2017. augusztus 7., hétfő

Leiner Laura - Nélküled

Sziasztok!
Végre itthon! :D Az elmúlt héten csak két napot voltam úgy igazán itthon, a többi pár óra nem számít, mert igazándiból csak bambulni tudtam:DD Viszont ma nem dolgozok, úgyhogy remélhetőleg sikerül egy kicsit belehúznom, hogy utána csak ki kelljen tenni a bejegyzéseket. :3 Ááá, nem írtam tele csakkal, dehogyis!

Előszó
A sorozatból erre a könyvre voltam a könyvre voltam leginkább kíváncsi. Az Illúzió után rengeteget kellett erre várni, szóval sok időm volt rá, hogy izgulhassak, mégis mi lesz benne? Az utolsó két kötetnél ez elmaradt, mert fokozatosan kaptam meg az egész sorozatot, utána álltam neki. Talán csak az utolsónál volt egy nagyon kevés időm gondolkodni, de tekintve, hogy miután befejeztem a Valaholt, utána másnap már be is futott az Egyszer, elég keveset agyaltam. :D


Író: Leiner Laura
Magyar cím: Nélküled (Bexi 4.)


Fülszöveg
"Bexi és Nagy Márk története sosem volt egyszerű. Az, hogy Márk leütötte Beki exét egy tévéműsor kellős közepén, nem sokat segített a kapcsolatukon, sőt. Vajon lehet újra Berk, esetleg Márxi, vagy a Fogd be Aszád tagjai újabb vicces párneveken törhetik a fejüket? És hogyan fog hatni mindez Körte, Evelin és Aszádék, Anti és a trágár csellista jól összeszokott csapatára? Van helye köztük újabb embereknek is, vagy végleg széthull a társaságuk?"

Információk
 - Énekesek
 - Exek
 - Új pasi
 - Kínos pillanatok
 - Kis törés a csapatban
 - Új dalok
 - Újabb konfliktusok
 - Esküvő

Borító
Talán ez az a borító, amit a legkevésbé szeretek. Annyira furcsán hat az a zongora ott, pedig tökéletes a borítóhoz! Mégsem tudom szeretni, és egy pillantásnál többet sosem vetek rá...

Történet
Valahogy mindig az volt bennem, hogy Beki és Márk története folyton összeveszéssel ér véget. Aztán amikor befejeztem a sorozatot, csak akkor gondoltam bele úgy igazán, és rájöttem, hogy nincs így. Kétszer nem akartak tudomást venni a másikról, mert megbántódtak. Egyszer a Hullócsillag végén Márk miatt, és most, az Illúzió végén Beki miatt. És bár kevésnek tűnik, mégis annyira zavaró! Mert szeretem a párosukat és együtt akarom látni őket. Erre elkezdem a könyvet és azzal kell szembesülnöm, hogy Beki Tomival (!) randizgat? Enyhén szólva is kiakasztó volt. Jó, igen, nem igazán adtam neki esélyt, és ebben a könyvben is csak minimálisat, de elég nyilvánvaló volt, mekkora egy kretén az a srác. Eleinte csak egy kicsit ostobának tartottam, aztán nem is tudom, én dühös voltam rá. Nem tudom, más olvasó hogy volt ezzel, de én nagyon haragudtam rá. Oké, nyilván az ember nem akarja, hogy a barátnője/barátja az exével lógjon, de Tomi néha túlzásba vitte. Szinte eltiltotta Márktól, ami azt illeti, néha a csapattól is, csak mert neki nem tetszett, hogy a srác ott van. És igen, részben megértem, mert nehéz lehet, tudva, hogy Beki még szereti Márkot, de inkább Tomi viselkedett bután. Főleg, amikor elmentek Bekivel az Operettszínházba, és bealudt. Jó, egy kicsit tiszteltem ezért, mert a lány miatt vállalta. De könyörgöm, legalább ne aludjon be! És ha tudja, hogy amúgy se érdekli, legalább adta volna át a helyét Antinak. Meg mi az, hogy nem szereti Kemált?? Meg a gyrost? Hát milyen ember az ilyen? Oké, szerintem rájöhettetek, hogy Aszádékhoz hasonlóan én sem kedveltem a Toxit. És ha már a bandánál járunk. Evelint itt kezdtem jobban megszeretni, mert támogatta Bekit. Oké, a nagy csapattal együtt ő is egy sunyi áruló, mert bár hangoztatták, hogy "köztes út", meg hogy a szakítás után mindkettejüket támogatják, azért elég erőteljesen lehetett érezni, hogy mindenki Márkot támogatja és inkább Márxit akar! És igen, megértem őket, de ebből a szempontból sajnálom Bekit. Rátérve végre a történetre, vagy inkább vissza az elejére. Balogh elég hamar bedobta a bomba hírt, miszerint mindenki fel fog lépni az ő drága Lizikéjének az esküvőjén. Én személy szerint nagyon vártam, hogy mi fog ebből kisülni, mégis tetszett, hogy csak a történet végén jutottunk el oda, és nem lett elhúzva inkább az a rész. SPOILER. Rengeteg jelenet volt, amit imádtam, de ami igazán megfogott, az Körte szála. Igen, tudom, annyira nem lehet őket elkülöníteni, de mégis örültem, hogy azért egy kicsit az ő magánélete is képbe került. És bár sajnáltam, hogy teljesen magányos lett a csapat pillanatnyi szétszakadása miatt, örültem neki. Mert így végre ráeszmélt, hogy igazándiból nincsenek a kölykökön kívül barátai, és végre lépett Betty ügyében! ♥ Oké, gyakorlatilag Beki lépett, de nagyon vártam már ezt. Én nagyon megkedveltem azt az idegenvezetőt, ipszilonnal, és alig vártam, hogy újra képbe kerüljön! Persze azért sajnáltam Körtét, és örültem neki, amikor rendeződött minden, és újra összejárt a csapat, de azért a Bettyvel való kapcsolata jelenleg fontosabbnak tűnt! :3 SPOILER VÉGE. Szóval az esküvő miatt kénytelenek voltak Bekiék együtt dolgozni, és emiatt megismertük Márk anyukáját, aki én nagyon megkedveltem! Itt kezdtem egy kicsit sérelmezni, hogy Beki, Körte, és most már Márk anyukája is csak így van emlegetve, nem pedig név szerint. Nem tudom, miért, én örültem volna, ha ők is kapnak végre nevet, és nem így hívják őket mindig. Viszont nagyon jó jelenet volt, amikor Beki felment Márkhoz próbálni, én legalábbis szerettem. És bár kicsit visszaugrunk az időben, azért muszáj beszélnem Márk szülinapjáról is. Mert bizony eljött április 16-a, és természetesen jó pár érdekes jelenet volt azon a bizonyos bulin, na meg utána! SPOILER. Az, hogy Pí és Geri felbukkant, meglepő volt, de nagyon tetszett, alig vártam, mi fog kisülni belőle! Egészen idáig annyira nem is koncentrált az olvasó arra, hogy igen, dalpremierek lesznek, mert annyi minden történt, hogy valahogy felejthető volt ez a kis apróság. De innentől kezdve egyszerűen kíváncsi voltam, hogy ki mit lép majd. És ott van a mondhatni after party is, amit Körténél rendeztek. Lényegében ez volt a normális szülinap, amit szintén szerettem. Bár hozzá kell tenni, hogy Tomit ismét megutáltam, amikor másnap bunkózott. És persze ott van Aszádék fellépése is, ami szintén kedvenc jelenet lett a maga egyszerűségével! ♥ SPOILER VÉGE. A vége pedig te jó ég! Ez tényleg függővéges lett, és bár reménykedtem, hogy jó srácot választ majd Beki, nem lehettem benne biztos. Ráadásul az ötödik részből való idézetek sem kecsegtettek semmi jóval, úgyhogy elég kíváncsi voltam abban az egy percben, amíg az ágyról levetődve a polchoz léptem, és gyorsan könyvet cseréltem. A dalról egyébként szándékosan nem beszéltem, mert engem egyszerűen nem fogott meg, de tekintve, hogy folyton megvolt a kedvenc, annyira nem is zavart ez a dolog. :D
 Idézetek
" – Ebben a kiadóban még az automata is lenyúlja az embert – forgatta a szemét Evelin..."

