2017. július 19., szerda

Jodi Picoult - Tizenkilenc perc

Sziasztok!
Az utóbbi négy napban elég rendesen belehúztam, hat könyvet is kiolvastam, úgyhogy egy kicsit felgyülemlett az értékelésre váró könyvek listája. Szóval jönnek még könyvek a napokban! ;)

Előszó
Az unokanővérem hatalmas Jodi Picoult rajongó, még nyolcadikban kaptam tőle kölcsön ezt a könyvet. Már akkor is megfogott, és most, hogy újraolvastam, attól függetlenül, hogy szinte mindenre emlékeztem, ugyanolyan jó volt, mint anno.


Író: Jodi Picoult
Magyar cím: Tizenkilenc perc
Eredeti cím: Nineteen Minutes

Fülszöveg
"A világszerte méltán népszerű írónő új regénye olyan problémákat feszeget, amelyek nemcsak Amerikában, hanem Magyarországon is egyre inkább gondot jelentenek: visszaüssön-e, akit bántalmaznak? Érdemes-e minden értékítéletet és meggyőződést feladni, csak hogy befogadjon minket a közösség? Mekkora a szülők felelőssége, és meddig terjed a tanároké, a társaké, a környezeté? Homokba dughatjuk-e a fejünket, vagy ezzel csak saját magunkat és gyermekeinket veszélyeztetjük? Lehet, hogy nem elég jól, nem elég okosan szeretjük őket, és így nem is tudjuk megvédeni őket se maguktól, se a világtól?"

Információk
 - Gyilkosság
 - Nyomozás
 - Drámai cselekmény
 - Bántalmazás
 - Komoly téma

Borító
Nekem ez a borító nagyon tetszik, valamiért sokkal jobban megfogott, mint a másik. Talán azért, mert a szám nekem azt jelenti, hogy másodpercek alatt is tönkremehet minden, nem kellenek ahhoz percek, órák, napok, esetleg évek. Én egyébként a másik borítós változatot olvastam, amin egy lány szerepel, az annyira nem tetszett. Viszont tök érdekes, hogy a különböző nyelveken megjelent köteteken mindig más van, de a legtöbbön két dolog közül választanak: vagy lány, vagy fiú van rajta. A történetnek annyira főszereplője van, hiszen ugrálunk összevissza, mégis mindig vagy Josie-t, vagy Petert jelenítik meg rajta. És bár főleg a lány szemszögéből olvasunk, nekem ő olyan furcsa. Mert mégiscsak Peter tette, amit tett, de még ilyenkor is alig figyelnek rá.

