2017. március 7., kedd

Könyvmolyok Problémái Tag

Bonjour!
Elég régen írtam bármilyen bejegyzést, úgyhogy azt hiszem, ideje volt összekapnom magam így hétközben, ha már a hétvégém foglaltak voltak. *Burkolt célzás, hogy miért ne okoljatok*

Előszó
Elég régen hoztam bármiféle taget, úgyhogy örültem, mikor Gab emlékeztetett rájuk. Csak épp arra nem számítottam, hogy nem csak, hanem két kihívással lógok neki, szóval gyorsan lecsekkoltam, hogy melyikről nem tudtam. Most pedig végre hoztam az egyiket, hamarosan jövök egy Vetkőzik a tanú értékeléssel és már csak évek kérdése, hogy befejezzem az egyik kívánságot! ;)

1. Körülbelül 20.000 könyv van az "Elolvasni" listádon. Hogy a fenébe döntöd el, hogy mit olvasol el legközelebb?
Ez teljesen a hangulatomtól vagy az adott könyvtől függ. Ha egy olyan sorozat új részét kaparintom meg, amit imádok, akkor automatikusan az kerül előre és annak állok neki. Előfordul, hogy nincs kedvem egy világhoz, történethez, ebben az esetben meg inkább hátrébb tolom. Szóval vannak bizonyos tényezők, amiket figyelembe veszek, de ezek is változnak.:D

2. Már elolvastad több, mint a könyv felét, de egyszerűen nem tetszik neked. Abbahagyod vagy folytatod?
Anno elkezdtem az Iránytű önmagamhoz című könyvet és alig pár oldal után pocséknak tituláltam és már félre is tettem. Most az A legnagyobb lovaggal kínlódom, ezt viszont be fogom fejezni, mert kívánság és az első történelmi könyvem. Úgyhogy ez is körülményfüggő, lehet, csak azért mást a mostani helyzet, mert kérték, hogy olvassam, de az is lehet, hogy jobb kedvem van, esetleg nem tudom... Valami. :')
3. Közeledik az év vége, és oly közel, mégis távol vagy az olvasási kihívásod teljesítéséhez. Megpróbálsz felzárkózni, és ha igen, akkor hogyan? 
Nemrégiben kezdtem a molyon kihívásokat csinálni és állítgatni, hogy most kezdtem, most fejeztem be, stb. Eddig, mármint ez alatt a rövid idő alatt mindig úgy csináltam, hogy amihez éppen kedvem volt, megnéztem, van e kihívás és ha igen, akkor jelentkeztem. Ha meg soron kívül akartam valamit elolvasni, akkor is kezdés előtt gyorsan jelentkeztem és kész!:D

4. Egy könyvsorozatnak, amit egyszerűen imádsz, a borítói. Nem. Egyeznek!! Hogy birkózol meg ezzel a szörnyűséggel?
Két ilyen sorozat van, a Bexi-sorozat, Leiner Laurától, ennek nem olyan vészes a váltása, és csak a Hullócsillag van meg régi borítóval. Viszont az Alvilág urainál szerintem nagy a váltás, még várom, hogy lesz a régieknek új kiadása, ha nem, akkor nem érdekel, imádom Gena Showaltert és meg. Fogom. Venni. Ha törik, ha szakad. És pont.

5. Mindenki imád egy könyvet, amit te egyszerűen ki nem állhatsz. Kivel osztod meg az érzéseid?  
Régebben kicsit nehezebb volt, sokszor nem tudtam kinek elmondani, aztán a volt osztálytársammal nyolcadikban rengeteget dumáltunk a könyvekről. De mindketten másik gimiben kezdtük az új évet, így annyit már nem tudunk a történetekről beszélni... Viszont! Itt van nekem a SSH, és csak van valaki, akivel egyezik egy-egy sztorinál a véleményem!:D

6. Nyilvános helyen olvasol éppen, és hirtelen elkezdesz sírni a könyvön. Mit kezdesz magaddal?  
Nem szoktam könyvön sírni:D Filmeknél is csak egyetlen olyan könyv van, ami meg tud ríkatni, de azt imádom! ♥

7. A folytatása egy könyvnek, amit nagyon imádtál, éppen most jelent meg, de már nem emlékszel mindenre az előző részből. Újraolvasod az előző könyvet? Vagy inkább nem olvasod el a folytatást? Keresel valami összefoglalót az interneten? Esetleg elkezdesz bőgni a frusztrációtól?!  
Pontosan ez volt a helyzet a Bexi-sorozattal, kijött az ötödik része, én pedig inkább félretettem, aztán visszaadtam az osztálytársamnak és majd elolvasom az egészet elölről! Összefoglalót semmiképp nem keresek, egyszer csináltam már ilyet, de nagyon nem szeretem, főleg mert alig használ. Nagyon ritkán sírok. :D

8. Nem akarod senkinek, ismétlem, senkinek kölcsönadni a könyveidet! Hogyan utasítod vissza udvariasan az embereket, mikor kölcsönkérnek tőled egyet?  
Khm... Én könyvmániás vagyok. Meg rendmániás. De olyan szinten, hogy ha sarkos a könyv vagy látok egy alig észrevehető karcot, már nem veszem meg:D Inkább várok, vagy rendelek a boltba, de nekem ne legyen semmi baja:D 

9. Ebben a hónapban már öt könyvet kezdtél el, és egyiket sem fejezted be. Hogyan lépsz túl ezen a "nem olvasási időszakon"? 
Még nem volt ilyen, de valószínűleg szünetelnék. Ha már olvasni sem tudok, akkor nagy a baj és alvásra van szükség! :D

10. Nagyon sok könyv jelenik meg, amikért szinte haldokolsz, hogy elolvashasd. Hányat fogsz ezek közül megvenni?  
Pénztől függ. Csak a gazdagok kiváltsága, hogy esztelenül költsenek és azt vegyenek, amit csak akarnak. De ők ritkán olvasnak. 
Szóval kell egy jó munkahely és ha jól megszedem magam, akkor majd a fentebbi kategória leszek. :3

11. Miután megvetted a könyvet, amire annyira vágytál, körülbelül mennyi ideig csücsülnek a polcodon, mire elolvasod őket?
Karácsony után pár nappal jön a szülinapom, szóval általában egyszerre kapom meg a kedvenceimet. Ilyenkor általában az dönt, melyiket szerettem jobban vagy melyik a rövidebb. A karácsonyi szünetben - főleg idén -, csak éjszaka tudtam olvasni, ezért először jött az, amiért megőrültem, aztán a rövidebbtől mentem a vastagabbig, így több fért bele az éjszakákba és ezáltal a szünetbe. :')  

Ezúttal nem szeretném senkinek továbbküldeni, mert Christine és Zsazsi is elfoglalt, úgyhogy ha van kedvük, örömmel olvasom a kihívást, illetve bárkiét, akinek megtetszett és kitölti! :3

Remélem, tetszett a bejegyzés,
xo Peetagey Smile

2 megjegyzés:

  1. Én is nemrég kezdtem el kihívásokra jelentkezni molyon, már megszállott lettem :D
    Általában a könyvkupac aljáról választok egy példányt, mert azokat nem sokat tapizták, ezáltal alig rongálták :P
    Nagyon tetszett a tag, várom a további bejegyzéseket! :) ❤
    Ölel, Gab

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kellemest a hasznossal:D
      Néha bejön, de van, aki hátra teszi az összegyűrt vagy nyomott könyvet. :/ Nem értem, miért nem tudnak vigyázni rá.
      Igyekszem! ❤

      Törlés