Rick Riordan - Percy Jackson és a görög istenek

Sziasztok! 

Azt terveztem, hogy mire ezt a bejegyzést kiteszem, addigra elolvasom a másik könyvet is, de sajnos nem jött össze. Remélem, karácsonyra vagy a szülinapomra megkapom, és akkor nem lesz gond a beszerzéssel sem. :D 

Előszó

Kezdjük ott, hogy én teljesen abban a hitben voltam, hogy már rég megírtam a bejegyzést. Van, hogy nincs kedvem leülni a gép elé, és megírni egy értékelést, néha meg egymás után többet is letudok. És pont egy ilyen utóbbi időszakban olvastam a történetet, úgyhogy nagy meglepetés volt félkészen látni ezt itt.

 
Író: Rick Riordan

Magyar cím: Percy Jackson és a görög istenek (Percy Jackson és az Olimposziak)

Eredeti cím: Percy Jackson's Greek Gods (Percy Jackson and the Olympians) 

"„Egy New York-i kiadó felkért, hogy írjak meg mindent, amit a görög istenekről tudok, mire azt kérdeztem: Mehet névtelenül? Mert nem szeretném, ha az olimposziak megint bepöccennének rám. Másrészről viszont, ha ezzel segítek megismerni a görög isteneket, ami akár életmentő is lehet, ha egyszer előttetek teremnek, már meg is van a heti jócselekedetem.”

Így kezdődik a Percy Jackson és a görög istenek, amiben Poszeidón fiának egyedi – gunyoros megjegyzésekkel fűszerezett – tolmácsolásában olvashatjuk a mitológiai történeteket.
Ki tudná mindezt jobban elmesélni, mint Percy?
Szó esik a világ teremtéséről, majd az ókori istenek bemutatása következik, Apollóntól Zeuszig. Percy nem fogja vissza magát. „Ha szeretitek a horrort, a vérfürdőt, a hazugságokat, a lopást, az ármánykodást és a kannibalizmust, olvassatok tovább, mert ez volt a rémtettek aranykora.”"

Információk
 - Görög mitológia
 - Rengeteg információ
 - Humor
 - Egyedi stílus


Borító

A borítóért odavagyok, még akkor is, ha itt látszik Percy arca. A többin pont az volt a lényeg, hogy homály fedi, és olyan jó érzés volt. Ennek ellenére mégsem volt problémám ezzel a kis aprósággal. Azzal már inkább, hogy Percy bal keze konkrétan az oszlop mögé ragadt, de sebaj! Amit furcsálltam, az Zeusz és Poszeidón. Értem én, hogy kellett még valami a borítóra, hogy ne legyen olyan üres. De ha már ők rákerültek, illett volna Hádészt is megjeleníteni. Vagy épp egyiküket se rakják rá, és legyen mondjuk rajta az, akivel kezdődött az egész. Vagy bánom is én. Szóval nekem ez így egy kicsit furcsa volt, ettől függetlenül viszont tényleg nincs bajom vele, sőt egy igazán szerethető borítót kaptunk.

