Moira Young - Vérvörös út

Sziasztok! 
Nagyon sajnálom, hogy a múlt héten nem került ki bejegyzés, és ezen is csak megcsúszva. Annyira besűrűsödtek a dolgok, hogy egyszerűen nem volt rá időm. De már csak januárban lesznek vizsgáim, és dolgozni sem megyek már, úgyhogy képben leszek, becsszó!

Előszó

Molyon olyan jól összefoglaltam a könyvvel kapcsolatos érzéseimet, de nem akarom másolni, úgyhogy inkább megpróbálok másképp fogalmazni. 2014-ben olvastam először ezt a történetet, és teljesen odavoltam érte, akkor kevésbé zavartak a hibái. Nem mondom, hogy most nagyon rájuk álltam és majd csak azokat emelem ki az értékelésben, mert még mindig nagyon szeretem ezt a könyvet. De tény, hogy kevesebb csillagot érdemel.

Író: Moira Young

Magyar cím: Vérvörös út (Homokvidék 1.)
Eredeti cím: Blood Red Road (Dust Lands 1.)

Fülszöveg

"Hogy megmeneküljön, küzdenie kell.

Hogy túléljen, vezetővé kell váljon.
Saba világa darabokra hullik, amikor az ikertestvérét, Lugh-t fogságba ejti négy kabátos lovas. Saba eldönti, hogy megmenti, ezért nekivág a Pusztítók által hátrahagyott törvényen kívüli sivár tájnak. Ez egy brutális világ, ahol Saba felfedez magáról pár meglepő dolgot. Vad harcos, ravasz ellenfél és mindenek fölött legyőzhetetlen túlélő. Egy Jack nevű fenegyerekkel és egy Szabad Sólymok nevű lány forradalmár csapattal Saba útnak indul, hogy megmentse a testvérét – és talán az egész világot."

Információk
 - Egyedi világ
 - Ikertestvérek
 - Érdekes barátságok
 - Furcsa szereplők
 - Nem mindennapi történet


Borító

A borítóba beleszerettem, de komolyan! Amikor megvettem, akkor csak és kizárólag ez alapján választottam, mert hirtelen kellett döntenem. És azt kell mondanom, fantasztikus döntést hoztam! Na de ne térjek el a tárgytól, igaz? A vörös vidék a háttérben lenyűgöző. Nem csak gyönyörű, de számomra utal a rengeteg vérre, és áldozatra, ami a könyvben volt, arról nem is beszélve, hogy a könyv elején tényleg az egész táj vörösre színeződik. Ráadásul egyedül csak Saba van a borítón, ami nem is baj, mert az ő szemszögén keresztül követjük végig az eseményeket. A betűk is nagyon tetszenek, szerintem nagyon jó választás volt mindegyik típus. Viszont egy kicsit túlzásnak érzem ezt a jobb, mint az Éhezők viadala dolgot, de egye fene, mindenkinek más a véleménye. Ami pedig külön tetszik, bár nem a borítóhoz tartozik, hogy Nero, vagyis egy varjú van mindig a könyv belsejében, ha el akarta az írónő választani a részeket. Ez két okból tetszett nagyon; egy, Nero tényleg mindig, mindenhol ott volt. Kettő, mivel nagyon rövid részek után is volt szünet, sokkal jobban nézett ki így, hogy egy kisebb kép van ott, semmint valami apró ábra, vagy akármi más. 

