Rick Riordan - Az utolsó olimposzi

Sziasztok!
Mivel mostanában a hétköznapok csak úgy pörögnek, és hétvégén veszem észre, hogy nem tettem ki semmilyen bejegyzést, lehet, hogy nem fogok ezen idegeskedni. Inkább legyen heti biztos egy értékelés, és néhanapján egy váratlan.

Előszó

Jaj istenem, még neki sem álltam a bejegyzésnek, de már most tudom, hogy nem fogom a jó szavakat megtalálni! Egyszerűen... Egy zseniális író, egy fantasztikus sorozat, rengeteg csodálatos szereplő, és nem lehet pontosan megfogalmazni, miért ilyen jó! Ismerned és olvasnod kell ahhoz, hogy megértsd!

Író: Rick Riordan

Magyar cím: Az utolsó olimposzi (Percy Jackson és az Olimposziak 5.)

Eredeti cím: The Last Olympian (Percy Jackson and the Olympians 5.)

Fülszöveg

"A félvérek egész évben harcra készülődtek, de tudták, hogy nem sok esélyük van a győzelemre. Kronosz serege erősebb volt, mint valaha, és minden átállt istennel és félistennel nagyobb lett.
Amíg az olimposziak a pusztító Tüphónt próbálták megállítani, addig Kronosz bevonult New Yorkba, ahol az Olimposz gyakorlatilag őrizetlenül állt. Az Idő Urának megállítása Percy Jacksonra és a fiatal félistenek csapatára várt.
A világszerte sikeres sorozat izgalommal várt befejező részében beteljesül a Percy tizenhatodik születésnapjára jövendölt prófécia. Miközben Manhattan utcáin tovább dúl a nyugati világ megmentéséért vívott harc, Percyn az a szörnyű gyanú lesz úrrá, hogy saját sorsa ellen küzd."

Információk

 - Befejező kötet
 - A végső csata
 - Veszteségek
 - Valami új kezdete
 - Hűség

Borító

És ismét visszatértünk Fekete Péterhez, Percyhez, Árapályhoz, az Empire State Buildinghez!  Egyszerűen tökéletes ez borító, remekül illik a befejező részhez!

