnálom Katet érte, de lássuk be, ha Daemon egyik pillanatról a másikra megváltozna miatta, az szörnyű lenne, és tenné is félre az ember a könyvet. SPOILER VÉGE. A könyv körülbelül feléig viszonylag hétköznapi a sztori, te pedig alig várod, hogy végre kiderüljön az igazság. Ami milyen meglepő, meg is történik, de még hogy! Nem akarom elárulni, azért legyen titok is benne, de lássuk be, a szereplők azért hűek voltak önmagukhoz. És innentől kezdve elindul az a sok szenvedés, boldog pillanat és minden, ami a sorozaton végig velünk tart. Tetszett, hogy nyáron kezdődött a történet, hogy azért legyen idejük megismerkedni a főszereplőknek, mégis a suliban annyi kedvenc jelenetem van! Lesát és Carissát azonnal megkedveltem, de az ebédlős jelenet! Na az üt, azt imádom! Jaj, istenem, annyi minden kavarog a fejemben, annyi mindent nem akarok elárulni és mégis annyi mindent mondanék, olyanokat is, ami a következő részekben történik! NAGYON NAGY SPOILER. Az igazi felfordulás a bálon történik, ahol Daemon, szent isten, igazán kitesz magáért! Kat egy hihetetlenül makacs lány, aki nem tűri, hogy csak úgy sértegessék. Ő ráfoghatja arra, hogy az ideköltözés után megfogadta, hogy kemény lesz, de szerintem az apja halála óta ő már megedződött. Az edzette meg. És mind a ketten próbálták kihozni magukból a maximumot, de még hogy! Tudom, annyira homályosan fogalmazok, ez azért van, mert szeretném megőrizni a tudatlanságotokat, hogy az első olvasás tényleg annak hasson! A bál után Daemon és Kat együtt alszik, ami egy nagyon, nagyon jó jelenet, az egyik kedvencem. Ahogyan a végén lévő is, amikor Dee segítségét kéri. Ott igazán kitett magáért, úgy igazán. Megmutatta, hogy vannak emberek, akikért megéri küzdeni, harcolni, a maximumot nyújtani. SPOILER VÉGE. Jaj, a francba is, utálom, hogy nem mondhatok el mindent! Inkább most be is fejezem az értékelést, mert ha még egy kicsit beszélek, biztosan elárulok valami fontosat. Egyszerűen imádom ezt a történetet, lehet biztos, hogy elfogult vagyok, de nem érdekel! És az a becenév, istenem! ♥
Idézetek
"– Aha. Elfoglalt vagy?
– Nem, a blogomat piszkálgatom.
– Blogot írsz? – Szembefordult velem, nekidőlt az egyik oszlopnak, az arca kételkedő grimaszba húzódott. Úgy mondta a blog szót, mintha kábszerfüggésről beszélne.
– Aha, blogot írok.
– Mi a címe?
– Semmi közöd hozzá – feleltem édesen mosolyogva.
– Érdekes cím – vigyorodott el kényszeredetten. – És miről írsz? Kötésmintákról? Kirakós játékokról? A magányról?"

"– Mondok valamit.
– Mit?
– Megtaláltam a blogodat.
Ó, édes Jézusom! Hogyan talált rá? Mindegy, fontosabb, hogy megtalálta. Kiadja a Google? Hát ez igazán remekséges, extra tejszínhabbal.
– Megint nyomozol utánam, látom már. Szerezzek távoltartási végzést?
– Álmaidban, cica. – Önelégült mosolyt villantott rám. – Azokban már úgyis szerepelek, nem?
– A rémálmaimban, Daemon – feleltem szemforgatva. – A rémálmaimban!"

"Ha bárki azt mondja nekem, hogy egyik szombat délután majd egy szobában találom magam fél tucat földönkívülivel, azt válaszolom, hogy álljon le a szerrel. És mégis ott ültem a Black ház egyik foteljében, magam alá húzott lábakkal, ám készen rá, hogy ha kell, kirohanjak."

 Mondhat bárki bármit, nekem Katy akkor is egy kedvenc karakter!
"– Nem vagyunk gyengék. Ráadásul ez a mi bolygónk. Mi lenne, ha mutatnál egy kis tiszteletet, haver?"

Imádom ezt a részt! Nem is Katy reakciója miatt, inkább Daemon mondanivalója miatt. ♥
"– Mindig azt tapasztaltam, hogy a legszebb emberek, az igazán, kívül-belül szépek azok, akiknek valójában fogalmuk sincs a hatásukról. A tekintete a szemembe mélyedt, egy pillanatig csak álltunk Ott szoros közelségben. – Azok, akik közszemlére rakják a szépségüket, elfecsérelik. Az ő hatásuk elmúlik, a kinézetük csak egy kagylóhéj, semmi mást nem rejt, mint árnyakat és ürességet."

Remélem, tetszett a bejegyzés,
Peetagey Smile

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése