Kívánság #1 - Meg Rosoff - Majd újra lesz nyár...

Bonjour!

Köszönöm, hogy a 12 feliratkozóm nem döntött úgy, hogy most lelépnek, illetve a kattintásokat is köszönöm! ♥

Előszó

Ez az első kívánság, mind a blog, mind a könyvek tekintetében, ráadásul a kérője nem volt túl jó véleménnyel róla, így kíváncsi lettem. Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy egy harmadik világháborúban játszódó sztori hogy lehet annyira borzalmas. Így hát érdeklődve álltam neki, most pedig itt is a bejegyzés!

Író: Meg Rosoff

Magyar cím: Majd újra lesz nyár...

Eredeti cím: How I Live Now

Fülszöveg

"„Elizabeth a nevem, de senki sem szólít így. Mikor megszülettem, és az apám rám nézett, biztos arra gondolt, hogy olyan méltóságteljes, szomorú képem van, mint egy középkori királynőnek vagy egy halottnak. Később kiderült, hogy átlagos vagyok, nincs bennem semmi különös. Még az életem is tök átlagos volt eddig. Ez egy Daisy élete, nem egy Elizabethé.”

„Azon a nyáron, amikor elmentem Angliába az unokatestvéreimhez, minden megváltozott. Valamennyire a háború miatt is, hisz az állítólag nagyon sok mindent felborított, de mivel nem sokra emlékszem a háború előtti életből, az nem is igazán fontos most ebben a könyvben.”

„Leginkább Edmond miatt változott meg minden körülöttem. Elmondom, mi történt. Itt és most – az én könyvemben.”

Daisyt, míg apja rémes, új felesége gyereket vár, lepasszolják nyaralni a vidéki rokonokhoz. Egyik ámulatból a másikba esik: sosem hitte volna, hogy vannak tizennégy éves srácok, akik cigiznek, autót vezetnek, és egyáltalán: olyan szabadok, mint bármelyik felnőtt. Daisyt elvarázsolja a szabad élet, na meg az unokatestvére, Edmond. Főleg az után, hogy felügyelet nélkül maradnak, mert kitört a háború. A háború, amelynek méreteit és súlyát képtelenek felfogni egészen addig, amíg be nem kopogtat hozzájuk egy rokonszenvesnek távolról sem nevezhető alak személyében…"

Szereplők

     Daisy [Kedvenc]

     Piper [Kedvenc]

     Edmond [Kedvenc]

     Isaac

     Osbert

     Penn néni [Kedvenc]

     Baz [Kedvenc]

     Mr. McEvoy [Kedvenc]

     Mrs. McEvoy

     Alfy McEvoy

Értékelés

Az biztos, hogy maga a történet stílusa furcsa, de ha azt vesszük, hogy Meg Rosoff a maga -akkor még- 47 évével vissza tudott alakulni gyerekké, akkor fantasztikus. Az egész sztori olvasását az nehezíti, hogy nem a szokásos, nuku szóismétlés, kitűnő minőségű mondatok uralják, hanem mindkettőből akad rendesen. Ezáltal az író eléri a zavarodott gyerek, furcsa körülmények között felnövő lány szemszögét, történetmesélését. Bele lehetne kötni, hogy huszonegy évesen Daisy már tudhatna jobban fogalmazni, de lássuk be, ha valaki átéli a világháborút, éhezik, küzd a szerettei életéért, az elég mély benyomást tesz az emberre. Így a visszaemlékezés nem a sima, 'Juj, valahogy így volt, aztán asszem ez történt', hanem tényleg, szinte minden megmarad. Én személy szerint jobban szeretem, ha a monológ és a párbeszéd körülbelül egyforma mennyiségben jelenik meg. Itt viszont nagyon ritka volt a társalgás, sokszor az is tömörítve, a monológba volt belegyúrva. Ez zavaró lehet, azonban be kell látnunk, ez így tökéletes. Gondoljunk akármelyik beszélgetésünkre, tökéletesen nem tudjuk felidézni, nem? Magáról a sztoriról a spoileres részben fogok beszélni, mert minden beletartozik, nincs igazán tele csavarokkal, szóval a szereplőkre térnék rá. Az elején Daisy vidékre kerül, majd nem sokkal később Penn néninek muszáj elutazni, így az öt gyerek magára marad a farmon. Eleinte nagyon jól megvannak, aztán jön az első támadás a világra. Amit a legjobban hiányoltam, az az, hogy nem derült ki, pontosan kik is indították a támadást, de valamilyen szinten ez érthető is. Penn néni nagyon keveset szerepelt, mégis a családja iránti szeretetével akarva-akaratlanul megkedvelteti magát velünk. Osbert sem volt benne sokat, de azonnal megutáltam, amikor a katonaságot választotta a család helyett, és nem az ő érdekükben. Edmond és Isaac kicsit többet volt benne, viszont vegyes érzelmeket érezhet irántuk az ember. Egyrészről voltak pillanatok, amikor szerethettük őket, másrészről Edmond a végén egy igazi tapló, Isaac pedig maradt az az elvont, semleges karakter. Piper kilenc éves létére hihetetlenül talpraesett és kitartó, ami Daisyről is elmondható a maga tizenöt évével. Azonban a kettejük harca, ahogy támogatták egymást, kitartottak, az lenyűgöző! Baz is mellékszereplő volt, ám a segítségével a lányok nem élték volna túl. A McEvoy család is semleges, azonban ők szintén a lányok túléléséért felelősek, így egy picit a kedveltek közé kerülnek. Ami a címet illeti, szerintem borzalmas fordítás lett. Az 'Ahogy most élek' nekem jobban tetszik, ráadásul az utolsó mondata a könyvnek utal is rá.

