Leiner Laura - Maradj velem

Sziasztok! 
Szombat lévén ismét itt vagyok egy értékeléssel. De a jó hír, hogy a vizsgaidőszakban csak 4 vizsgám lesz, és januárban nem is kell suliba mennem, úgyhogy egy kicsit több időm lesz olvasni. *.*

Előszó

El sem tudjátok képzelni, milyen nehéz volt megállni, hogy ne olvassam el! Konkrétan a megjelenés után már megkaparintottam, de voltam olyan hülye, hogy feltettem tétnek ezt a könyvet. Ha jól sikerülnek a zh-im, utána elolvashatom, ha viszont nem, akkor csak a következő megjelenése előtt. Nos, szerintem sokat elárul, hogy utána rávetettem magam, és pár óra alatt ki is olvastam...

Író: Leiner Laura

Magyar cím: Maradj velem (Iskolák versenye 2.)

Fülszöveg
"Elérkezett az Iskolák Országos Versenyének hatodik napja, és a piros csapat szétesni látszik. A kezdetben barátságosnak tűnő megmérettetés egyre komolyabbá válik, a feladatok egyre megterhelőbbek, egyre fájóbb a családtagok hiánya, és a négy gyökeresen eltérő személyiségű diáknak egyre nehezebb igazi csapatként együttműködnie. Bizonyos helyzetek még a Szirtes gimi páratlan logikájáról és éles eszéről ismert matekosát, Újvári Hannát is komoly kihívások elé állítják. Vajon a csapat érdekei a fontosabbak, vagy a verseny során kialakult kapcsolatok? Van-e értelme sportszerűnek maradni, ha más is piszkosan játszik? Egyáltalán, lehet-e ez a játék több, mint egy jelentéktelen vetélkedő, amiről még senki sem hallott, és ahol színes ruhás diákok versenyeznek egy műanyag kupáért? És nem mellesleg: okos dolog-e beleszeretni valakibe, aki az egyik rivális csapat öltözékét viseli? "

Információk
 - Egyedi verseny
 - Egy különc igazgató
 - Egy életre szóló élmény
 - Új barátok és helyszínek megismerése
 - Érzelmek előtérbe kerülése
 - Sportszerűtlenség


Borító

A borító nem sokban tér el az előzőtől, aminek én személy szerint örültem. Utálom, mikor sorozaton belül túl nagy az eltérés, akár csak a gerincén is, mert ha a polcra nézek, nincs összhang. Itt viszont nincs ezzel gond, folytatjuk a krémszínt, ami amúgy is az egyik kedvencem. Egy kicsit furcsa, hogy a cím most ennyi helyet foglal el, de ezt inkább csak egy apró észrevételnek mondanám, mintsem problémának. Viszont örülök, hogy vannak madarak, mert nélkülük kósza pillantásra fel sem tűnt volna, hogy másmilyen a borító.