Történet

Kezdjük a legnagyobb hibájával, szerintem az lesz a legegyszerűbb. Az író egyszerűen borzalmas. Oké, tudom, ez most így furcsán és durván hangzik, de komolyan mondom, Moira Younggal volt a legtöbb problémám. Egyszerűen annyira érdekes és szokatlan a stílusa, hogy az valami hihetetlen! Rengeteg tőmondatot használ, ráadásul a leírásai nagyon gyakran hiányosak és nagyon-nagyon sok szünetet hagy. Mindezzel együtt azt kell mondanom, hogy baromi jó történetet írt! A szünetek kevésbé voltak zavaróak, sőt, nagyon sokszor a történet előnyére vált, hogy ugrottunk egy kicsit. Ami pedig a többit illeti, nagyon hamar meg lehet szokni. A vicces az, hogy a könyv végén már simán egybevontam mondatokat és teljesen normálisnak vettem. Szóval ha az ember hozzászokik, akkor egyáltalán nem vesz el az élményből. Akkor igazából már meg is bocsátod neki, hogy az elején egy kicsit szenvedtél vele. De biztos vannak és lesznek is még olyanok, akiket annyira zavar, hogy abba is hagyják a történetet, mert találkoztam már ilyennel. Szerintem mindenki adjon neki egy esélyt, mert a végére teljesen megváltozik az ember véleménye. Na de nem rizsázok, jöjjön a véleményem a történetről! Lughról nem igazán van gondolatom. Annyira keveset szerepelt benne, hogy nem is fogalmazódott meg bennem semmi. Na jó, annyira nem szimpatizálok vele, mert akármikor változtathatott volna a helyzetükön, de soha nem tett semmit. Értem én, hogy még fiatal, meg minden, de könyörgöm, ebben a világban hamar felnő az ember, arról nem is beszélve, hogy az apjuk egy kicsit zakkant volt, úgyhogy tényleg ő gondoskodott mindenkiről. És igen, Emmivel rendes volt, de szerintem szörnyű volt, ahogy Sabaval bánt. Hagyta, hogy teljesen eltorzuljon a személyisége. Mert szerintem pontosan ez történt a lánnyal. Már-már gusztustalan módon ragaszkodott a testvéréhez, és olyan szinten kötődött hozzá, hogy konkrétan az ő életét többre tartotta, mint a sajátját. Esküszöm, sokszor olyannak tűnt, mint valami megszállott, és azt vártam, mikor áldoz fel valakit a bátyja tiszteletére. Ezzel szemben a húgával rettenetesen bánt, nem is értem, szegény kislány hogy bírta ezt éveken keresztül. Nyilván hozzászokott, de akkor is. Nem mondom, hogy Saba nem változott a könyv végére, mert igenis ez történt. Sokkal emberibb volt, és végre valahára elszakadt Lughtól, nyitva mások felé. De nekem akkor is egy baromi unszimpatikus szereplő volt, ami iszonyatosan furcsa, mert általában vagy semleges vagy éppen kedvelt karakter szokott lenni a főszereplő. Emmi drágám csak egy kilencéves kislány, de le a kalappal, fantasztikusan bátor, és nagyon magas volt a tűrőképessége. Ráadásul sokszor sokkal tehetségesebb és okosabb volt, mint a nővére. Jack egy igazán furcsa szerzet, nem az a tipikus azonnal beleszeretek főszereplő, mégis a könyv végére baromira sajnálja az ember, hogy búcsút kell vennie tőle. Ami pedig Asht és Eponát illeti... Én nagyon kedveltem őket, még ha nem is voltak annyira kulcsfontosságúak. Ott voltak, harcoltak, segítettek, és ami a legfontosabb, tényleg igazi barátokként viselkedtek, még akkor is, mikor Saba nem érdemelte meg. Ike pedig! Édes istenem, imádtam azt a pasit! Az egyik legjobb szereplő volt, még akkor is, ha alig adott okot rá. Komolyan mondom, nem tudom megfogalmazni, miért, egyszerűen csak benne volt és a szívemhez nőtt! Tommo pedig egy olyan karakter, akit az ember simán kifelejtene, mert keveset van jelen, kevésbé fontos az ott léte, és nem is tett nagy dolgokat. Ettől függetlenül aranyos kissrác és remélem, hogy a későbbiekben is jelen lesz. Na de térjünk rá végre a történetre is! Menjünk egy kicsit visszább, a fülszöveg