2017. augusztus 1., kedd

Leiner Laura - Illúzió

Sziasztok!
Hát csak sikerült megírni a bejegyzést. Őszintén, nem hittem benne, mert már nagyon csábított az ágy és a könyv gondolata. De tekintve, hogy ezen kívül még tíz könyvet kell értékelnem, azt hiszem, jól döntöttem! :3

Előszó
Mit is mondhatnék erről a könyvről? Anno nagy szerelem volt, hiszen a történet szempontjából ezt szerettem a legjobban. Ez mondjuk csak azért van, mert régen nem olvastam a folytatásokat, de sebaj! :D


Író: Leiner Laura
Magyar cím: Illúzió (Bexi 3.)


Fülszöveg
"Bexi – civil nevén Budai Rebeka – második albumának sikere, egy londoni út és a Nagy Márkkal való el sem kezdődött kapcsolatának vége után hirtelen elveszti a talajt a lába alól. Geriben csalódnia kellett, Márk szóba sem áll vele, de talán a zenei sikertelenségtől rendül meg leginkább. Szerencsére még mindig mellette áll a családja, valamint Anti, Evelin, Körte, az agyontetovált menedzser, és a Fogd be Aszád vérbeli trolljai. Így a szakmai és magánéleti mélypont sem tarthat sokáig…"

Információk
 - Énekesek
 - Ex
 - Műsor
 - Szóval forgatás
 - Pop/Rock új évad
 - Bonyodalmak
 - Besokallás

Borító
Valamiért sosem szerettem ezt a borítót. Nem mondom, hogy a világ legszörnyűbbje, és sosem tenném a polcomra, mert ott van. Mégis, egyszerűen nem szeretek ránézni. Olyan semmilyen érzésem lesz tőle, pedig amit rejt! ♥

Történet
Te jó ég, annyira emlékszem, hogy a Hullócsillag végén lévő idézetek mennyire felspannoltak, és azonnal akartam a következő részt. Mert igen, függővéges volt, de sokkal jobban érdekelt az, hogy egy műsorban fognak szerepelni! Viszont annyira kiábrándító volt, hogy annak ellenére, hogy Beki segített Márkon, amikor a fiú padlón volt, ő fogta magát, és hátat fordított Geri miatt. Oké, nem mondom, hogy teljes mértékben utálom ezért, mert megértem. Beki ragaszkodott annyira az exéhez, részben valóban az ő hibája. De végső soron Geri volt az, aki Bexin akart felkapaszkodni, belerúgva ott, ahol csak tud. Ebből a szempontból szívesen adnék egy tockost Márknak, amiért megharagudott Bekire. És bár Beki is hibázott, nem is tudom, egyszerűen nem tudom őt okolni. Akit ismert, nem teljesen, de azért más volt. És próbált kapaszkodni abba a Geribe, akit ő ismert. Csak hát még nagyobb suttyó lett belőle, ő pedig későn vette ezt észre. Na jó, attól, hogy Márk besértődött, még az élet ment tovább, a Hullócsillag pedig mily' meglepő, hatalmasat tarolt. Geri pedig elkezdte útját a Pop/Rockban, előtte viszont volt egy beszélgetés, ami annyira nevetséges, és egyszerűen nem tudom, mégis hová tette Nádor az eszét. Mert igen, ő volt Beki exe, de attól, hogy róla szól a Késtél, még nem az ő érdeme! Beki írta azt a dalt! Ha Geri nincs, hát írt volna egy másikat, egy jobbat, ami nem arról a szerencsétlenről szól! Szóval ezen én nagyon kiakadtam. SPOILER.  És amikor Beki koncertjén Geri nevét kezdték el kiabálni, szerintem épp úgy letaglózta az olvasókat, mint Bexit. Mert az emberek vele kapcsolták össze, neki tulajdonították, mintha Bekinek semmi köze nem lenne hozzá. És nem csodálom, hogy ezt nem bírta elviselni! Az viszont egy fantasztikus rész volt, amikor Márk egyszer csak megjelent, mert annyira aranyos volt! Úgy az egész, de főleg az utána való beszélgetés, és képküldés. Ha még nem tudjátok, miről van szó, majd megértitek, de ó, anyám! ♥ Oké, utána dühös lett, de akkor is visszakaptuk Márkot! :3 De ami a legeslegjobb volt, az az, hogy Beki lelépett. Eddig az apját csak egy szörnyű emberként ismertük, aki otthagyta őket. Ez a kisebb nyaralás azonban egy teljesen normális, segítő apaként tüntette fel, és ez nagyon tetszett! SPOILER VÉGE. Időközben pedig megszületett az Illúzió is, amit bár szeretek, azért a Hullócsillagot még mindig jobbnak tartom egy picit. És persze botrány nélkül nem lenne igazi a könyv, ezért muszáj az Aranycsermelyről is beszélnem. Az ott egy nagyon, nagyon érdekes rész volt, amire nem lehet azt mondani, hogy nem fontos pillanat. Egyszerűen úgy érzem, hogy ami ott Beki-Márk-Geri között történt, az alapja az egésznek. Jó, nyilván Geri nagyravágyása, és mások legyőzni akarása teszi olyan emberré, amilyenné, erre koncentrál, amikor döntést hoz. De ez volt az első igazi incidensük, amitől nincs is megállás az Egyszerig, mert innentől tényleg ellenségek. Ettől függetlenül fantasztikus volt a rész, én nagyon élveztem a díjátadót, mert egyszerre volt vicces, aranyos, sokkoló, és dühítő. A sokkoló részre nem igazán térnék ki, de milyen meglepő, hogy Pínek köze van hozzá! Jó, igen, ebben a könyvben eleinte még nem kedveltem, és azon a bizonyos Nagy Márk koncerten kezdtem el megkedvelni. Ami szintén egy úristen rész volt! ♥ Az egész, és ehhez hozzácsapnám a koripályásat is, mert azok tényleg kedvenc jelenetek. :3 És akkor térjünk rá az egyik legfontosabb eseményhez, a Csatáznak a sztárok! műsorhoz. Az nem kifejezés, hogy én mennyire vártam ezt a részt! Bár kissé döcögősen indult néha, igenis szuper volt az egész, és ha bekerült volna a tévébe, hatalmas nézettségük lett volna, még nagyobb hírnévvel! De természetesen egészen máshogy sült el az egész, amit csak azért bánok, mert ezúttal Beki haragudott meg Márkra. Vagyis újra a startvonal mögé került a kapcsolatuk, és az olvasók ismét szenvedhettek. Ettől függetlenül persze imádom ezt a könyvet, ahogy a folytatást. Tényleg. De lássuk be, Budai Rebeka és Nagy Márk akkor az igazi, mikor önmagukat adják.
 Idézetek
"– Miért vagy napszemüvegben télen? – kérdeztem szórakozottan, amikor odaléptem hozzá.
– Mert jól áll – igazította meg az aviátor szemüveget a fején.
– És mert aláírtam a szponzori szerződést, hogy mindig viselem – tette hozzá unottan. – Nem mondom, hogy alvásnál nem zavar, de meg lehet szokni."