Történet

Az előző kötet végén Nico beugrott Percyhez és egy "Tudom, hogyan győzhetnéd le Luke-ot." mondattal hagyott minket kétségek között. A történet amúgy is izgalmas és szórakoztató, viszont ez adott egy plusz löketet, hogy az ember azonnal akarja a folytatást! Persze Riordan nem hazudtolta meg magát, jó ideig titkolta, hogy mi is ez az ötlet. Szóval a könyv elején Percy és Rachel nagyban pihengetnek, amikor Beckendorf felbukkan, és a mi főszereplőnknek le kell lépnie. És olyan jól indult a történet, tényleg! Hiába tudja az olvasó, hogy nagy veszteségekre számíthat és ebben a könyvben dől el minden, Riordan stílusa és humora sokszor elfeledtette ezt. Így még nagyobb arcon csapás, amikor valami balul sül el. Percy és Beckendorf rögtön egy küldetésre indul, amit nagyon szerettem! Eddig csak nagyobb utazások és próféciákhoz kötött kiruccanások voltak, most viszont egy szimpla szabotázs. Ráadásul egy olyan szereplőt kaptunk, akit könnyen megkedvel az ember, így még különlegesebb volt a küldetés. Aztán eljött A pillanat, amikor Percy bekerült a vízbe és találkozott az apjával, és végre valahára Poszeidón kimondta a szavakat, amikre vártunk. Négy köteten keresztül akartam megtudni, mi is a prófécia, úgyhogy nagyon kíváncsi voltam, hogyan is szól. Mielőtt azonban megtudnánk, lezajlik egy rövid veszekedés, ami később nagyon fontos lesz. Clarisse az Árész bungalónak követelte a repülő harci szekeret, azonban az Apollón-csapat kapta meg, így a lány kijelentette, hogy nem fognak segíteni egyetlen harcban sem. Ami már így önmagában is szörnyen hangzik, de amikor élesben kellett összecsapniuk a Tábor lakóinak Kronosz seregével, ez sokkal rosszabbá vált. Ráadásul Grover is eltűnt, úgyhogy hegyén hátán vannak a problémák. Na de elkalandoztam! Térjünk rá a próféciára. Amint a Hadi Tanács összeült, felolvasták a Nagy Próféciát. Szó mi szó, nem volt túl kecsegtető, de sokkal fontosabb problémákkal kellett szembenézniük. És őszintén szólva örültem neki, hogy nem kezdték el kivesézni az egészet. Évek óta tudják már, mi áll benne, az, hogy mi csak most tudtuk meg Percyvel, semmin nem változtat. Az viszont igen, hogy az istenek teljesen le voltak foglalva, egy  hatalmas ellenséggel küzdöttek, így őrizetlenül maradt az Olimposz. Még ha nincs is konkrét terv, az azért elég egyértelmű, hogy tenniük kell valamit a félvéreknek. Na jó, az, hogy nincs terv, nem pontos, hiszen Nico kitalált valamit, és ezután érkeztük el ahhoz a pillanathoz, hogy ki is derüljön. És ez egyben az a rész is, amikor váltok! SPOILER. Őszintén szólva eléggé meglepett az ötlet, egyáltalán nem számítottam rá, hogy ilyen irányba megyünk el. Persze imádtam, csak akkor is furcsa volt! A két fiú útnak indul, és először Luke anyukáját látogatják meg, ami annyira szívszorító! Borzalmas, ami a családdal történt, viszont imádtam, hogy megtudtuk és a hogyant is. A félvéreknek sokszor vannak valós dolgokról álmaik, és nagyon örültem, hogy egy ilyen látomás-félén keresztül ismertük meg a múltat, nem csak elmesélte valaki. Na meg olyan információkat tudunk meg, amik később fontosak lesznek. Milyen meglepő, mi? Szóval Nico terve kész őrültség, de amíg végre nem hajtották, újabb izgalmas pillanatokat élhettünk át. A kedvencem az volt, amikor Hesztia felbukkant. Ő egy olyan istennő, aki nem igazán ismert, mégis azonnal belopja magát az ember szívébe. Legalábbis nálam ez volt a helyzet. SPOILER VÉGE. Aztán végre eljött a pillanat, amikor Percy feljebb lépett a ranglétrán, és hirtelen ott állt egy tábornyi ember előtt, hogy vezesse őket egy csatában.  Mint említettem korábban, az istenek el vannak foglalva, így a félvérekre marad az Olimposz megvédése. Az első feladatuk az volt, hogy megpróbálják rávenni az isteneket, térjenek vissza, ez azonban nem sikerült. Őszintén nem is értem őket, de mindegy. Így tehát Percy mindent megtett, hogy az ott lévő csapatokat szétossza, és megpróbálják bevehetetlenné varázsolni a területet. És az egész... Egyszerűen csak fantasztikus volt! Nem csak Percy brillírozott, mindenki odatette magát. Egy kis csapat állta a sarat, és azért mindenki sejtheti, hogy nem képesek egyedül legyőzni az ellenséget. Sorra jött a segítség és egy kicsit sajnos az utánpótlás is, legyen szó a huszonhármas tervről vagy éppen egy újabb csapatról. Nagyon szerettem az egészet, és azt hiszem, ha valaki a könyv végére ér, pontosan tudja, hogy melyik csapat érkezése a legfontosabb és egyben a legrosszabb. Az az egész egyszerűen csak váratlan volt és szomorú és szívszorító, és majd úgyis megértitek, ha még nem vagytok túl rajta! Igazság szerint ez az egész könyvről elmondható. És imádtam, hogy nem csak a fele, vagy kevesebb alatt zajlott a csata, hanem jóformán az egész alatt. Jaj, olyan szívesen áradoznék beszélnék a csatáról és az egészről! Teljesen odavagyok ezért a sorozatért, és időnként teljesen váratlanul leveszem az egyik részt a polcról, mert hiányzik, vagy... nos hát mert függőséget okoz Riordan. Nagyon, nagyon ajánlom ezt a sorozatot, mert hatalmas élmény, amit nem lehet szavakba foglalni, át kell élni ezt az érzelmi hullámvasutat. Na jó, nem jártatom tovább a számat. Ha még nem olvastad, állj neki, megéri, ha pedig már túl vagy rajta, akkor is kapd le a polcról és ülj neki még egyszer! ♥

 Idézetek

 "Apolló nem csak az íjászat, de a költészet istene is. Egyszer-kétszer hallottam szavalni. De inkább lőtt volna le nyíllal."

"– Anya, tudod, mi a helyzet a félistenekkel és a mobillal...
– Tudom, de biztos, ami biztos. Ha nem tudnál felhívni, akkor küldj valami jelet, amit egész Manhattanből láthatok. Hogy tudjam, életben maradtál.
– Mint Thészeusz. Neki is a lelkére kötötték, hogy vonja fel a fehér zászlókat, amikor visszatér Athénbe – mondta Paul.
– De sajnos elfelejtette, és az apja bánatában levetette magát a palota tetejéről. Különben tényleg nagyszerű ötlet volt – vette át a szót Nico."

"– Most komolyan, Peter Jackson, hány ezer év kellene még, hogy végre egyszer az életben felismerj?
– Amennyi magának, hogy megtanulja a nevemet – motyogtam."

Remélem, tetszett a bejegyzés,

Peetagey Smile