előttre. Saba, Lugh, az apjuk és Emmi egy isten háta mögötti helyen él. Az anyuka meghalt, mikor az utolsó gyerek született, amibe az apjuk egy kicsit beleőrült. Szóval Saba mindenért a húgát hibáztatja, és csak egyetlen ember létezik számára, Lugh. Mint mondtam, nekem ez már kezdett átmenni egy őrült rajongásba, ami elég bizarr volt, de egy ilyen semmilyen világban nem is csodálkozom. Teljesen logikátlan volt, hogy ezen a helyen maradtak, úgyhogy nagyon tetszett, hogy később kaptunk magyarázatot. Szóval élték a pocsék életüket, amikor egy vihar mindent vörösre festett. Ezután érkezetek az idegenek, hogy elrabolják Lught, és végre igazán elkezdődik a történetünk. Az apuka meghal, amikor megpróbálja megmenteni a fiát, így Saba egyedül marad Emmivel. És istenem, hogy sajnáltam a kislányt! Nem elég, hogy túl kell tennie magát az eseményeken, még rá is van kényszerülve egy olyan ember segítségére, aki kutyába sem veszi. Saba egy rémes modorú, irritáló személy volt a történet elején, és nagyon örülök, hogy változott, még ha csak egy kicsit is. De megint elkalandoztam, bocsánat. Kettesben útnak indulnak, és az anyjuk barátjához mennek, aki segített a szüléseknél. Mercy egy nagyon kedves nő, aki tényleg felkészítette Sabát az útra, és bár nem akarta, vállalta, hogy vigyáz Emmire. A könyv végéig már nem is találkozunk Mercyvel, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, mégis mi a helyzet vele. Saba viszont amint lepasszolta a húgát, már útnak is indul, hogy megkeresse Lught. Hopetown felé indul, ahol az összes söpredék összegyűlik, azonban az út sem olyan zökkenőmentes, mint szerette volna. SPOILER. Őszintén szólva hihetetlenül örültem, hogy Emmi utána ment. Valamilyen szinten megértem, hogy nem akarta, hogy baja essen. Bár Saba inkább azért tette, hogy ne akadályozza őt. Viszont a lány azt nem vette figyelembe, hogy Emmi most vesztette el az apját, a bátyját elrabolták, így már csak a nővére van. És bármennyire is irritáló, mégiscsak az utolsó olyan személy, aki biztos, hogy életben van. És lássuk be, ha hallgatna a kislányra, akkor sokkal könnyebb élete lenne. Mert Emmi már akkor tudta, hogy csapdába sétálnak, amikor Saba még ostoba, hiszékeny kölyköt játszott. Úgyhogy a párosunk egy elég kényes szituációba került, ami rengeteg időt elvett tőlük! SPOILER VÉGE. Hopetown csak az első állomás volt, ahol le is ragadnak. Ugyanis Saba bekerül egy életre menő ketrecharc küzdelembe, ahonnan elég nehéz kijutni. Itt találkozik Jackkel, aki egy csodás srác! Vagy csak azért érzem így, mert végre nem a savanyú szőlőnk volt az egyetlen főszereplő, és egy kis színt vitt a történetbe. Mindenesetre volt két lány, akit meg kell említenem. Helen jó kis információkkal szolgált arra vonatkozóan, mégis merre menjen tovább Saba. Kicsit egyszerű megoldás volt, és ez nem tetszett annyira, de hát a történetnek tovább kell mennie, nem igaz? A másik szereplő pedig Epona, akinek hála, végre esélye volt a kijutásra. Ugyanis a lány a Szabad Sólymok tagja, akik bármit megtennének, hogy a társukat kiszabadítsák. Így hát Saba az egyetlen emberét küldi hozzájuk, Emmit. Tetszett, ez az egész kiszabadulósdi, főleg az, hogy az utolsó pillanatban teljesen máshogy alakult a helyzet, úgyhogy fel kellett találniuk magukat. Végül nyilván sikerül kijutnia Sabának, így rendesen összeismerkedhet a Szabad Sólymokkal. Valamilyen szinten nagyon kedvelem őket, tisztelendő az, amit tesznek. De akkor is van bennük valami, ami miatt nem lopták be magukat igazán a szívembe. Igaz, hogy nem sokat találkoztunk velük, de akkor is. Remélem, hogy a későbbiekben jobban szimpatizálok majd velük. Mindenesetre Saba kint van, és a