Történet

Jaj, te jó isten! Azt sem tudom, hol kezdjem, annyira tele van a fejem még mindig az egésszel. Tejesen más volt ez, mint az elődje. Ott még általában nagyon jó volt a hangulat, és mindenki élvezte a versenyt, amikor valaki elbúcsúzott, akkor szomorkodtak. Aztán a végén Máté megmutatta, hogy mekkora egy sunyi disznó, de nem volt elég időnk belegondolni, hogy ez mit is jelent, mert véget ért. És sokkal inkább érdekelt mindenkit az, hogy mi lesz Hannával és Kornéllal, mi lesz az egész végkimenetele. Most viszont kőkeményen arcon csapott mindenkit a valóság, amikor nekiállt a könyvnek. Ugyanis rögtön felvettük a fonalat a hatodik nap hajnalán, és elolvashattuk, micsoda viták voltak az előző este. Ami annyira szomorú! Itt látszott meg az, hogy Zsombi még fiatal, és nem értette meg azt, amit a nála idősebbek akartak mondani. Erősen védte Mátét, miközben a saját csapata mellett kellett volna kiállnia, és a könyv elején egy ideig marad is ez a feszült és fagyos hangulat a csapaton belül. Aztán Lóri (!), akitől egyáltalán nem várná az ember, segítséget két egy olyan embertől, akire senki nem számított. De bevált, és nagyon tetszett ez az egész, ahogyan zajlott! Azért nem csak a piros csapatban volt feszültség, ahogyan haladtunk a történettel, azért ki-kibukott, hogy elszórva ugyan, de máshol is gondok vannak. Éppen ezért tetszett az az összhang és barátság, ami ebben a részben kialakult három csapat között. Majd rájöttök, nem akarok mindent elmondani. De visszatérve az érzelmekre. Itt már nagyon durvák voltak a szervezők. Egyre csak növelték a feszültséget, egyre megterhelőbb feladatokat adtak, és elég, ha csak egy kicsit nem figyelsz oda, már végetek is. Szám szerint nem tudom, hogy mennyi feladat volt, de olvasva úgy éreztem, ebben több volt. És istenem, állatiak voltak! Még egy átlagos dologba is belevitték a kreativitásukat, ami által egy fantasztikus feladatot kaptunk mindig. Ráadásul ebben a részben egy kivétellel tényleg mindenki odatette magát a piros csapatból! ♥ Na de ugorjuk a szereplőkre, mert az első részhez képest is sokat változtak már. Hannán érezni a legjobban, bár még így is sokat töpreng a szülein. De sokkal boldogabb és nyitottabb lett, egy kicsit elkezdett lazítani, és szerintem az is sokat segített, hogy beszélhetett a nagyijával. Kornél még mindig egy imádni való srác, és nagyon tetszett, hogy nem szórakoztak, tetszenek egymásnak, akkor összejönnek és kiélvezik az együtt töltött időt. Amiért pedig még inkább odavoltam, hogy megnyílt Hannának, ha a lánynak arra volt szüksége, és megnevettette, ha éppen arra. Tényleg odafigyelt rá, amit ki ne nyugtázna egy mély, álmodozó sóhajtással? Bernadett és Lóri egy kicsit felszívta magát, ők kevesebbet változtak, de nagyon szerettem, hogy mindig támogatták a csapatot, kérdés nélkül. Lehet, hogy voltak viták, viszont el tudták simítani, és segíteni a kevésbé rutinosokat. Zsombi pedig... Az előző részben, és főleg ennek a könyvnek az elején mindenki lekeverne neki egy anyait, hogy térjen észhez. Aztán a korát meghazudtolta, amikor eljött az ideje, és nagyon éretten viselkedett. Egyre jobban megkedvelem a kissrácot, és nagyon remélem, hogy a verseny után is ápolni fogja a többiekkel a barátságát, mert megéri! A feketéktől Csenge egy kicsit jobban előtérbe került, nekem legalábbis úgy tűnt, hogy többet vannak együtt. Nagyon megkedveltem a lányt is, úgyhogy remélem, még vele is sokat találkozunk. A másik két fiú annyit nem szerepelt, hogy véleményt tudjak mondani, de meglepő módon a zöld és az arany csapat is egy kicsit közelebb került hozzám. A zöldek eddig sem voltak ellenszenvesek, szurkoltam már nekik. Az arany viszont meglepett. Na nem azt mondom, hogy jó szándék vezérelte őket, amikor egyszer-egyszer beszéltek a pirosakkal. De valahogy egyáltalán nem tűnnek már ellenszenvesnek, és annyira tetszett az az ebédlős rész! Amikor az esti verseny előtt lefoglalták magukat Hannáék. Mátét pedig már az előző rész óta utálom, és egy kicsit a többi sárgát is elkezdtem. Undorító, amit művelnek. A külső személyek pedig... Hanna nagyiját már eddig is imádtam, és örültem, hogy az apukája is egy kicsit több teret kapott, ráfért már. Az igazgató naaaggggyon durván rá van függve erre a versenyre, de nagyon jó volt látni, hogy a lelkesedése és a rengeteg információja egyre több ember figyelmét kelti fel. Ami pedig a történetet illeti; az egyszerűen csak fantasztikus volt. Baromira élveztem az egészet, és minél tovább haladtam, annál inkább éreztem a végét. Mert már csak egy könyv, és utána el kell engedni a szereplőket, a versenyt és ezt az egész hangulatot! Ugyan az előző résznél beszéltem spoileresen a történetről, most viszont nem szeretnék. A legnagyobb dilemma és félelem már megjelent az első fejezet előtt, és ahogy halad az ember a könyvvel, volt egy pillanat, amikor tisztában volt vele, ki fog kiesni az utolsó pillanatban. Ami lehangoló, de alig várom azt a tüzet, és dühöt, ami vár ránk a következő részben. Mert biztos isten, hogy a bent maradt csapatok közül némelyik olyan erőből fog meríteni, ami a verseny előtt nem volt, és amit a gerinctelen játékosoknak köszönhetünk. Ó, istenem, alig várom a következő részt! Fantasztikus volt ez a könyv, és annyi csapatot engedtünk el ez alatt a pár nap alatt, hogy biztos egy teljesen más hangulat fogad majd minket. És alig várom, hogy lássam, ahogyan a piros csapat a földbe döngöl mindenkit. ♥

Idézetek

" – Apád most újságolta el, hogy beszélhetett a kajakos fiúval! Neki lehet, nekem meg nem?"

" – Miért van az, hogy minden szituációban Lóri vádlijánál kötünk ki? – tűnődtem."

" – Hanna a leblokkolt kockák védőszentje – mondta pacsira nyújtott kézzel, én pedig nevetve belecsaptam."

Remélem, tetszett a bejegyzés,

Peetagey Smile