2016. október 6., csütörtök

Kerstin Gier - Rubinvörös

Bonjour!
Ismét egy értékeléssel érkeztem, és tudom, hogy még nem írtam át az eddigieket, azonban még nem tudom, hogy előreláthatóan mikor kerül erre sor.

Előszó
Annyira sokat hallottam már erről a könyvről, na meg a trilógiáról és megfogadtam, hogy egyszer én is elolvasom. Nos, eljött ennek az ideje, bár nem mondanám, hogy annyira örültem ennek. Talán csak túl sokat beszéltek már nekem róla, és annyira fantasztikusnak tűnt, hogy aztán nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Mégsem mondanám, hogy óriási csalódás volt, de azért na! Oké, itt abba is hagyom, és inkább folytatom a bejegyzést...


Író: Kerstin Gier
Magyar cím: Rubinvörös (Időtlen szerelem 1.)
Eredeti cím: Rubinrot (Edelstein-Trilogie 1.)
Fülszöveg
"Olykor tényleg nagy terhet jelent egy rejtélyekkel teli családban élni. A 16 éves Gwendolyn legalábbis meg van győződve erről. Amíg egy napon egyszerre – mint derült égből a villámcsapás – a 19. és 20. század fordulóján nem találja magát, és világossá nem válik számára, hogy ő maga a legnagyobb rejtély a családban. Amit viszont még csak nem is sejt: az időutazások alatt kerülendő a szerelem. Mert ettől aztán tényleg a feje tetejére áll minden!"
Információk
 - Időutazás
 - Egoista srác
 - Idegesítő rokonok
 - Szellemeket látó főszereplő
 - Titkok
 - Titkos kör

Borító
Bár nagyon szép, szerintem nem egészen illik a könyvhöz. Bizonyos értelemben igen, de annyira nem nyerte el a tetszésem. Számomra ez egy csöppet gyerekes, ami nem feltétlenül jó, hiszen maga a tartalom nem kifejezetten az. A farkasokat jó ötletnek tartom, illetve a külső díszítősávot, így olyan, mintha a farkasok, vagyis az ellenség csapdában csalta volna a főszereplőket.  A két karakter éppen veszekszik, ami végül is jó pont, hiszen van benne jó pár vita. Más nem nagyon van a borítón, szóval ennyi lenne. Talán még azt tudnám plusz pontnak venni, hogy rózsaszín a borító, ami a címre utal, ahogyan a trilógia többi köteténél is ez a helyzet.

Történet
Kissé csalódtam ebben a trilógiában. Persze még nem végeztem, de akkor is. Az első rész számomra egy kétszáz oldalas bevezető volt, ami aztán csak azért végződött érdekesen, mert ismét egy Lucy és Paul jelenet volt. A prológusban és epilógusban is ők a főszereplők, ahol kiderül, hogyan reagáltak, miután a múltban ragadtak, na meg megtudjuk, kit hagytak ott a jövőben. Mindkettő nagyon tetszett! A prológus, mert teljesen ismeretlen volt minden, és hajtotta a kíváncsiság az embert, hogy vajon kik azok és mi történt velük. Ezt a történet haladtával megtudtuk, a végén, az epilógusban pedig fény derül a titokra, tehát Gwen az ő gyerekük. Egy icipici részem talán tippelt is erre az opcióra, de őszintén, már meg nem mondom, hogy mennyire volt gyanús Grace reakciója. Na, ugorjunk vissza az elejére, az első fejezethez. Gwen és Leslie legjobb barátnők, és a lány mindent elmondott a családjáról. Charlotte mindenki kedvence, hiszen ő a feltételezett Rubin. Kíváncsi vagyok, hogy miért kapja minden időutazó egy kő nevét is, remélem a harmadik kötet végére kiderül. Szóval Leslie és Gwendolyn tök jól kigúnyolják maguk között az unokatestvért, amiért az a gőgös lány minden idejét táncórákon, vívással és hasonló dolgokkal tölti. Aztán Gwen hirtelen visszazuhan a múltba, a harmadik alkalom után pedig már kénytelen szólni az anyjának. Érdekes, hogy Grace bár szereti a lányát és elvileg védeni akarja, mégsem árulta el neki soha, hogy esetleg ő is lehet a Rubin. Mivel egy napon született Charlotte-tal, esélye volt. Persze a történet szempontjából így 'jó', így érdekes. A Kör segít az időutazóknak, ami két családot jelent. Gwené női ágon, Gideoné férfiágon öröklődik, hogy ennek a kornak a legfiatalabbjai ez a két kamasz. Gideon már az első perctől kezdve idegesített és a könyv végére sem múlt el a 'hagyd pofozzam fel' késztetés. A végén a csók semmilyen reakciót nem váltott ki belőlem, inkább unottan olvastam a jelenetet. Tetszett, hogy a történetben Charlotte és az anyja nem fogadja el, hogy kikerültek a képből és mindenképpen belekontárkodtak. A Kör tagjai között is volt néhány kedvencem, de érdekes módon az emberek közül inkább csak Leslie-t és Mr. George-ot bírtam. Mivel Gwen kiskora óta látja a szellemeket, ezért az olvasó is megismerhette őket; mindegyiket kedvelem, James elég érdekes ugyan, de ez betudható annak, hogy a 18. században született és élt. Robert keveset szerepelt, azonban a kisfiút is nagyon megszerettem, ahogyan a történet végén felbukkanó vízköpőt is. Mivel elvileg még nem kezdtem bele a következő részbe, nem említem a démon nevét, inkább ugorjunk! Talán azért tartom bevezetőnek ezt a kötetet, mert semmi érdekes nem történt. Gwen kezd hozzászokni az időutazáshoz, megtud néhány információt az ügyről, amin Gideon dolgozik és magát a fiút is kiismeri kicsit. Egyedül talán az a rész keltette fel a figyelmemet, amikor saját magával találkozott a múltban. Persze voltak jó pillanatok, de összességében nekem nem volt egy óriási nagy, hiperszuper élmény. A lezárás is csak az epilógus miatt volt érdekes, nem a csók miatt, szóval igazából tényleg nem tudom, a harmadik csillagok miért adom meg. A kettő kevés lett volna, a három és fél sok, a két és fél meg... Nem, egyszerűen csak azt súgja az agyam, hogy három!:D Remélem, hogy a második kötet többet nyújt, az eddigi alapján bizakodó vagyok.