"– Uram, megérkezett a sült malac, amit rendelt – mondta, és lerakott egy hatalmas tálat, amin egy egész malac volt kiterítve, citrommal a szájában.
– Jézusom, te barom, mindenki minket néz – hajtotta le a fejét Körte kínosan.
– A malac meg engem – rökönyödtem meg, mert a lerakott tálcán lévő kismalac szomorúan meredt rám. Talán attól volt olyan szomorú a tekintete, hogy ropogósra sült egy citrommal a szájában. – Fordítsátok már el – kértem könyörgőn."

SPOILERES!
"– Khm – köhintett Dzsordzs. – Mintha azt említetted volna, hogy két lányod van – motyogta falfehéren.
– Virág? Igazán nem kellett volna – lépett hozzá Körte elsőként. – Szólíthatom apunak? – vigyorgott, és azon sem csodálkoztam volna, ha Dzsordzs azután, hogy egy televarrt, szakállas tag felajánlotta ezt, fejvesztve menekül el a helyszínről, és soha többet nem jelentkezik."

Remélem, tetszett a bejegyzés,
Peetagey Smile

3 megjegyzés:

  1. Az egyik kedvenc részem a sorozatból, jajj de szerettem! :D ♥
    A Geris-részektől ismét padlót fogtam, főleg azon, ahogy Bekán akart felkapaszkodni, annyira egy undorító féreg...
    Abban egyetértek veled, hogy a Csatáznak a sztárok! műsornak tényleg hatalmas nézettsége lett volna, csak az a volna ne lett volna! :P
    Baromira tetszett a kritikád, várom a folytatásokat! ;)
    Ölel, Gab

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igeeen! Miközben ő anno meg akarta fúrni Beki karrierjét, még a kezdete előtt. -.- Ott is annyira szerettem Körtét! ♥

      Ugye?? Tök kíváncsi lettem volna, hogy mik a reakciók. :/

      Örülök, hogy tetszett, igyekszem! ♥

      Törlés