2017. július 28., péntek

Leiner Laura - Hullócsillag

Sziasztok!
Kicsit sűrűbb lett a hét, mint amire az elején számítottam, de sebaj, mert már itt is vagyok egy újabb értékeléssel. :3

Előszó
A függővéges első kötet után nagyon vártam a folytatást, főleg, mivel nem számítottam, hogy ilyen vége lesz. Hát mit ne mondjak, nem gondoltam, hogy így meg lesz kutyulva az egész, persze jó értelemben! Nagyon sokáig ennek a könyvnek a dalszövege volt a kedvencem, csak az Egyszer tudta überelni... ♥


Író: Leiner Laura
Magyar cím: Hullócsillag (Bexi 2.)


Fülszöveg
"Már bő egy év eltelt azóta, hogy Budai Rebeka posztolta barátjának a Késtélt, és ezzel immár Bexiként berobbant a köztudatba.
Azóta megjelent második lemeze, az Offline, melynek sikere végleg kiírta Bexit az egyslágeres előadók sorából.
Úgy tűnik, Gerivel is rendeződhetnek a dolgaik, bár ezt Körte, Lili, Anti és a Fogd be Aszád eszement (nevű) tagjai egy emberként elítélik.
És persze ott van még Ő is. Nagy Márk, akinek a Pop/Rock sztár leszek! döntője után nagyobb szüksége van a barátaira, mint valaha."

Információk
 - Énekesek
 - Ex
 - Barátság
 - Na meg szerelem
 - London
 - Utazás
 - Forgatás
 - Konfliktusok

Borító
Nekem a másik borítón lévő gitár sokkal jobban tetszik, ráadásul azon fekete a háttér is, szóval tökéletesnek mondható. Talán csak az írónak és a címnek a betűtípusát cserélném le, ezen az új fajtán az jobb. És bár örülök, hogy az új kiadásnál az összes passzol, azért kicsit fáj a szívem, mert nem mindet érzem jónak. Ez kivételesen azok közé tartozik, ami bejön, de akad egy-két furcsa is.

Történet
Szerintem a legtöbb olvasó végig úgy olvasta a Késtélt, hogy biztosra vette Márk győzelmét. Úgyhogy amikor kiderült, hogy elbukta, én nagyon meglepődtem. És olvasva, hogy mekkora idióta volt, legszívesebben lecsaptam volna. Mindent eldobott azzal, hogy nem vette komolyan az egészet, hogy biztosra vette a győzelmét. És ami a legszomorúbb, hogy szinte senki nem volt ott neki. Nyilván ez jó volt, mert kiderült, kik az igazi barátai, de akkor is nehéz lehetett neki, és bár össze volt törve, azért még mindig hozta az egoista, csak magával törődő énjét. Úgyhogy amikor Anti ösztökélte Bekit, hogy hívja fel, annyira boldog voltam! Jó, nyilván számítottam arra, hogy ő is benne lesz végig a történetben, de amíg csak hallunk róla, addig nem olyan valós. Akkor nem volt igazán jelen a sztoriban. Ráadásul amíg ő eltűnt a képből, Beki teljesen Gerire koncentrált, a múltjukra, oda meg vissza volt. Nem mondom, hogy hibás, mert első szerelem, nehéz megszabadulni tőle. De azért hibáztatom is, mert ha nem dőlt volna be az előző részben neki, akkor nem is lett volna gond itt. Jó, tudom, ez már spoiler, de basszus, tényleg ez a helyzet! SPOILER. És az, hogy Geri csak a lehetőséget látta Bekiben, a műsorban, és jelentkezett a Pop/Rockba, csak hogy ő is híres legyen, az baromira undorító. Mert ő mindenkit Beki ellen hergelt, bár azért a többiek is ludasak és rohadékok, szóval ő a legnagyobb szemétnek kiáltotta ki az exét és minimum máglyán akarta elégetni, miközben ő simán próbálkozott híressé válni. Csak ő nem elég tehetséges hozzá. Vagyis ez nem pontos. Van, amiben határozottan tehetséges, az a kis dög. Bexire mégsem tudok haragudni, mert igyekezett segíteni Márknak, és a legnagyobb dolgot tette érte, a legtöbbet segített azzal, hogy megírta a Hullócsillagot. SPOILER VÉGE. Az a dal pedig valami fantasztikus! Egészen az ötödik részig úgy voltam vele, hogy igen, ez annyira az ő daluk, imádtam, és az volt a kedvencem. Aztán jött az Egyszer, ami átvette a helyét. Majd a megfelelő bejegyzésnél megértitek, és ki is térek erre, becsszó! Őszintén, annyi mindenre számítottam erre a könyvben, hogy összejönnek, hogy Geri a múlté lesz, de azért miatta lesz majd valami közük a Pop/Rockhoz. Még Lexit is elképzeltem az új főgonosznak. Aztán elolvastam, és egyszerűen nem tudtam mire gondolni, csak a folytatást akartam. Mert az Üres utcák miatt elmennek Londonba, és ott tényleg minden megváltozott. Az odáig tartó tipródást egyszerűen imádtam! Ahogy Bekinek fokozatosan oldódik a kapcsolata Evelinnel és Márkkal... Nagyon jó volt olvasni. A reptéri jelenet pedig úristen! I-M-Á-D-T-A-M! London persze nem volt olyan szép és jó, mint ahogyan arra számítana az ember. Egyszerűen Beki mindenkivel összeveszik, aki fontos neki, és aki nem megy vele, úgyhogy amúgy is zűrös az élete. És bár sajnálom, azért vártam a londoni utat. Főleg Bettyt imádtam, ipszinonnal, és egész végig úgy voltam vele, hogy bár flörtölnek Körtével, és most elbúcsúznak, tuti, hogy lesz köztük valami! SPOILER. És igazam lett! *.* SPOILER VÉGE. De a legjobban talán Evelin lepett meg. Nem megyek most bele a részletekbe, hagyom, hogy ti gyertek rá a dolgokra, de imádtam az ő történetét, és örültem, hogy ő is ment a csapattal Londonba! Beki és Márk kapcsolata pedig egyre jobban alakult és végre összejöttek, de természetesen el kell szúrniuk a végére. Mert miért is ne? És bár nagyon jó idézetek kerültek a végére, nem spannolt fel annyira, hogy gyötörjön az Illúzió iránti vágy. De azért lecsaptam volna egy serpenyővel Gerit, mert miért ne? Összességében szerintem nagyon jó volt ez a kötet, sokkal jobb, mint az előző volt! De azért az Egyszer a legjobb! ♥
 Idézetek
"– Azért, gyerek, mert az irigység az egyetlen olyan tulajdonság, ami nem szűnik meg soha. El lehet nyomni, el lehet titkolni, még magunk előtt is elrejthetjük. De attól még ott van. És ha egyszer jött, az jönni fog többször is."

"– Puding, még füstöl a szád – meredt rá Körte dühödten.
– Megpróbáltam lenyelni a füstöt, hátha a gépen vissza tudom böfögni – magyarázta.
– Lehettek volna okos zenészeim – nézett a menedzserünk gondterhelten maga elé. – Miért nem olyanokat találtam?"

"Körte és Betty pislogás nélkül meredt a nekik szívből éneklő Aszádékra, Evelin pedig azonnal felemelte a kamerát, ahogy Márk is.
– "Live together in perfect harmony. Side by side…" – énekelték Bogyóék, és mivel eddig tudták a dalszöveget, innentől hümmögték és dúdolták a dalt.
– Kuss már, idióták! — fakadt ki Körte, amikor végre meg tudott szólalni.
– Mér? – értetlenkedett Pepe.
– Most kellene az orroddal egy húsgolyót odagurítani Betty elé – vihogta Puding."

Remélem, tetszett a bejegyzés,
Peetagey Smile

2 megjegyzés:

  1. Én is oda meg vissza vagyok a Hullócsillagért... mármint a dalért. :D A könyvet is szeretem, csak a Geris dolog rontotta nálam az élményt, meg amikor Beki mindenkivel összeveszett.
    Nagyon jó bejegyzés volt, várom a többit! ;)
    Ölel, Gab

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye?? Annyira jó *.*
      "Repítette a hírnév,
      Ő szárnyra kapott,
      bárki bármit ígér, én
      Hullócsillag vagyok.
      Ő a felhőkön ülve nézett,
      és tudtam, hogy mosolyog.
      Mosolyog azon, hogy
      Hullócsillag maradok."
      Imádoooom! *O*
      Geri jelenléte alapból hazavágja a hangulatot...
      Örülök, hogy tetszett, igyekszem velük! :3 Már csak az értékelést kell megírni, mert az összes várható bejegyzésnél most fejeztem be az idézetek begépelését, szóval elméletileg jó vagyok, és hamarosan jön egy újabb bejegyzés:D

      Törlés