Történet

Azt sem tudom, hol kezdjem, vagy éppen hogyan meséljek erről a könyvről. Nagyon tetszik, hogy az egész titánokra, meg istenekre van osztva, így a fejezetek tényleg el vannak különítve, és igazából mindenkiről egyben kapjuk meg az infókat. Ami kevésbé tetszett, hogy sokakról megváltozott a véleményem. A Percy Jackson és az Olimposziak, illetve Az Olimposz hőseiben fel-felbukkantak az istenek, így nagyjából ki tudta alakítani az olvasó a véleményét. Aztán jön ez a könyv, és fenekestül felforgat mindent. Imádtam, hogy rögtön a kezdetekig visszamentünk, mert bár nagyjából képben van az ember, mégsem tudja, hogy akkor most pontosan hogy, s mint volt az egész. Én például meglepődtem, hogy Uránosz így halt meg, mert csak Kronosz halálát ismertem. Szóval nekem baromi érdekesek voltak ezek a részek is, de leginkább Kronosz és Rhea kapcsolata volt izgalmas. Vagy legalább a gyerekek sorrendje, sosem gondoltam volna, hogy pont Hesztia volt az első istennő, akit a leginkább megkedveltem a Percy Jacksonban, és akit a legszelídebbnek tartottam. Meg kell mondanom, nagyon tetszett, hogy a kezdetek elmesélése után Hesztia következett, és nem Zeusz. Mert ő a főisten, ő mentette meg a testvéreit, akkor azt gondolná az ember, hogy ő következik, és egy kicsit már sok is lenne belőle. Úgyhogy imádtam, hogy inkább Hesztia következett. Róla továbbra sem változott a véleményem, még mindig odavagyok érte! Démétér viszont! Komolyan nagyon megsajnáltam. Zeusz és Poszeidón is szörnyű alak, amit tettek, az undorító és megbocsáthatatlan, nem csodálkozom, hogy Démétér néha bekattant. Viszont megkedveltem őt azért, amiért a lányát mindennél fontosabbnak tartotta, és ahogyan vigyázott rá. Volt néhány érdekes megoldása, de isteni mércével nem is volt olyan durva. Perszephoné elég elvarázsolt gyermek volt, de azért meg lehetett őt is kedvelni. És ami azt illeti, miatta kedveltem meg Hádészt! Vagyis pontosítanék, ez így nem helyes. Hádész egy nagyon érdekes isten, aki mindig odafigyelt a szeretteire és a gyerekeire, ezt már a két sorozat alatt bebizonyította. Viszont itt egy kicsit más oldalát mutatta, és emiatt csak még inkább az ember szívéhez nő az Alvilág ura. Poszeidón és Zeusz már más kérdés. A főistent sosem kedveltem igazán, elég érdekes fickónak tűnt. Ebben a történetben néha igazán oda tudta tenni magát, de még mindig a nem szívlelem kategóriába tartozik. Főleg azért, mert elég brutális és kegyetlen tudott lenni, ami nem is tudom, miért, nem jött be. Poszeidón viszont az egyik kedvencem volt, itt viszont egy ugyanolyan undorító pasas volt, mint az öccse. Úgyhogy kevésbé lelkesedem érte, és remélem, hogy ez változni fog, mert rossz lenne, ha ezen a szinten maradnék vele. Aztán jött Athéné, aki szerintem az egyik legérdekesebb múlttal rendelkezik. Arról már biztos mindenki hallott, hogy Zeusz fejéből pattant ki, de sosem gondoltam, hogy ez volt az oka. Úgyhogy ez meglepetés volt, de összességében, utálom őt! Eddig volt már jó és rossz pillanata egyaránt, viszont Az Olimposz hőseiben végérvényesen megutáltam, és nem gondoltam, hogy ezen bármi is változtatni tud. Nos, igazam lett! Itt csak még mélyebbre süllyedt a szememben, és egyszerűen nem értem őt. A bölcsesség istennője, ennek ellenére olyan sokszor viselkedett ostobán! Ráadásul mi ez az isteneknél, hogy senki sem érhet fel hozzám? Oké, hogy elég gáz, ha egy ember felér hozzájuk, de könyörgöm, azért nem kell a halálba hajszolni, vagy éppen rögtön kinyírni. Vagy a kedvencem, más lénnyé/állattá változtatni. Szóval Athéné elég érdekes, és nem mondanám a kedvencemnek. Aphrodité szintén az érdekes istennők közé tartozik, aki csak annyit mondhat el magáról, hogy szép. A születése szintén meglepett, valamiért azt hittem, ő is Zeusz gyermeke, de talán jobb is, hogy ő végre nem. Mondjuk ettől függetlenül még elég nagy szemét, de majd meglátjátok, ha a fejezetét olvassátok. Bár ez a legtöbb istenről elmondható, de sebaj! Árész pedig! Te jó ég, mint valami kisgyerek! Egyedül Az Olimposz hőseiben kedveltem, viszont itt visszább esett a szememben. Vagy éppen lezuhant. Azt gondolná az ember, hogy valami tökös fickóról van szó, erre némelyik istennő keményebb, mint ő. Bár itt lehet, hogy csak Percy utálata jött elő, de apám! Van jó pár szégyenteljes pillanat Árész életében. Héphaisztoszt viszont csak még jobban megkedveltem. Ő is elég érdekesen született és Héra egy szörnyeteg, hogy ezután eldobta magától. Ennek ellenére imádtam, hogy volt, aki felnevelte a mi kis istenünket és hab, illetve cseresznye volt a tortán, ahogyan megszívatott néhány istent. Enyhén szólva rájuk fért egy kis nevelés, sajnálom, hogy nem olvashattunk még több ilyen csodálatos történetet. Apollón szintén elég érdekes isten, ő inkább a semleges kategóriában maradt. Nem is kedvelem, de nem is utálom, talán a maradék két könyvben változik a róla alkotott véleményem. Artemisz viszont egy kegyetlen dög! Nagyon kedveltem, mert rengeteget segített Percyéknek, viszont itt teljesen elborzadtam tőle. Amiket tett... Nem tudom eldönteni, hogy szimplán szörnyű, vagy a beteges és a morbid jelzőket is hozzátegyem-e. Szóval finoman fogalmazva egy érdekes istennő, nagyon örülök, hogy a 21. századra megváltozott. Hermész gyerekkorában egy imádnivaló kis huligán volt, de lássuk be, néha túl tudott lőni a célon. Például Héra és Zeusz esküvőjénél. Egy kicsit kevésbé kedvelem őt is, de azért még mindig a kedvenc istenek között van. Viszont Dionüszosz! Gyerekek, őt nem lehet eléggé imádni! Már a Percy Jackson óta nagy kedvencem, itt viszont csak még jobban megkedveltem. Elég morbid ez az egész boros történet, főleg ha megpróbálja az ember egy kicsit végiggondolni, de ettől függetlenül Dionüszosz a nyerő! Összességében tényleg nagyon jó volt a könyv, imádtam a történeteket és Percy stílusát. Ahogy az egészet elénk rakta Riordan, az lenyűgöző, de hazudnék, ha azt mondanám, el vagyok ragadtatva. Azt éreztem, hogy jó, jó, de nem tökéletes. Persze kellett ez, mert miközben az ember olvassa, hihetetlenül jól szórakozik és észre sem veszi, hogy közben a görög mitológia egy részét megtanulta. De akkor is hiányzott nekem az, hogy egy teljesen egyedi történetet olvassak az írótól. Ahol ő találja ki az egész cselekményt és közben beleszövi akármelyik mitológia lényt, vagy eseményt, akármit. Ennek ellenére bátran ajánlom mindenkinek, mert remek kikapcsolódás! ♥