"– Gyerek!
– Mi az? – üvöltöttem.
– Nagy Márk él még?
– Mi? Persze!
– Ja, jó, csak rég nem hallottam a hangját, és azt hittem, kinyírtad – magyarázta Körte a földszintről, én pedig visszatartott nevetéssel bólintottam."

"– Basszus, gyerek, kinyírtad? Hogy tüntessük el? Jó, te fogod a fejénél, én a lábánál – tervezgetett azonnal. Körte igazán jó menedzser, a problémát látva azonnal tudja a megoldást is. Csak ebben az esetben kissé elkalandozott, mert semmi ilyesmiről nem volt szó.
– Mi? – meredtem rá értetlenül. – Körte, miről beszélsz? Csak elesett. Szedjük ki onnan – hadartam félig nevetve.
– Ó. Ez így sokkal könnyebb ügy – értette meg a szituációt."

"– Nem is kell mindennek poénnak lennie – kacsintottam rá mosolyogva, mire mind a három Aszád, és Evelin is lefagyva meredt rám.
– Te most frankón kacsintottál egyet? – ámult Bogyó.
– Nem, dehogy – ráztam meg a fejem. Aztán átgondoltam a dolgot. – Ó, a francba, ugye nem?
– De! – közölték egyszerre, még mindig döbbentem meredve rám.
– Jézusom! Elkaptam! Elkaptam a Nagy Márk-kórt – rémültem meg teljesen."

Remélem, tetszett a bejegyzés,
Peetagey Smile

5 megjegyzés:

  1. Borító-ügyileg engem sem fogott meg a könyv, értem én, hogy fontos a zongora, de valahogy nálam nem érte el azt a hatást... :/
    Márker-rajongó létemre nem csoda, ha én is ki nem állhattam Tomit, és eléggé felszaladt a szemöldököm, amikor elaludt az Operettben. :D
    Nagyon tetszett a kritikád és az idézetek is jó választások voltak, várom a további bejegyzéseket! ;)
    szl22

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ui.: Gab C. vagyok, csak úgy gondoltam, kicsit változtatok ezen-azon :P

      Törlés
    2. Ugye? Mert végül is a Nélküled, meg az esküvői dal is ekörül forog, de akkor is olyan elhanyagolhatónak tűnik ez a tény...
      Ugye??? És mekkora tapló már, hogy ahelyett, hogy Bekivel foglalkozna, helyette Márkkal versenyezget, meg Antit le se szarja? Oké, mondjuk Antit is is utáltam már, de na:DDD
      Örülök, hogy tetszett, igyekszem! :3

      Ui.: Nem kicsit lepődtem meg, hogyhogy váltottál?? :D

      Törlés
    3. Már kb négy éve volt Gab C. a blogger nevem, úgy voltam vele, ideje változtatni, új fejezetet kezdeni ;)

      Törlés
    4. Fura lesz megszokni, de amúgy tetszik:D

      Törlés