többiekkel elmegy Darktreesbe, ééés igen, ismét le akarja passzolni a húgát. Szerencsére Jack ezt másképp gondolja, és ennek annyira örültem! Mert bár Saba változott, és Jack is tesz azért, hogy élvezhetőbb legyen a történet, azért kell bele Emmi, jobbá teszi. Hármasban indulnak tovább, hogy kiszabadítsák Lught, és bocsánat, de innentől váltok spoilerre! SPOILER. Nagyon örültem neki, hogy Ash és Epona nem maradt a táborban, ahogy Maev parancsolta nekik, hanem a mi kis csapatunk után mentek. Egyszerűen színesítették a társaságot, és érdekes szituációk alakultak ki. Jacken kívül senki nem tudta, de az első állomásuk Ike fogadója volt, ami egy nagyon jó döntés volt! A férfinak rengeteg tapasztalata van, és bár egy kis kerülőt jelentett ez, megnövelte az esélyeiket. Amire szükségük is volt, amikor átkeltek azon a bizonyos területen. Egy kicsit furcsának éreztem azt a részt. Igaz, hogy akciódús volt, és egy kicsit jobban beengedett minket a könyv világába, de úgy érzem, hogy annyival jobb lehetett volna! De ebbe most nem mennék bele, már többször is mondtam, hogy az írónő stílusa elvett az élményből. Szóval sikeresen eljutnak a Fekete hegyekbe, és végre rátérhetünk Lugh kiszabadítására. SPOILER VÉGE. A fiú megmentése egy jó kis rész volt, nekem legalábbis nagyon tetszett. Azonban amikor végre velük volt Lugh, akkor jöttem rá igazán, hogy egyáltalán nem hiányzott. A történet során megállapítottam, hogy egyáltalán nem szimpatikus, de mivel nem volt jelen, elnyomtam ezt a gondolatot. Aztán újra felszínre tört, amikor felbukkant. Egyszerűen nem kedvelem, és kész. Viszont nagy szerencsénkre a történet itt még nem ért véget. Volt még egy kisebb probléma, ami tetszett! Oké, kicsit fura azt mondani, hogy azért, mert azzal történt, akivel, de tényleg ez a helyzet. Volt a könyv során egy párbeszéd, ami felidéződik Sabában ennél a résznél, és ha nem lett volna ott, az olvasónak is pontosan ez lett volna az első gondolata. Ez szerintem egy nagyon szép húzás volt az írónőtől, mert ez mutatta nekem leginkább, hogy Saba megváltozott. A legeslegvége pedig... Sejtettem, hogy Jack majd lelép, hogy majd Saba a következő részben megkereshesse, vagy akármi. De az ok, amiért a fiú elment, az elég nagy szívás. Direkt nem árulom el, maradjunk annyiban, hogy szerintem a legtöbben nem örülnek a kiváltó oknak. De teljes mértékben megértem és tisztelem Jacket azért, hogy elmegy, mert tényleg tartozott ennyivel. Hú, remélem, hogy nem lett sem őrülten hosszú, sem teljesen kusza a bejegyzés. Néha képtelen vagyok igazán összerakni sorrendileg egy bejegyzést, mert az agyam csak ugrál összevissza és mindig arról akar beszélni, ami éppen soron van. Szerintem érdemes egy esélyt adni ennek a könyvnek is. Nem mondom, hogy mindenkinek tetszeni fog, vagy éppen hatalmas kedvenc lesz, mindenesetre egy jó történet, amire mindig szívesen gondol az ember.

Idézetek

"– Te a testvérem vagy – mondja. – Az nem ugyanaz.
– De mi lenne, ha meghalnék? Hiányoznék, nem?
– Hú – mondja. – Kicsi az esélye, hogy meghalsz, és végre békén hagysz. Az őrületbe kergetsz azzal, hogy követsz mindenhova. Amióta csak megszülettünk.
– Nem az én hibám, hogy te vagy a legmagasabb dolog a környéken – mondom neki. – Jól árnyékolsz a nap elől."

"– Ha háromszor megmented valaki életét, akkor az az élet a tied lesz. Ma megmentetted az életemet. Ez egynek számít. Mentsd meg még kétszer, és teljesen a tied leszek. – Akkor már csak arra kell vigyáznom, hogy ez meg ne történjen – vágok vissza."

"– Gyere hozzám! – mondja. – Megvan az összes fogam, egy évben kétszer fürdök és felesben beveszlek az üzletembe."

Remélem, tetszett a bejegyzés,

Peetagey Smile