Idézetek
" – Amikor rám néz azzal a nagy, barna szemével, mindig úgy érzem, mogyorót kellene adnom neki – mondta egyszer Leslie. Ez a késztetés odáig fajult, hogy a parkban szaladgáló mókusokat többé már nem mókusoknak nevezte, hanem 'Mr. Whitmannek"."

" – Vigyázz, lépcső! – kiáltotta.
 – Á, köszönöm, én is észrevettem – mondtam felháborodva. – Amikor megbicsaklott a lábam!"

"– Tényleg olvas az ember gondolataiban?- suttogtam.
– A lakáj? – suttogta vissza Gideon. – Remélem, nem. Épp arra gondoltam, hogy egy menyétre hasonlít.
Csak nem egy leheletnyi humor fültanúja lehettem? Tényleg egy tréfa hagyta el Mr. Elazútból Fontosmissziót Teljesítek száját?"

Ha már egyszer úgyis beszél a szellemekkel...
"– Már megint beszélgettél a fali fülkével, Gwendolyn. A két szememmel láttam.
– Igen. Tudod, ez a kedvenc fülkém, Gordon. Megsértődik, ha nem állok szóba vele."

Jaj, a drága Leslie és az ő nagy szája! ♥
" – Hűha! Ez meg miféle verda? – Gordon halkan füttyentett. – Talán mégis igaz a pletyka, hogy Madonna lánya hozzánk jár iskolába. Természetesen szigorú inkognitóban és álnéven.
 – Hát, persze! – mondta Leslie, és hunyorogni kezdett a napfényben. – Éppen ezért jönnek érte limuzinnal. Így senki sem veheti észre, hogy inkognitóban van."


Remélem tetszett a bejegyzés,
xo Peetagey Smile

4 megjegyzés:

  1. Mikor megláttam, hogy kikerült az értékelés, azonnal rám tört a lelkesedés, hogy nah, akkor most jól elbeszélgetünk erről a könyvről, aztán a bejegyzés olvasása közben rádöbbentem, hogy annyi minden összefüggés, meg kis utalgatás, meg időutazás van a trilógiában, hogy pontosan nem emlékszem, melyik titok mikor derül ki :O Annyit mondhatok, Gideon még meg fog téged lepni, és James is, meg Xemerius is akciózik... és a komornyik... és... áh, inkább megvárom, míg befejezed xD

    Az tény, Gideont az elején én se kedveltem, sőt, kifejezetten idegesített az egész srác.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, befejeztem a másodikat, de mivel jövőhéten nem lesz ennyi lyukasom, nem biztos, hogy a harmadikkal is ilyen hamar végzek.:D
      Igen, Xemerius nagy kedvencem, várom, hogy mi a szerepe, mert Jamesről már sejtek egy-két dolgot. :3

      Közben tegnap este megnéztem a filmet is... Hát, legyen elég annyi, hogy a könyv szintjét nem ütötte meg...

      Még a második részben is sokszor képen akartam csapni egy betontömbbel. :') Azért volt egy-két jó pillanata, de a csókja ismét szánalmas volt számomra:D

      Törlés
    2. Nah, annyi, hogy legalább készült belőle film, mert azért német könyveket nem filmesítgetnek meg olyan rendszerességgel :) Ha elvonatkoztatunk a könyvtől, még élvezhető is. A második részben pedig olyan cuki Xemerius :D

      Törlés
    3. Egyelőre az elsőt néztem csak meg, azt is az értékelés megírása után, hogy ne keverjem össze:D

      Törlés