Történet
A történet maga fantasztikus. Összevissza ugrálunk nem csak a szereplők között, de az időben is. És bár egyes részek kicsit unalmasak voltak, azt kell mondanom, kellettek ezek. Mert így ismertük meg igazán a körülményeket, így láttuk át teljesen a helyzetet. És míg a tárgyalásokon csak egy kis szeletet láttak abból, miért is történt minden úgy, ahogy, addig az olvasó tudott mindent. És nem csak Petert ismertük meg ezáltal, a kapcsolatát a külvilággal, a körülötte élőkkel, hanem a fontosabb karaktereket is. A maguk néha csúf valójában. Nem egy könnyed olvasmány, mert szerintem elég elgondolkodtató dolgok vannak benne. A szereplőket úgy látjuk, ahogy mások nem, és talán maguknak sem ismerik be, de akkor is ott van a könyvben minden piszkos kis titkuk. És annyira élesen rámutat mindenre ez a könyv! KICSI SPOILER. Az anya, aki mindent megtett volna a gyerekéért, és míg abban a hitben élt, hogy jót tesz a gyerekével, és ő egy ártatlan kölyök, addig minden széthullott. A másik anya, aki azt tanulta, hogy meg kell játszania magát, a gyereke pedig átvette ezt tőle. A fiú, aki igyekezett önmaga lenni, kiállni az igazáért, még ha ezért a földbe is döngölték. A lány, aki megjátszotta magát, csak hogy szeressék. A kamaszok, akik kegyetlenkedésükkel szereztek tekintélyt. És amikor ezerszeresen kapták vissza, még áldozatként is tekintettek magukra. SPOILER VÉGE. Ne értsetek félre, szörnyű az, ami történik a könyvben. Nem helyeslem azt, amit Peter tett. Ugyanakkor undorító, amit az a csapat tett, és bár szörnyű dolgokat éltek át, némelyikük folytatta addigi életét. Ugyanolyan gerinctelen maradt. A könyvben leginkább Lacyt sajnálom, aki annyira törekedett, hogy a családjának boldog élete legyen. Annyi veszteség érte, és még ha nem is volt mindig tökéletes anya, a legjobbat akarta a gyerekének. SPOILER. . És amit Joey tett, undorító. Talán ha ő nem kezdi el az embereket Peter ellen hangolni, ez az egész meg sem történt volna. SPOILER VÉGE. Jordan végig egy kedvenc volt, aki nem csak a szörnyeteget látta egy gyerekben, hanem próbálta átlátni a helyzetet és védeni őt. Nyilván bűnös volt a fiú, amiért meg kellett fizetnie, de Jordan akkor is segítette. És bár a tárgyalásokon kiderült egy-két dolog, a gyászoló szülők közül mindenkinek tudnia kellett volna, a gyerekük mit is tett. Minden egyes dolgot. Selena szintén egy szeretnivaló személy, aki mindig ott volt a férjének, és szerettem az ő részeit. Josie... Tudom, hogy főszereplő, de tiszta szívemből utáltam. Egy féreggel volt együtt, aki közel sem volt olyan tökéletes, mint amilyennek beállították, és simán kiléphetett volna abból a kapcsolatból. Nem mondom, hogy teljes mértékben az ő hibája, hiszen az anyja is rengeteget hibázott a nevelése során. De tény, hogy ők ketten nagyban hibásak voltak a történtekért. Alex a nevelés miatt, mert szörnyű példát mutatott, és nem tett meg mindent, amit kellett volna, ráadásul későn eszmélt erre rá. Josie pedig sosem annak mutatta magát, aki, éppen ezrét bántott meg több embert is. Patrick szintén egy olyan ember, akit kedveltem, és szerettem az ő szemszögeit is olvasni. A történetet direkt nem meséltem el, még spoileresen sem, mert ez egy olyan sztori, amit az embernek magának kell megismernie. Mert aki nekiáll, az egy nagyon ütős könyvet kap, ami érzelmileg képes azért a földre küldenie. A dőlt betűs részek pedig annyira igazak voltak néha! Az egyik része főleg, ez az utolsó az idézetek között. Nagyon ajánlom ezt a könyvet, mert fantasztikus!
 Idézetek
"– Megmentettél attól, hogy kivessem magam a börtön második emeleti ablakából.
 – Elfelejted, hogy rácsok vannak ott nevetett Whit Hobart. – Mindig is tudtam, hogy a rácsok nem a rabok miatt vannak, hanem azért, nehogy a védőik világgá menjenek, amikor rájönnek, milyen rosszul áll az ügyük."

"Előbb-utóbb kiderül, hogy a gyerekeink jobban hasonlítanak ránk, mint hinnénk: ugyanolyan sérültek és lelki roncsok, mint mi magunk."

"Nem hinném, hogy bárki bármin keményebben dolgozna, mint egy serdülőkorú azon, hogy elfogadják, befogadják a többiek. Még az Egyesült Államok elnöke is olykor elmegy szabadságra, a légiirányítók is lazítanak néha, de ha megnézünk egy átlag iskolás gyereket, az napi huszonnégy órában és az egész iskolaévben, szünet nélkül görcsöl ezen a problémán."

Remélem, tetszett a bejegyzés,
Peetagey Smile

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése