2017. június 17., szombat

Kérdezz-felelek, avagy játék!

Szép jó estét, mindenkinek!
Az a helyzet, hogy június 30-án lesz a blog első szülinapja. Bizonyos játékokat már nem merek kihirdetni, mert ha jelentkező lesz is, nem sok, úgy meg nem az igazi. Persze még gondolkodom, hogy mi lenne az a játék, aminek mindenki örülne, de az még odébb van. A lényeg, hogy tizenhárom nap múlva, egy pénteki napra esik a blog első szülinapja, úgyhogy kell valami!
És én egy kérdezz-felelekre gondoltam. Tudom, nem túl nagy szám, de ha már könyvekről, sorozatokról, könyvekről, írókról van szó, és nagyon kis mértékben rólam, legyen most is ez a téma. Kommentben, esetleg facebookon, emailben várom a kérdéseiteket, konkrétan bármit feltehettek, kevés olyan téma van, amire azt mondom, hogy ezt nem fogom megválaszolni. Lehet a blog témáival kapcsolatos, esetleg velem, engedjétek szabadon a képzeleteteket! :3
Azért tanultam is az elmúlt évek meghiúsult játékaiból. Ha nem érkezik egyetlen kérdés sem, esetleg kevés, akkor megtoldom azokkal a kérdésekkel, amiket az askon kaptam. Teljesen visszamentem az elejére, úgyhogy van egy-kettő, ami jó lesz ide. Aztán lehet, hogy tagekből is szedek majd ki kérdéseket, majd meglátjuk.
És hát nem is tudom, mit mondjak. Elég béna lezárás lenne, hogy azért remélem, küldtök kérdéseket és nem derül ki, hogy amúgy senkit nem érdekel sem a blog, sem én, de van béna oldalam is, úgyhogy belefér egy ilyen búcsú! 
Jó éjszakát! :3

4 megjegyzés:

  1. 'Reggelt!

    Lenne néhány kérdésem, ha van időd rá ;)
    1. Melyik az a műfaj, amibe egy nagyon kecsegtető kihívás miatt sem olvasnál/néznél bele?
    2. Hogyan találsz rá az itt értékelt könyvekre, sorozatokra, filmekre avagy miszerint válogatod őket? Melyik volt a legnagyobb meglepetés és melyik a legnagyobb csalódás?
    3. Volt olyan értékelés, amivel nagyon megszenvedtél? (nehéz volt elolvasni a könyvet vagy maga az értékelés nem akart megíródni)
    4. Van valami egyedi sztorija a blog születésének?
    ___________________________
    6. Vannak kedvenc neveid? Szoktad figyelni a könyvekben, hogy felbukkannak-e ezek?
    7. Tervezel valami új dolgot kipróbálni a nyáron?
    8. Kedvenc színészed?
    9. Észrevetted, hogy kimaradt az 5. kérdés? (nem hagyhattam ki XD)
    10. Tervezed egyszer újra végigcsinálni a 30 napos könyves kihívást? :"D

    üdv, Zsazsi :3

    ui.: remélem, nem túl közhelyesek a kérdéseim. Próbáltam olyanra kérdezni, ami talán a kitöltött tagok közt még nem hangzott el :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Basszuskulcs!
      Válasz helyett a törlésre mentem, látnod kellett volna, milyen nindzsa sebességgel léptem ki, hogy ne történjen ez meg :'D
      Köszönöm a kérdéseket, szuperek! *.* Alig várom, hogy pénteken kitegyem :3

      Ui.: szerintem egy olyan sincs, amit már megválaszoltam volna:D

      Törlés
  2. Szia! Én is kérdezek. Honnan az írói álneved? Ki a példaképed, és miért? Saját regény írása szerepel a terveid között? Hogyan látod magad húsz év múlva? Mi az, amivel egy könyv felkelti az érdeklődésedet? Sok bloggerrel beszélgetsz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Hű, ezek is nagyon jó kérdések, köszönöm! Pénteken ki is kerülnek a válaszok:D

      Törlés