2017. június 25., vasárnap

Jennifer Lynn Armentrout - Opál

Bonjour!
Istenem, most olvastam pár bónusz részt, amit Jennifer osztott meg, és eszméletlenek! Van olyan, ami egyes kötetekhez kapcsolódik, de utána játszódó is! Most legszívesebben halálra szeretgetném őket, mintha valami gyerekek lennének, de na! Imádom mindegyiküket! ♥

Előszó
Emlékszem, annyira vágytam erre a könyvre! De még nem kaptam meg, a szülinapomra kértem, az meg messze volt. Ezért szívás, hogy év végén, karácsony után van... Szóval amikor megtudtam, hogy megnyertem, konkrétan minden nap néztem a postást, és amikor megérkezett, ki sem engedtem a kezeim közül, amíg el nem olvastam! Megérte? Igen! Összetört? Apró darabokra! Sírni akartam, hogy most azonnal legyen meg a folytatás? Mint egy csecsemő!
Nem tudod, milyen sorrendben olvasd el a köteteket? Itt egy kis segítség.


Író: Jennifer Lynn Armentrout
Magyar cím: Opál (Luxen 3.)
Eredeti cím: Opal (Lux 3.)

Fülszöveg
"Senki ​sem érhet el Daemon Blackhez.
Amikor elszánta magát, hogy kimutatja irántam az érzéseit, komolyan beszélt. Soha többé nem kételkedem benne – és most, hogy túljutottunk a zökkenőkön, újra és újra fellobban köztünk a tűz.
Csakhogy még ő sem védheti meg családját a veszélyektől, ha eltökélik, hogy kiszabadítják szeretteiket.
Mindazok után, amiken keresztülmentem, én sem vagyok többé ugyanaz, aki voltam. Még mindig változom, és fogalmam sincs, mi lesz a vége. Lépésről lépésre fedezzük fel az igazságot, és amikor szembekerülünk a hibridek vizsgálatára és kínzására kiépült titkos kormányzati szervezettel, ráébredek, hogy a képességeim előtt nincsenek határok.
A halál a mindennapjaink részévé vált. Onnan kapunk segítséget, ahonnan a legkevésbé várnánk, és a barátainkról kiderülhet, hogy valójában a halálos ellenségeink – de nem fordulunk vissza. Akkor sem, ha az eredmény örökre szétzúzza a világunkat.
Egységben az erőnk – és ezt ők is tudják."

Információk
 - Luxenek
 - Arumok
 - Szövetségek
 - Mentőakció
 - Bizalmi játék

Borító
Ha kicsit szenvedősebb lenne az arcuk, azt mondanám, igen, sejtem melyik jelenet lehet ez!  Aki olvasta, az tudhatja, melyikről beszélek, egyszer cipelte a fák között így Daemon Katyt, és nem jó kedvéből. Itt Sztellára nem tudnám azt mondani, hogy hasonlít Katre, viszont Pepe annyira Daemonös! Szerintem ez a borító a legszebb, illetve az Oblivion köteteket is szeretem!
És te jó ég, észrevettétek az arumot a háttérben? Ott balra? Én még egyszer sem láttam, annyira a főszereplőkre koncentráltam. Most is csak azért tudom, és írom, mert az írónő csoportjában kiírta valaki! :o