***

Spoileres tartalom

Amit már említettem, hogy a farmon vannak a gyerekek szülő nélkül, amikor az első robbantás megrázta a lakosságot. Őket annyira nem hatotta meg az egész, egyszerűen nem tudták felfogni ennek a súlyát. Tengették a hétköznapi életüket, miközben észre sem vették, hogy a faluban élők kiakadása jogos. Érdekes ez az Edmond és Daisy között kialakul szerelem, és az írónő abba nem gondolt bele, hogy tizennégy-tizenöt évesen nem kéne szexuális kapcsolatot létesíteniük. Aztán megjelenik náluk egy orvos, segítenek nekik, ezzel pedig csapdába este. Másnap megjelentek a katonák, lefoglalták a házukat. Osbert katonának állt, a két fiú Ginnel -kutyussal- egy ismeretlen családhoz kerül, a két lány Jinnel szintén, távol egymástól. Végig tervezi Daisy, hogy meglógnak a McEvoy családtól, de a családfő katona, így rengeteg infót meg tudnak szerezni. Kideríti főszereplőnk, hol vannak a fiúk, azonban még nem indulnak útnak Piperrel. A kislány a kutyussal meghódítja a katonákat, míg Daisy dolgozik a gyümölcsösbe. Aztán minden megváltozik, amikor az egyik kölyök bohóckodni kezd hazafelé, az ellenőrzőpontnál egy férfi pedig meglövi. Bár fejbe lőtte a srácot, szegény pára nem halt meg, Mr. McEvoy pedig le akarja vinni a kocsiról, amikor lelövik mindkettejüket. Frankie, a sofőr elhajt, majd elmond mindent a férfi feleségének. Az asszony összeroppan, így nem is igazán fogja fel, mi is történik körülötte, szóval nagy az esélye, hogy ő és a fia, Alfy meghaltak. Az este folyamán tovább kellett állniuk, mert a lövöldözők útnak indultak, hogy befejezzék, amit elkezdtek, Daisy és Piper pedig velük tartanak. Baz az a katona, aki leginkább a gondjukat viseli, és útnak indítja őket. Hosszú ideig tart, mire eljutnak a farmra, illetve a csűrbe, és ott várnak Edmondékra, amikor megcsörren a telefon. Ezután ugrunk pár évet, amikor végleg lezárul a háború. Ekkor tud csak visszautazni az unokatestvéreihez, ahol egy felnőtt nővé ért Piper várja. Isaac továbbra is az állatokkal kommunikál, Edmond azonban tönkrement a csatában, lelkileg sérült, így Daisynek sok idejébe telik majd, hogy újra azzá a férfivé váljon, akit szeret.

Három idézet

"Egy kicsit berágtam azokra a kémfilmekre, amikben a pasinak bekötik a szemét, és bedobják a kocsiba az ülések közé, és aztán hazatalál, mert emlékszik egy tyúk hangjára meg két bukkanóra az úton, meg egy kutyára, amelyik D-dúrban ugatott. Most már saját tapasztalatból is állíthatom, hogy ez baromság. Ki hitte volna?"

"Ha nem voltál még háborúban, és kíváncsi vagy, mennyi idő alatt lehet hozzászokni ahhoz, hogy elveszítesz mindent, ami a tiéd és amit szeretsz, akkor elárulom, hogy egy szemvillanás alatt."

"Nem bírtuk tovább. De tovább csináltuk.
Azzal töltöttük az időt, hogy életben maradtunk. Valamikor régesrégen tanultuk társadalomismeretórán, hogy a barlanglakó ősemberek, a busmanok és más primitív törzsek minden idejüket élelemszerzéssel töltötték, és jó érzés volt, hogy szép egyenes vonalat tudtam húzni a történelem segítségével a jó öreg neandervölgyi ősszőrmók és önmagam között. Arra gondoltam, hogy ha legközelebb New Yorkban járok, elmegyek a régi iskolámba, és javasolni fogom, hogy a tömegkommunikáció tantárgy helyett inkább legyen egy olyan, hogy „túlélés félholtan a vadonban, mikor nincs remény”."

Remélem tetszett a bejegyzés,

xo Peetagey Smile