Idézetek

"Öt isten egy gyomorban – nem semmi. Ennyi erővel akár páros teniszmeccset is játszhattak volna, és még bíró is lett volna hozzá. Lefogadom, olyan régóta ücsörögtek odalent, hogy titokban abban reménykedtek, Kronosz előbb-utóbb majdcsak lenyel egy pakli kártyát vagy egy Monopolyt."

"Néhol azt olvasni, hogy az Égisz inkább pajzs volt, mint ruhadarab. Szerintem senki sem tudta olyan közelről megvizsgálni, hogy biztosat mondhasson, hiszen a gorgófej... de hát éppen ez volt a lényeg, hogy mindenki meneküljön, ha csak megpillantja.
Sok történet szól arról, hogy Athéné ajándékba adja az Égiszt Zeusznak, ami ennek megfelelően Zeuszé; de a lánya időnként kölcsönveszi tőle. Apa, odaadod Medusza levágott fejét? Este bulizni megyünk a csajokkal.
Jó édesem, de éjfélig hozd vissza, és nehogy kővé dermessz valakit! "

"Most már ismeritek annyira az olimposzi isteneket, hogy magatoktól is kitaláljátok, mi történt, amikor Aphrodité megjelent előttük.
A nők első gondolata ez volt: Utálom.
A férfiak kis híján hasra estek a nyelvükben, és minden erejükkel azon voltak, hogy ne nyáladdzanak.
– Megtisztelnél, ha hozzám jönnél feleségül – mondta Apollón, a költészet és az íjászat istene.
– Nem, hozzám gyere! – szólt közbe Árész, a háború istene.
– Nem, hozzám! – kiáltotta Poszeidón.
– Te már nős vagy! – pirított rá Zeusz. – Gyere inkább hozzám!
– Te is nős vagy! – méltatlankodott Héra. – Én vagyok a feleséged!
– A csudába! – füstölgött Zeusz. – Akarom mondani, hát persze, életem."

Remélem, tetszett a bejegyzés,

Peetagey Smile