Történet
Jó ég, annyi minden történik és mégis semmi! Pörög az agyam, hogy mik azok, amiket elárulhatok, mik azok, amik még a spoileresben is kötelezőek, hogy érthető legyen, amit mondani akarok és miket hagyhatok ki, és annyira nehéz! Szeretnék minél kevesebbet elárulni, de közben szívesen kifakadnék az egész hülye helyzet miatt! Az, hogy Dawson felbukkant, az nagyon furcsa. Nemcsak azoknak, akik már ismerték előtte, de Katynek és az olvasóknak is, hiszen nekünk fogalmunk sincs, milyen volt és milyen lesz ezután. Most vegyük úgy, hogy nem olvastuk az Árnyakat. Rögtön azzal kezdünk, hogy Kat felébred, Dawson meg ott van, ami csak erősíti a gyanúnkat, hogy valami nem okés vele. És bármennyire is szeretné őt kedvelni az ember, attól függetlenül, hogy tudjuk, pocsék időszakon van túl, elég ijesztő. Az igazat megvallva imádom Dawsont, de kellett idő, hogy ide eljussak. És nagyban segített az, hogy Katék elérték, viselkedjen egy kicsit normálisabban. Az, hogy Betht fogva tartják, borzalmas, de Dawson számára maga a szenvedés. Nem csak azért, mert tudja, miket él át, hanem azért, mert nincs ott. Mert ha ő is szenved, az tompítja a fájdalmat. Úgyhogy nem csak Daemon hálás azért, hogy Kat próbálta a gyógyulás útjára terelgetni. Amikor a tévét nézték hármasban és Katy beszélgetni kezd a fiúval, az... az egyszerűen csodás jelenet. Én legalábbis imádom. Ebben a könyvben pedig annyival több érzelem volt! Egyszerűen még jobban belezúgtam Daemonbe, mert megmutatta az érzelmes oldalát és nem érdekelnek azok, akik szerint ez sok. Mármint tiszteletben tartom a véleményüket, de ennyi. Szerintem aranyosak, ahogy féltik egymást, és normális, hogy nem akarják, hogy a másiknak rossz legyen, vagy bajuk essen. És ha amúgy is cukkolós a páros, akkor nyilván több a vita. És ha egyszer eljutok arra a pontra, hogy azt mondom, oké, egy kicsit sok, akkor is ott van a döntő érv, amiért nincs okuk visszafogni magukat: az idő. Lássuk be, ez mindig ellenük dolgozott. Vegyük Adamet és Dee-t. Sosem tudják már meg, milyen párt alkottak volna. Na és Beth meg Dawson? Alig voltak együtt, máris bekerültek a Daedalusba. Szóval az idő, ami a rendelkezésükre áll, az sosem elég és igenis ki kell haszni. Úgyhogy én örültem, amikor romantikus dolgokat csináltak vagy csak kimutatták, mennyire szeretik egymást. Ez van. És bár imádom Dawsont, tényleg egy öngyilkos hajlamú Duracell-nyuszi! Legszívesebben megfojtottam volna, amikor egyedül akarta kiszabadítani Betht vagy simán bekattant és elkóborolt. Ugyanakkor megértem, mert mindennél jobban szereti a lányt, ahogyan a családját is. És nem kockáztatta volna meg, hogy elkapják akármelyiküket is. Tudom, ez mehetne spoilerbe, de mivel a fülszöveg homályosan fogalmaz, muszáj elárulnom. Igen, az a kurafi Blake visszatér és ismét hazavág mindent. Természetesen azt ajánlja fel, ami mindenkinek kell, tehát egy utat Bethanyhez! Hát nem szuper? Nem! A francba is, minden olvasó tisztában volt vele, hogy valami történik, hiszen a képben volt ez a nyálgép! És őszintén, nem csodálkozom, hogy Dee egész végig pipa volt Blake-re. De az meglepő, hogy Ash és Andrew ilyen jól kezelte, meg hogy Dee jobban kiakadt Katre, mint Blake-re. Mert én sokszor így éreztem. Persze van oka, de akkor is. Viszont az határozottan tetszett, hogy végül több sikertelen próbálkozás után elkezdtek beszélni, végül pedig Dee is kezdek megtörni és beszélni Kattel. Olyan jól volt ez felépítve, bármennyire is szörnyű dologról van szó. Új karaktereket is megismerünk Blake-nek köszönhetően, Lucöt és Parist, akik elég bizarr teremtések. Még mindig emlékszem, mennyire furcsának tartottam őket és hogy mindent tudni akartam róluk! És annyira nem is voltak szimpatikusak ebben a kötetben. SPOILER. Ami a mentőakciót illeti, természetesen nem megy egykönnyen. Bár az egész könyv jóformán erről szól, csak a végén kerül sor a nagy bevetésre. Az előtte lévő próbálkozás pedig nagyon tetszett, olyan aranyos volt Daemon! Ráadásul az utána lévő edzések érdekessé és furcsává tették az egészet. De hát a cél érdekében mindent, nem igaz? SPOILER VÉGE. Voltak még plusz dolgok, amik színesebbé tették a könyvet és... Hűha! Azok nagyon ütöttek. Nem szeretnék kitérni ezekre, de azta! Ha majd olvassátok, esetleg már túl vagytok rajta, érteni fogjátok, mert vannak olyan dolgok a kötetekben, amik minden embernek eszébe jutnak utána. Elég egy pillantás a kötetre és tudja. Legalábbis én így vagyok vele. SPOILER. A legvége pedig... Őszintén, mindenki számított valami ilyesmire. De tegyük hozzá, hogy azért elég hatásos volt! A következő rész elején ezzel kapcsolatban majd fogok mondani valamit, de ha esetleg van olyan olvasóm, aki még nincs túl ezen a köteten és elolvassa a spoileres részeket, ne tudja meg itt és most, mi is a vége. De szeretem, amikor tudok fogalmazni! SPOILER VÉGE. Összességében egy nagyon jó rész, még ha kicsit előkészítő érzése is lehet tőle az embernek. Kellett ez ahhoz, hogy összetörjön néhány szívet később az írónő és megadja az alapokat az utolsó két résznek.

Idézetek
" – Őszintén, akármennyire is szeretem a testvéremet, nem örülök neki túlságosan, hogy a hálószobádban tölti az idejét. – Izmos karjával felém nyúlt, kisöpört néhány kósza tincset az arcomból, és a fülem mögé simította őket. Megborzongtam. Daemon elmosolyodott. – Késztetést érzek, hogy megjelöljem a területemet.
 – Hallgass el!"

" – Hiányoztál – ismertem be.
 – Tudom. Nem élhetsz nélkülem.
 – Ezt azért nem mondanám.
 – Ismerd be!
 – Na, tessék! Az egód már megint útban van – cukkoltam."

" – Csessze meg! – morogtam, majd megfordultam és futva megkerültem a terepjárót. Bemásztam, visszaállítottam az ülést Godzilla-helyzetből rendes emberire, hogy én is elérjem a pedálokat."

Annyira normálisnak, hétköznapinak tűnnek!
" – Nem is hiszem, hogy ez a te banketted – szipogta anyu, és ő is hátralépett. – Csak tegnap volt, hogy fel-alá szaladgált a házban – magyarázta Daemonnek –, és leszaggatta magáról a pelust."

Remélem, tetszett a bejegyzés,
Peetagey Smile

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése